Tíz plusz egy film, amiben imádtuk Robin Williamst

1997-ben az Entertainment Weekly az év legviccesebb emberének és a világ 25 legjobb színészének egyikének választotta Williamst, amire addig és azóta sem volt példa. Ha valakinek megemlítik a nevét, általában az olyan filmek miatt emlékszik rá, mint a keserédes Jó reggelt Vietnam! vagy a Mrs. Doubtfire, pedig Robin Williams ennél sokkal többre volt képes. A csúcson minden kétséget kizáróan a nyolcvanas - kilencvenes években volt, 1997-ben pedig a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat is elnyerte. 

Oscar-díjra egyébként még háromszor jelölték, és a Jó reggelt Vietnam!-ért simán meg is érdemelte volna, de ha jobban belegondolunk, 1990-ben a Holt költők társaságáért is megkaphatta volna (Daniel Day-Lewis nyert A bal lábam főszerepéért). Nem nagyon zavarta, hogy tehetségét a filmvilág ilyen formában nem ismerte el, bőven kijutott neki más díjakból (öt Aranyglóbusz, két Emmy, stb.), és sokszor mondta, hogy a közönség reakciója a lényeg, nem s kandalló párkányán sorakozó szobrok száma. Imádta a színpadot, született stand-up komikus volt, hiperaktív, mindent és mindenkit lehengerlő  személyisége az egyszemélyes showműsorok alatt dominált a legjobban -  érdemes megnézni a Weapons of Self-Destruction című másfél órás műsorát, amiben egy percnyi üresjárat nincsen. 

Pompás hangutánzó volt, és képes volt akár egy mondaton vagy monológon belül különösebb erőfeszítés nélkül átváltani egyik személyiségről a másikra. A vele való munka, legalábbis kollégái szerint kiszámíthatatlan volt, mert Williams imádta az improvizációt, és a forgatókönyvet sokszor csak sorvezetőnek használta. Az itthon Egy úr az űrből címen bemutatott Mork & Mindy című vígjátéksorozat forgatókönyveit például eleve úgy írták meg, hogy Williams rögtönzéseire építették a dialógusokat. A forgatásokon mindig hülyéskedett és poénkodott, érdemes megnézni bármelyik filmjének  kimaradt jeleneteit vagy bakiparádéját, azt elképzelni, milyen lehet egy komoly filmen úgy dolgozni, hogy Williams bármelyik pillanatban megszólalhat az ember háta mögött egy orosz űrhajós hangján. Az ő munkája volt az, amit különösen vétek volt leszinkronizálni és elvenni belőle azokat a finomságokat, amiket Williams zsenialitása a szöveghez hozzátett.   

A hetvenes-nyolcvanas években Williams meglehetősen sokat kokózott, amihez kiváló partnerre talált barátjában, John Belushiban, akinek halála kijózanítóan hatott rá (Belushi a kokain és heroin speedball nevű keverékét adagolta túl 1982-ben). Az alkohollal és a drogokkal viszont soha nem tudott végleg szakítani, és 2006-ban elvonókúrára vonult - a közvélemény ekkor szembesült először azzal, hogy funkcionális alkoholista, aki az elmúlt húsz évben nem ivott, de magánéleti problémái miatt ismét az italhoz nyúlt. 2009-ben szívproblémák miatt került kórházba és aorta billentyű beültetésen esett át. 

A kétezres években Williams éppoly aktívan dolgozott, mint korábban, 2006-ban például hat filmjét is bemutatták a mozik, de igazán nagy, kiugró sikere ekkoriban már nem volt. Komoly drámai szerepek, laza vígjátékok és animációs filmek szinkronjai váltották egymást, utolsó jelentős alakítására pedig Michael J. Foxhoz hasonlóan egy tévésorozatban került sor, amit egy évad után levettek a műsorról. Sajtósa szerint élete utolsó éveiben súlyos depresszióval küzdött, amiről az egyszerű néző semmit nem tudhatott - az utolsó pillanatig pont olyan hipearktív és vicces volt, mint bármikor máskor élete során. Mi ezekben a filmekben szerettük legjobban. 

Jó reggelt Vietnam! (1987)

A Saigonban játszódó háborús filmben Williams egy Adrian Cronauer nevű rádiós DJ-t alakít, aki a Vietnamban állomásozó amerikai csapatoknak szóló rádióműsort vezet és megy az agyára a feletteseinek szájmenésével és tiszteletlen viselkedésével. Williams nagyon élvezte a szerepet, amiben szinte végig improvizálhatott - a rádióműsoros jelenetek egyikében sem volt előre megírt szövege, azt mondhatott, ami az eszébe jutott. A szerepért Aranyglóbuszt kapott. 

