68-as Ford Mustanggal hódít a magyar film

2014.09.24. 12:29

Az október 10-én kezdődő 30. varsói filmfesztiválon debütál Miklauzic Bence Parkoló című „párbajfilmje”, aminek Lengyel Ferenc, Szervét Tibor, a pesti bérházak rengetegében, egy üres foghíjtelken álló parkoló és egy 68-as Ford Mustang lesznek a főszereplői. De Pokorny Lia is szerepel benn, akit ezúttal nem csúfítottak el műorral, mint a Terápiában (az Index a film forgatásán vele és a rendezővel is beszélgetett).

parkolo 300
Fotó: Magyar Filmunió

Íme film rövid tartalma:

A történet főszereplője Légiós, a parkoló ura (Lengyel Ferenc) és Imre, a gazdag, de magányos üzletember (Szervét Tibor), aki 1968-as Ford Mustangjának keres biztonságos parkolóhelyet. A parkolóban minden kuncsaft oda áll, amelyik hely hívogatja. Kivéve azt az egyetlen tetővel fedett beállót, ahová Légiós senkit nem enged parkolni. Imre viszont pont ezt nézi ki magának, hogy biztonságban tudja féltett autóját. Egy fordulatos párbaj veszi kezdetét, melynek során egyre rafináltabb és durvább eszközökkel küzd a belváros két magányos, mindenre elszánt harcosa a hullámpalával fedett parkolóhelyért.

A rendező, aki korábban az Ébrenjárókat és A zöld sárkány gyermekeit jegyezte, a harmadik játékfilmjéhez 208,6 millió forintot kapott a Filmalaptól.  A Parkoló 2011 májusában elnyerte a közép-európai forgatókönyvek fejlesztésére szakosodott ScriptEast különdíját, majd a Filmalap támogatásával folytatódott a fejlesztés, és tavaly augusztusban került sor a forgatásra, amihez Miklauzic  208,6 millió forintot kapott a Filmalaptól.

Az itthon január végén mozikba kerülő film forgatókönyvét Hegedűs Bálint, Lengyel Ferenc és Miklauzic Bence jegyzi, az operatőr a rendező testvére, Miklauzic Márton volt.



  • Vennék
  • Bankszámla