Emberi csontok is voltak az Alien díszletében

További Cinematrix cikkek
-
A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné
- Genetikai betegség, ami majdnem tönkretette a bámulatos ikerpár karrierjét
- Elképesztő sztárparádét vonultat fel az új Bosszúállók-film
- Megérkezett az egyik legjobban várt Star Wars-sorozat új évadának kedvcsinálója
- Így néz ki Jude Law Vlagyimir Putyinként az orosz elnökről szóló filmben
Roger Christian 1976-ban egy régi fényképezőgép vakuállványából csinált fénykardot Luke Skywalkernek, Oscar-díjat kapott érte. De az idén 70 éves angol látványtervező építette meg kidobott repülőgép-alkatrészekből a Millennium Falcont és a Nostromo belsejét is, a Jedi visszatér forgatása alatt pedig egy életre megutálta az ewokokat. 2001-ben Arany Málnát kapott a Háború a Földön rendezéséért, idén viszont Magyarországra jött, hogy filmet forgasson Kincsemről. A versenylovak helyett mi inkább a Star Wars és az Alien titkairól kérdeztük.
1978-ban ön is Oscart kapott a Star Wars díszletéért. Hol tartja a díját?
A '70-es években a brit filmesek közt iszonyú szégyenletes dolognak számított, ha valakinek az amerikaiak Oscart adtak. És persze folyton mindenki megkérdezte tőlünk, hová tettük a díjakat, mi meg mindig olyanokat válaszoltunk, hogy azzal szoktuk kitámasztani a budiajtót szellőztetéskor. Én meg aztán különösen cikinek számítottam Angliában, hiszen egy amerikai piacra készült sci-fiért kaptam Oscart, úgyhogy sokáig csak rejtegettem. De azóta nagyot változott a világ, manapság már mindenki büszke az Oscarjára, sőt, dicsekszik vele. A feleségem tanácsára végül én is kitettem a vitrinembe, és szívesen mutogatom mindenkinek.

Hogyan került a Csillagok háborúja stábjába?
John Barry díszlettervező asszisztense voltam a Lucky Lady 1975-ös mexikói forgatásán. Itt kint voltak velünk a film forgatókönyvírói, Willard Huyck és Gloria Katz, George Lucas régi, filmfőiskolás barátai is, akik tudták, hogy nagyon kevés pénzből nagyon látványos díszleteket tudunk csinálni. A 20th Century Fox alacsonyan akarta tartani a Csillagok háborúja költségvetését, mert az elején maguk sem hittek benne. Így amikor leültünk tárgyalni a Lucky Lady egyik díszletében George-dzsal, azt mondtuk neki: 4 millió dollárból elkészítünk minden műanyag fegyvert és hajóbelsőt, ami feleannyi, mintha Hollywoodban rendelné meg ugyanezt. Belement.
A Csillagok háborúja univerzumát kezdettől fogva egy poros és koszos világként láttam magam előtt. Ahol az űrhajók egyáltalán nem csillognak, hanem olyanok, mint a garázsban bütykölgetett, öreg autóroncsok: mindig szivárog belőlük az olaj, és mindig tönkremegy bennük valami. Ez kiválóan illeszkedett George elképzeléseihez, így nagyon könnyen összebarátkoztunk, hogy aztán négy hónap alatt lényegében a szeméttelepen talált kacatokból építsük fel a Pinewood Stúdióban a Star Wars világát.
Roger Christian díjai
- Oscar-díj az 1977-es Csillagok háborúja díszleteiért
- Saturn-díj az 1977-es Csillagok háborúja díszleteiért
- Arany Málna-díj a 2000-es Háború a Földönért

Ki az a John Barry? Hát Leslie Dilley?
Veterán látvány- és díszlettervezők, akik Norman Reynoldsszal és Roger Christiannel együtt kaptak Oscar-díjat 1978-ban a Csillagok háborújáért. A Kelly Hősein és a Mechanikus narancson dolgozó John Barry sajnos '79-ben, mindössze 44 évesen elhunyt.
Leslie Dilley és Norman Reynolds viszont az 1981-es Frigyládáért újabb Oscart kapott: ők tervezték meg és építették fel a film nyitójelenetében látott, csapdákkal telepakolt dél-amerikai templomot, és a lángba borított nepáli kocsmát, ahol Indy és a nácik is Ré pálcájának csúcsdíszét akarták megszerezni Mariontól.
