Clive Owen, a mindig megbízható

Clive Owen az a színész, akit akkor hívnak a rendezők, ha egy megbízható, egyenletes teljesítményre van szükségük, nem túl drágán. Owen 2001 és 2009 között forgatott filmjei egy-két kivétellel stabilan behozták forgatási költségeiket, a kritikusok pedig szinte minden esetben kiemelték, hogy Owen még a szar filmeket is fel tudja hozni egy közepes szintre. Mr. Megbízhatónak viszont pontosan ez a tulajdonsága az, amiért  nehéz érte feltétel nélkül lelkesedni: mindig ugyanolyan. 

Ha egy filmet Clive Owen nevével adják el, nem könnyű érte úgy lelkesedni, mint egy Robert Downey Jr- vagy Tom Hiddleston-alkotásért. Vannak színészek, akik tudnak váratlant húzni, és még egy egyszerűbb szerepben is izgalmasok, és ott van Owen, aki egy Golyózáporhoz hasonló eszement baromságban vagy a Közelebb című drámában is pontosan ugyanazt az egy arcot hozza, kissé rezignált fejet vágva ledarálja a dialógusait, majd szomorú bociszemeket meresztve belenéz a kamerába, a szája sarkában azzal a jellegzetes félmosollyal.

Inkább mozifilmjeiről és színházi munkáiról ismert, pedig pályafutása első nagy kiugrása a brit Chancer című tévésorozatban volt (egy szerethető szélhámost alakított benne) - és ide, a tévébe tér vissza idén is Steven Soderbergh A sebész című sorozatában, amiben  Dr. John W. Thackeryt alakítja, a New York-i Knickerbocker kórház legendás sebészét. Az 1900-ban játszódó történet a századforduló innovatív módszereit kidolgozó, a társadalmi megítéléssel (ne már, BONCOLNAK?) szembe menő kórházáról szól, aminek sebészetét egy kokainista/morfinista orvos vezeti, radikális módszerekkel - például feketéket is simán ellát, nahát. Mivel a sorozatot Owen nevével adja el a Cinemax, megnéztük, eddig milyen filmekért lehetett szeretni vagy éppen gyűlölni a kissé baltaarcú, de nagyon kellemes hangú színészt.

Golyózápor (2007)

Egy nagyon nehezen komolyan vehető akciókomédia, amiben Owen úgy dugja meg Monica Belluccit, hogy közben legalább hat embert lő le, és egy percre sem esik ki a ritmusból. Ha ez nem lenne elég, a filmben Owen egy répával öl meg egy embert és szerepel benne egy kisded, aki csak akkor nyugszik meg, ha heavy metalt bömböltetnek a füle mellett. Totál állatság az egész, erőszakos, sodró lendületű akcióorgia, amit Owen láthatóan élvezett, bár sztoikus arckifejezése csak a már említett kúrás alatt változik meg egy picit.

Az ember gyermeke (2006)

Alfonso Cuarón posztapokaliptikus sci-fije a terméketlen emberiségről és az abban igen szomorúan tébláboló újságíróról (Owen)  nem azért lett kultfilm és minden idők egyik legjobb scifije, mert a gumipapucsot viselő Owen annyira kiugróan jó lett volna benne, hanem azért, mert a film egyszerre gondolkodtat el és szorítja nagyon apróra a néző szívét. Kilátástalanság, depresszió, önmarcangolás, aztán remény, önfeláldozás és némi moralizálás is belefér a játékidőbe. Cuarón hosszú, vágás nélküli jelenetei (az egyik több mint hat perces) legendásak lettek, a kritikusok pedig (joggal) zabálták a filmet.

Közelebb (2004)

Mike Nichols színdarabból adaptált filmjében sokat pofáznak, de senki sem csinálja olyan jól, mint Owen, aki a párja mellett disznólkodik az interneten, Natalie Portman sztriptíztáncosához jár, és egy különösen mocskosszájú jelenetben teljesíti minden rendes ízlésű mozinéző álmát és hosszú évtizedek után elküldi a picsába Robertset. Portman kapta az összes kritikai elismerést, de Clive Owen kromanyoni macsója sokkal szórakoztatóbb.