Holt költők társasága (1989)

Ha ezt a filmet ma forgatják le, Harvey Weinstein lenne a producere, és minimum hat Oscart nyerne (egyet, a legjobb forgatókönyvért járót meg is kapta annak idején). Williams egy John Keating nevű irodalomtanárt alakít benne, aki egy elit bentlakásos iskolában vezeti rá diákjait arra, hogy éljenek a mának. Amikor Walt Whitman verseket idéz nekik, és belekezd az Ó kapitány! Kapitányom! című monológba, az a mai napig hátborzongató élmény. Jó értelemben véve, persze. 

Cadillac Man (1990) 

Robin Williams nemcsak nagy, lenyűgöző szerepekben volt jó, hanem akkor is, amikor egy neurotikus kisembert kellett alakítania, mint a Cadillac Man-ben, amiben egy többszörösen is hátrányos helyzetű autókereskedőt hoz nagyszerűen (elvált feleség, eltűnt lánygyermek, két szerető, tartozás a maffiának és egy teljesíthetetlen határidő 12 autó értékesítésére). Tim Robbinsszal közös jeleneteiken a mai napig bármikor tudunk hangosan röhögni. 

Ébredések (1990) 

Megint csak egy olyan film, amit Oscarra gyártottak, és amiben Williams egyszerre tud mulatságos és iszonyú drámai lenni. Az angol neurológus,  Olivers Sacks életén alapuló filmben Williams egy olyan orvost alakít, aki rájön, hogyan lehet katatón állapotban levő pácienseit stimulálni. Az egyik betegét Robert De Niro alakítja, akit a szerepért Oscarra jelölték, de mivel a filmet a szegény ember Rain Manjének tartották, a Filmakadémia nem adta oda neki.

A halászkirály legendája (1991)

Terry Gilliam filmje a megbocsátásról és a bűntudatról szól, az újrakezdésről és a szerelemről, és ugyan néhol kicsit negédes, másutt pedig túljátszott, Williams, Mercedes Ruehl, Jeff Bridges és Amanda Plummer teljesítménye nagyszerű, bár az már itt látszott, hogy ha Williamst nem instruálják megfelelően (értsd: tartják kordában), akkor nagyon rátelepszik a filmre. A kritikusok szerették a filmet, a nézők annyira nem, mindössze 42 millió dollárt termelt. 

Mrs. Doubtfire (1993) 

Ez volt az a film, amit mintha Williamsre írtak volna, hiszen azt csinált benne, amit akart. A munkanélküli, válás előtt álló szinkronszínész szerepében sziporkázott, a gyermekei mellé angol házvezetőnőnek öltöző férfi szerepe kismillió vicces lehetőséget hordozott magában, és Williams mindet ki is használta. Sally Field és Pierce Brosnan elhalványult mellette, a filmet Williams vitte a hátán. A kritikusok fanyalogtak rajta, a Van, aki forrón szereti és az Aranyoskám utánérzésének tartották, de aki nem tud röhögni az öregasszonynak maszkírozott, állva hugyozó Williamsen, azt csak sajnálni tudjuk. 

Madárfészek (1996)

Az Őrült nők ketrece amerikai remake-jében Williams egy meleg pár egyik felét alakította akkor, amikor az, hogy két férfi együtt él, még korántsem volt olyan elfogadott az USA-ban sem, mint ma. Williams és Nathan Lane párosa túlment a melegek klasszikus ábrázolásán, viccesek voltak, de nem idegesítően sablonosak, a filmet pedig végig lehetett röhögni.

Good Will Hunting (1997)

Williams itt azt bizonyította be, hogy egy komoly, drámai mellékszerepben is tud jó lenni: a főszereplő Matt Damon terapeutájaként érzékeny és drámai tud lenni, de visszafogott is, és nem próbált rátelepedni a filmre. Kapott is érte egy Oscar-díjat, joggal.

Álmatlanság (2002)

Christopher Nolan krimijében Al Pacino és Hilary Swank viszi a prímet az alaszkai kisvárosban történt gyilkossági ügyben, de Williams nélkül a film meghalt volna az asztalnál, ahogy a mondás tartja. Egy norvég film remake-je volt, az eredetit nem láttuk, de ezt nagyon szerettük.

Sötétkamra (2002)

Williams soha nem volt még annyira ijesztő, mint ebben a pszichothrillerben, amiben egy fotólabor technikusát alakítja, és szépen lassan beleőrül a magányba, aminek eredményeképpen egy kedves családot terrorizál kis híján halálra. 

+1 

Aladdin (1992)

Ha ebben a Disney-rajzfilmben nem Williams a dzsinn hangja, a film soha nem termelt volna 504 millió dollárt világszerte. A színész legendás és addig leginkább csak stand-up műsoraiból ismert hangutánzó képességével itt ismerkedhetett meg az egész világ, és le is borult előtte. A film miatt nagyon összeveszett a Disney-vel, mivel mindössze 75 000 dolláros alapfizetésért vállalta el a melót, azzal a kikötéssel, hogy a promóció során nem használhatják a nevét. A Disney ezt nem tartotta be, de később nyilvánosan bocsánatot kért Williamstől.