Joe Jonhston szintén Star Wars-háttérmunkásból lett rendező, és ma már mindenhol azzal dicsekszik, hogy ő találta ki Boba Fett jelmezét. Önnek milyen kultikus tárgyakat köszönhetnek a rajongók?
Szinte mindent, amit spórolva és gyorsan kellett összerakni. A legelső napomon az volt a feladatom, hogy egyetlen svájcibicskával csináljak valahogy farostlemezből egy életnagyságú R2D2-t, mert az ácsok azt mondták Leslie Dilley látványtervezőnek, hogy ők képtelenek erre. Összeraktam, bár végül az otthoni asztali lámpám bánta, mert az lett R2 fején a holovetítő. Folyton csupa ócskaságot, kidobott dolgokat ragasztgattunk egymáshoz, igazi géppisztolyokat fűrészeltünk szét, hogy azokból legyen meg időre a rohamosztagosok puskája. Tunéziában szó szerint a szemétből, régi repülőgépek roncsaiból építettük meg a Millennium Falcon életnagyságú belső tereit. De Luke terepsiklójából is én csináltam három pótpéldányt, azokat, amiknek kerekeket kellett szerelni az aljára.

Volt ezekkel az összeguberált kellékekkel bármilyen vicces sztori? Nem törtek el a legfontosabb jelenetben?
Az ilyesmi mindig benne volt a pakliban, alig győztük ragasztóval. Én csináltam például Luke fegyverét, a filmben látható legelső fénykardot is, az irodámban lévő, ősrégi Graflex fényképezőgép vakutartó állványából. Az utolsó pillanatban lett kész, egyedi darab volt, úgyhogy a tunéziai forgatáson külön odamentem Mark Hamillhoz, és azt mondtam neki:
Mark, nagyon szépen kérlek, vigyázz erre a fénykardra, mert ez az egy van belőle. Ha eltörik, cseszhetjük az egész filmet!
Előtte ő is csak famarkolatú fénykarddal gyakorolhatott, és az igazi annyira tetszett neki, hogy azonnal odadobta Garrick Hagonnak, aki a filmben Luke legjobb barátját, Biggst alakította. Mire visszamentem, már úgy dobálták, mint a labdázó gyerekek! De annyi ilyen sztorim van még a kulisszatitkokról, hogy 4 évig tartott, mire mindet leírtam egy könyvbe. Jövőre fog megjelenni.
Ki a kedvenc szereplője a '77-es Star Warsból?
R2D2, mert annyi baj volt vele a forgatáson és annyiszor elromlott, hogy George a végére már megutálta szegényt. A másik kedvencem Obi-Wan Kenobi, Alec Guinnes ugyanis zseniálisan ráérzett arra, hogy mennyire kevés pénzből kellett kihoznunk ezt a filmet, és előnyt kovácsolt belőle: tökéletes volt a buddhista gyökerű, puritán spirituális tanító szerepére. Alig fértünk el például Kenobi tatuini kunyhójában annál a jelenetnél, ahol Luke megkapja az apja fénykardját, Guinnes viszont tökéletesen beleillett ebbe a környezetbe, mert mindenki azonnal látta benne a remeteéletet élő, bölcs mestert.

Sejtették a Csillagok háborúja forgatásán, hogy ez a film ilyen óriási siker lesz, és még 37 évvel a bemutatója után is erről fog mesélni?
Joseph Campbell? Ezerarcú hős? Bocs, de nem olvastam
Campbell egy híres amerikai filozófus és mítoszkutató volt. A fiatal Lucas is az ő előadásait hallgatta a Los Angelesben a Kaliforniai Egyetemen, és Campbell 1949-es tanulmánykötete, Az ezerarcú hős alapján rakta össze az ókori mítoszokból, a Bibliából és a kedvenc mozifilmjeiből a Csillagok háborúja első forgatókönyvét.
Campbell a királyokkal, démonokkal és istenekkel zsúfolt kötetében azt mutatta be, hogy az elmúlt évezredek meséi és legendái mind az emberiség kollektív tudatalattijából merítettek, ezért szól évezredek óta minden populáris történet a fény és a sötétség örök harcáról, amit rendre a jók nyernek meg.