A belső ember (2006)

Egy krimi, de a javából: Owen egy zseniális bankrablót alakít, aki látszólag úgy akarja kirabolni a célpontot, hogy semmi esélye a menekülésre. Napersze. A film lendületes, kiválóan fényképezett és rendezett (Spike Lee), Owen pedig pompás a túsztárgyaló Washingtonnal macska-egér harcot vívó gazember szerepében. A csavarok kiszámíthatatlanok, a vége pedig legalább akkorát üt, mint a Közönséges bűnözőké.

Sin City (2005)

A valaha készült legjobb képregényfilm, amiben Owen mellett Jessica Alba, Benicio del Toro, Brittany Murphy, Mickey Rourke, Bruce Willis, Elijah Wood, Alexis Bledel, Rosario Dawson, Carla Gugino, Rutger Hauer, Michael Madsen és Nick Stahl is szerepel. A javarészt fekete-fehérben forgatott, elképesztően stílusos és végtelenül erőszakos filmben Owen az annak alapjául szolgáló Frank Miller-képregények egyik főhősét, Dwight McCarthyt alakítja, pompásan. 

A Bourne-rejtély (2002)

Nem nagy szerep az, ami Owennek jut a filmben, de a Professzor nevű bérgyilkos emlékezetes alakítás, így helye van a listában. A film igazi sztárja persze Matt Damon és karaktere, Jason Bourne, de a legjobb jelenet mégis Owen haldoklása.   

Kettős játék (2009)

Julia Roberts és Owen első közös filmje, amiből csak az derül ki, mennyire nem izzik közöttük a levegő - az ágyjelenetek legalább olyan kínosak és erőltetettek, mint az ipari kémkedést izgalmas kalandnak eladó film először kiszámítható, majd unalmas, egymásra halmozott csavarjai. Arra jó volt a film, hogy ismét kiderüljön: Paul Giamatti egy ótvar szerepből is ki tudja hozni a maximumot, Carrie Prestonnak pedig nem a tévében (True Blood, A férjem védelmében), hanem a mozivásznon van a helye. Owen viszont néha legalább vicces.

Űzött vad (2003)

Kissé unalmas, érzelgős, moralizálós dráma egy gengszteréletét maga mögött hagyó gazemberről (Owen), aki testvére halála után kénytelen olyasmit művelni amit pedig megfogadott, hogy soha többé nem tesz. Owen jó a filmben, pont annyira szenved, amennyire kell, és bizonyos mértékig azonosulunk is vele, de sajnos a forgatókönyv következetlen és széteső, a történet pedig még lassabb, mint az alábbi klip sugallja. 

Vérkötelék (2013)

Egy végtelenül unalmas, mindössze 2,5 millió dolláros bevételt hozó, kriminek álcázott családi dráma, amiben a rendező, Guillaume Canet egy 2008-as francia filmet ültetett át New Yorkba, tök feleslegesen és sikertelenül. Owen egy gyilkost alakít, aki a sittről kijőve igyekszik rendbe tenni az életét, de persze nem megy neki, és a két és félórás kínszenvedés végén jön a hatodik percben előre látható tragikus végkifejlet. Owen látható unalommal hozza a karaktert, és néha arra sem veszi a fáradságot, hogy brit akcentusát megváltoztassa.

Válogatott gyilkosok (2011)

Pedig milyen jól nézett ki a szereposztás: Clive Owen, Jason Statham, Robert De Niro, jócsajnak meg a Dexter/Chuck/24 szőkenője Yvonne Strahovski. Owen egy nagyon titkos bérgyilkos szakszervezet erős emberét alakítja benne, de a szerepét tulajdonképpen bárki eljátszhatná Szabó Győzőtől Woody Allenig. Az akciójelenetek között van pár érdekesebb, de a forgatókönyv szétesik, a főhősnek pedig nem lehet igazán drukkolni.

Artúr király (2004)

Antonine Fuqua biztos azt hitte, bankot robbant a klasszikus kelta legenda átértelmezésével, de a papíron kiváló szereplőgárda (Mads Mikkelsen, Hugh Dancy, Ray Winstone, Ray Stevenson, Keira Knightley, Stephen Dillane, Stellan Skarsgård, Til Schweiger és Owen) és a 120 milliós költségvetés ellenére a film egy vicc, amiben Artúr nem középkori lovag vagy kelta törzsfő, hanem egy római katona. Az IMDb szerint a rendezői változat mérföldekkel jobb, mint amit Jerry Bruckheimer producer összevágott a moziba, de ezt nehezen hisszük.