68-as Ford Mustanggal hódít a magyar film
Az október 10-én kezdődő 30. varsói filmfesztiválon debütál Miklauzic Bence Parkoló című „párbajfilmje”, aminek Lengyel Ferenc, Szervét Tibor, a pesti bérházak rengetegében, egy üres foghíjtelken álló parkoló és egy 68-as Ford Mustang lesznek a főszereplői. De Pokorny Lia is szerepel benn, akit ezúttal nem csúfítottak el műorral, mint a Terápiában (az Index a film forgatásán vele és a rendezővel is beszélgetett).
Íme film rövid tartalma:
A rendező, aki korábban az Ébrenjárókat és A zöld sárkány gyermekeit jegyezte, a harmadik játékfilmjéhez 208,6 millió forintot kapott a Filmalaptól. A Parkoló 2011 májusában elnyerte a közép-európai forgatókönyvek fejlesztésére szakosodott ScriptEast különdíját, majd a Filmalap támogatásával folytatódott a fejlesztés, és tavaly augusztusban került sor a forgatásra, amihez Miklauzic 208,6 millió forintot kapott a Filmalaptól.
Az itthon január végén mozikba kerülő film forgatókönyvét Hegedűs Bálint, Lengyel Ferenc és Miklauzic Bence jegyzi, az operatőr a rendező testvére, Miklauzic Márton volt.
Rovataink a Facebookon