Campbell volt az is, aki bevezette az irodalmi kánonba a the hero's journey kifejezést is. Ez egy többlépcsős formula, amit a sárkányölő szegénylegénytől Luke Skywalkeren és Harry Potteren át Kirk kapitányig és Neil Gaiman varázslótanoncáig azóta is minden popkult hős végigjár: az Isten háta mögött felnőtt fiú egy öreg mester segítségével ráeszmél, hogy mindig is egy szörnyekkel és más természetfeletti dolgokkal turbózott, varázslatos világ bajnokának szánták, ezért összegyűjt néhány segítőtársat, és legyőzi a népnyúzó zsarnokot, akár azon az áron is, hogy saját magát áldozza fel a jó ügyért.
Érdekesség, hogy Az ezerarcú hős 1977 utáni kiadásainak borítójára már Luke Skywalker is felkerült a mitológia alakok mellé:

A stáb többsége egyáltalán nem gondolta, hogy ekkora siker lesz, maga Lucas is csak reménykedett benne. Én viszont legbelül valahol mindig is éreztem, hogy az emberek szeretni fogják a Star Warst, mert a gyerekkorom kedvenc mitológiai történetei köszöntek vissza a forgatókönyvben. Épp ezért iszonyú lelkesen dolgoztam a filmen, fél szavakból is megértettem, mit akar George, aki a munka során végig Joseph Campbellt és a híres könyvét, Az ezerarcú hőst követte. Nem véletlenül ismerte el később maga Campbell is, hogy Lucas a modernkori mitológia igazi megteremtője. Én azért még hozzátenném Peter Jacksont is: ő és George a legnagyobb mestere annak, hogyan kell a kedvenc régi tündérmeséinket és az ókori mítoszokat új köntösben a filmvászonra költöztetni. Szóval én kezdettől fogva hittem a fiatal George álmaiban, talán még akkor is, amikor mások már teljesen lemondtak róla.

A Jedi visszatér stábjában már second unit director volt. Melyik jeleneteket bízta önre a rendező és Lucas? A bikinis Leia hercegnőét?
Sajnos nem. De dolgoztam Jabba más tatuini jelenetein, én vettem például fel azt a nagyon fontos, érzelmes részt, ahol Leia kiolvasztja Han Solót a fagyott karbonittömbből. De nekem jutottak az ewok falus jelenetek is, pedig könyörögtem George-nak, hogy inkább valami izgalmasabb, lövöldözős részt bízzon rám. A végén már gyűlöltem az ewokokat, de tudtam, hogy kellenek a történetbe, mert Lucas ekkor már az ewokos tévéfilmeket tervezgette, így kötelező részei lettek a mítosznak.
Az 1999-es Baljós árnyakban is second unit director volt. Itt nem volt fura, hogy kézzel épített díszletek helyett zöld háttér előtt kellett dolgozni?
George személyesen hívott, hogy a tunéziai sivatagi forgatásban segítsek neki, mert így a tatuini jeleneteken párhuzamosan tudott két stáb dolgozni. Az 1976-os, poros, izzadós, westernfilmeket idéző forgatási hangulatából persze ekkorra már tényleg nem maradt meg semmi. Viszont cserébe nem volt naponta visszatérő kérdés, hogy lesz-e elég pénzünk a produkcióra. Sokkal nyugodtabban, stresszmentesen dolgozhattunk.

Filmesként persze én is jobban szeretem a régi vágású, nyersebb, kevésbé az effektekre hagyatkozó forgatást, de bárhogy próbáltam fejben visszamenni az időben, és úgy dolgozni, mint régen, egyszerűen nem ment. Ilyen mérföldkőként megmaradó filmek, mint a Csillagok háborúja vagy A nyolcadik utas, nem készülnek minden évtizedben.
Mit szól a Star Wars 7-hez? Meghívták Oscar-díjas veteránként J.J. Abrams stábjába is?
Jó, jó, de ki az a Doug Chiang?
A Disney-birodalomba tartozó egykori Lucasfilm effektgyár, az Industrial Light & Magic 52 éves, "második generációs", tajvani születésű trükkmestere, aki a korszakhatárnak számító 1991-es Terminator 2 forgatása idején tanulta ki a szakmát a régi Star Wars- és Alien-filmeken edződött nagy öregektől, az Oscar halmozó Stan Winstontól és Dennis Mureentől.
