Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÁllítólag kettévágják a Bosszúállók 3-at
Még be sem mutatták a Bosszúállók 2: Ultron korát, máris azon pörög a filmes szaksajtó a Badassdigesttől a Moviewebig, hogy a harmadik részt a Marvel stúdió a profitmaximalizálás jegyében kettébontja, és a Bosszúállók 3 első részét 2018. május 3-án, a másodikat pedig 2019-ben mutatná be. A két rész egyszerre készülne, mert így a színészeket elég egyszer kifizetni, főleg mert állítólag már Chris Evans is ugyanúgy 50 millió dollárt szeretne Amerika kapitány szerepéért, ahogy Robert Downey Jr. is ennyit kapott legutóbb, hogy felhúzza a Vasember-páncélt.
Az egy forgatás-két film-kétszer annyi bevétel trükköt egyébként pont a Marvel stúdió konkurense, a Warner találta ki a '70-es években. A Superman-filmek producerének, Ilya Salkindnak annyira tetszett a Charlton Hestonnal, Raquel Welchsel, Faye Dunawayjel és Michael Yorkkal leforgatott Három testőr sztorija, hogy nem akarta megrövidíteni a több mint 4 órás játékidőt, inkább egyszerűen csak kettévágatta a filmet, és a második felét 1974-ben A négy testőr címmel mutatták be a mozik. Hestonék a színészszakszervezet elé vitték az ügyet, és pereltek, de vesztettek, így nem kaptak a dupla filmért a dupla gázsit.
Később ugyanezt a metódust követte
- a Warner a Harry Potter és a halál ereklyéi 1-2-vel, ami így először 960 milliót, aztán 1,3 milliárdot termelt,
- a Summit Entertainment az Alkonyat: Hajnalhasadás 1-2-vel először 712 milliót, aztán 829 milliót kaszált,
- és valószínűleg az egyszerre leforgatott Az éhezők viadala: A kiválasztott 1-2-vel is össze fog jönni az 1,5 milliárd dollár a Lonsgate-nek, míg az eddigi filmek magukban csak 7-800 milliós bevételt hoztak.
Rovataink a Facebookon