A Star Wars előzménytrilógiában már Chiang volt a vázlatrajzolók és az effektekesek művészeti vezetője, így az egységes vizuális látványvilág felelőse, Abrams és a Disney pedig a Star Wars 7-nél is felkérte erre a posztra. '92-ben kapott Oscar-díjat a Jól áll neki a halál trükkjeiért.
Annyit tudok, hogy hangulatban a régi trilógiához akarnak visszanyúlni. Voltam is benn Doug Chiangnél a San Francisco-i Lucasfilm-irodában, ahol elmondták, hogy igen, ott még mindig mi, a régi kreatív csapat vagyunk az etalon, borzasztoan tisztelik, amit csináltunk annak idején, és most is valami hasonlót szeretnének, hiszen Goerge Lucas mindig is egy kilencrészes Star Wars-sagáról álmodozott.
Viszont ma már teljesen más a filmkészítés rendje: míg a 70-es években lomokból csináltuk a fegyvereket, és azon drukkoltunk, hogy ne törjenek ketté a felvétel végéig, most mindent egy mérnöki pontosságú kreatív munka előz meg, és az összes kelléket úgy kell megcsinálni, hogy később is felhasználható, sokszorosítható, eladható legyen. Ez már a fiatal filmesek világa, mi még máshogy gondolkodtunk, kidobott kacatokból csináltunk egyedi Star Wars-tárgyakat, manapság viszont már bármikor vehetünk a gyerekeinknek játékfénykardot és Csillagok háborúja-figurákat.
Doug Chaing persze negem is beajánlott J.J. Abramsnél, hogy esetleg kreatív tanácsadóként dolgozhatnék a Star Wars 7-stábban, de ebből végül nem lett semmi, mert az új rész fiatal látványtervezői nagyon be akarják bizonyítani, hogy jó kezekbe került a Csillagok háborúja. Ezt egyébként magam is igy gondolom, Doug Chaing egy kiváló szakember, úgyhogy nincs bennem semmi sértődöttség, amiért kihagytak.
Mennyiben volt más A nyolcadik utas: a Halál forgatása, mint a családbarát Star Wars-filmeké?
Volt különbség köztük, hiszen az Alien már nem mese, hanem egy baljós űrhorror volt. Viszont sok dologban mégis nagyon hasonlított a munka a Star Wars forgatására. A Fox stúdió itt is nagyon megvágta a tervezett költségvetést, mert hogy ez nem is sci-fi, hanem horror, arra meg úgysem lesz kíváncsi senki, kihozható kevesebb pénzből is. Emlékszem, Ridley Scott, akit még a reklámfilmes éveiből ismertem, és a mai napig a világ legjobb rendezőjének tartok, folyamatos harcban állt a producerekkel. Mindenbe bele akartak szólni, és örökké az volt a téma, hogy miért nem dolgozunk olcsóbban és gyorsabban.
A két rendező stílusa viszont teljesen eltérő volt. George Lucas végig tudta, hogy a közönsége csupa 9 éves kölyökből áll, akik lehet, hogy időközben felnőttek testileg, de örök gyerekek maradtak. Ő nekik akart kortalan, új meséket adni, és ezeknek az elkészítését a legjobb szakemberekre bízta. Ridley teljesen más habitusú volt, mindig mindent egymaga akart megcsinálni, operatőr és rendező volt egy személyben. Mindenről roppant határozott elképzelése volt, engem például már az elején magához hívatott, és azt mondta:
Hallom, te csináltad a Star Warsban a Millennium Falcont. Csinálj nekem is egy hasonlót, csak ez legyen még rozsdásabb. Mint egy koszos űrkamion!
Én pedig nekiláttam, és megcsináltam festett gumicsövekből, repülőalkatrészekből meg más kacatokból a Nostromo pilótafülkéjét és folyosóit. Ridleynek annyira tetszett a végeredmény, hogy már ide hívta be Sigourney Weavert is, amikor a próbafelvételeken tesztelték, megfelel-e Ripley szerepére.
Roger Christian teljes filmográfiája

- Olivér (1968) - látványtervező asszisztens
- ...és hamarosan sötétség (1970) - látványtervező asszisztens
- The Final Programme (1973) - látványtervező asszisztens
- Mahler (1974) - látványtervező asszisztens
- Akenfield (1974) - látványtervező
- Lucky Lady (1975) - assistant art director
- Zűrzafír, avagy hajsza a kék tapírért (1977) - díszlettervező
- Csillagok háborúja (1977) - díszlettervező
- A nyolcadik utas: a Halál (1979) - látványtervező
- Brian élete (1979) - látványtervező
- Black Angel (1980) - rendező, forgatóköynvíró, producer
- The Dollar Bottom (1981) - rendező
- The Sender (1982) - rendező
- Starship (1984) - rendező
- Nostradamus (1994) - rendező, forgatóköynvíró
- Az utolsó esély (1996) - rendező
- Underworld (1996) - rendező
- Lángelmék (1997) - rendező
- Háború a Földön (2000) - rendező
- American Daylight (2004) - rendező, látványtervező
- Bandido (2004) - rendező, producer
- Riddle of the Black Cat (2012) - producer
- Dangerous Intuition (2013) - rendező
- Stranded (2013) - rendező, forgatóköynvíró, forgatóköynvíró
- Prisoners of the Sun (2013) - rendező
- Kincsem (2015) - rendező
Mennyire szakadhattak el az Alien díszletterveinél H.R. Giger szürreális képeitől?
Giger festményei és vázlatrajzai zseniálisak voltak, de borzasztóan nehéz volt kézzelfogható, forgatáshoz is használható díszletként megcsinálni őket. Ráadásul művészeti vezetőként nagyon különös elvárásai voltak: egyszer például kitalálta, hogy az idegen űrhajó makettjébe és az ormányos pilóta figurájába igazi emberi csontokat kell beleépíteni a nagyobb hitelesség kedvéért, mi meg törhettük a fejünket, hogy honnan fogunk ilyeneket szerezni. Végül elmentünk egy kórházba, ahol akkoriban teljesen legális dolog volt emberi csontokat venni, de vigyáznunk kellett, nehogy a lépfenében elhunytakét vigyük el. Gigert persze nem érdekelte, honnan hoztuk a csontokat, neki csak az volt fontos, hogy egy kis gyurmával és festékkel a kívánságai szerint szépen beledolgozzuk az idegen űrhajóba.
Voltak még hasonlóan bizarr forgatási sztorik?
Azon kevesek közé tartoztam, akik Ridleyvel együtt már előre tudták, hogy John Hurt mellkasából tényleg ki fog ugrani a kis Alien, mivel én raktam be a jelmeze alá a sok vért és belsőséget. Remekül szórakoztunk a meglepett színészek reakcióin, meg azon, hogy még a jelenet leforgatása után is olyan idegesek voltak, hogy majdnem nekünk estek az öltözőben.
Tetszett önnek a többi Alien-film?
A bolygó neve: Halált imádtam. James Cameron nagyon jó női akcióhőst csinált Ripleyből. Amikor David Fincher a harmadik részen dolgozott, pont ugyanabban a stúdióban forgattam épp egy reklámfilmet, így első kézből láttam, ahogy szegény próbál egy nézhető filmet forgatni egy számtalanszor átírt, félkész forgatókönyvből. A Feltámad a Halált viszont utálom. Jeunet ügyes rendező, de megbocsáthatatlan bűn, hogy vígjátékot csinált A nyolcadik utasból.
A Prometheus pár éve kifejezetten tetszett, bár abból már nem jött át annyira Ridley eredeti, nyers stílusa, így nem is emelkedik ki annyira az életművéből, mint a '79-es Alien. A rajongókat viszont abszolút megértem, hogy ha megkedvelnek egy világot, akkor minél több ott játszódó filmet szeretnének látni, még akkor is, ha azok már csak a pénzről szólnak. Én is imádtam a Gyűrűk Urát, és alig várom már A hobbit utolsó részét.
A Star Wars és az Alien pompás díszletei után a hírhedten rossz Háború a Földönt már rendezőként jegyezte. Nem bánta meg utólag?
Fontos leszögezni, hogy bár nem vagyok szcientológus, mindig is egy nagyszerű sci-fi történetként tekintettem erre a filmre. Sajnos addig gyalázta a média a Háború a Földönt, hogy ma már mindenki úgy emlékszik rá: borzasztó volt. Én viszont még a rendezésért kapott Arany Málna-díjra is büszke vagyok. Igaz, hogy nem vettem át, mert épp egy másik filmen dolgoztam, de legalább egy társaságba kerülhettem James Cameronnal, aki szintén Arany Málna-díjas. Úgy vagyok vele, hogy inkább legyen egyszerre Oscarom és Málnám, mint hogy középszerű filmes legyek, akit mindenki elfelejt.
Októberben startol a Kincsem magyarországi forgatása
Roger Christian lesz a rendezője az angol, orosz, német, amerikai és osztrák koprodukcióban Invincible munkacímen nálunk készülő Kincsem mozifilmnek. A forgatókönyvet Losonczi Gábor ötlete nyomán, Bereményi Géza eredeti könyve alapján a Tűzvonalban veterán sztorifelelőse, Fonyódi Tibor írta, a dramaturg Szőcs Géza költő, a miniszterelnök főtanácsadója.
A 25 millió dollárból (azaz nagyjából 5,8 milliárd forintból) készülő film főbb szerepeire olyan sztárokat kértek fel, mint Mads Mikkelsen, Martin Freeman és Ed Harris, de a tervek szerint feltűnik majd a vásznon Jean-Paul Belmondo is. A magyar szereplők között van Kamarás Iván és Weisz Fanni, az operatőr Ragályi Elemér, a látványtervező Rajk László, a zeneszerző Hannes Schalle, a jelmeztervező Zizi Bohrer-Lehner lesz.
A Kincsem-film szándékosan nem vesz igénybe semmilyen állami támogatást, a Magyar Nemzeti Filmalaphoz sem pályáztak, a szükséges forrásokat vállalkozók és befektetők adják össze. A producerek nemzetközi piacra szánják a filmet, mivel a Tűzszekerek és a Doktor Zsivágó keverékéhez hasonló, a szenvedélyről, a hűségről, a kitartásról, és a tiszteletről szóló történetet mindenhol érteni fogják. A rendező a forgatás során a hagyományőrző magyar lovaskaszkadőröket és a modern, kamerás drónokat is be szeretné vetni, a címszereplő Kincsemet alakító lovat viszont még nem találták meg.
Érdekesség, hogy jövőre egy ellen-Kincsem is készül: ezt a verziót a Valami Amerika rendezője, Herendi Gábor jegyzi, aki már tavaly kapott 6,8 millió forint gyártáselőkészítési támogatást a FIlmalaptól.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!
Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
március 24., 12:01
- Mindeközben
Matt Damon nagy szakállal, Zendaya fehér ruhában látható az Odüsszeia forgatási fotóin
37 perce
- Mindeközben
Besurranó tolvaj lett egy kutyából, mire rájött a sintér, mit akar, bolondot csinált mindenkiből
2 órája
- Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába
A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
március 23., 16:06
- Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Kultúr
Mostantól magyarul is elérhető a szólásszabadság kézikönyve
A könyv négy évvel ezelőtti megjelenésekor éppen heves viták dúltak a szólásszabadság jogáról.
március 24., 10:53
- Kultúr
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
március 24., 06:00
- Címlapon
Videón, ahogy a földrengés utáni áradás elsöpri az embereket Mianmarban
Ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma.
2 órája
- Kultúr
Meghalt Miske László, Jászai Mari-díjas színművész
A debreceni Csokonai Színház művésze 89 éves volt.
51 perce
- Címlapon
Nincs vége a zebraügynek, Orbán Viktor már az Állatorvostudományi Egyetemen is erről tárgyalt
A hallgatókkal egyeztetett.
57 perce
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Kultúr
Példátlan összefogás, Alföldi Róbert ikonikus jelmeze is kalapács alá kerül
Társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak.
március 24., 17:59
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Oscar-díjas színésszel debütál a Gyilkos a házban következő évada
Egyelőre még titkosak az új karakter- és cselekményrészletek.
március 24., 12:36
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Címlapon
Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást
Az európaiak döntő többsége már búcsút intene neki.
4 órája
- Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Kultúr
Továbbgyűrűzik a vita a tudóstársadalomban, megszólalt a főigazgató
Még mindig nem került pont a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat átalakulásáról szóló ügy végére.
március 24., 12:13
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
Rovataink a Facebookon