Ez az ember tenné tönkre az ön házasságát is!

Több mint százezren olvasták el a kritikánkat a Lavina című svéd filmről, és parázs vita alakult ki a kommentelők között, ami egy roppant szórakoztató, de azért mégiscsak lassú svéd tragikomédiától elég nagy teljesítmény. Ruben Östlund rendező büszke a reakciókra, amiket a filmje kap, hiszen mindig is provokálni akart. Előző filmje, a Play a csapatokba szerveződő, különféle pszichológiai játékokat játszó bevándorlógyerekekről szólt, akik terrorizálják a svéd fiatalokat, a Lavina pedig arról, hogy mit tesz egy család akkor, amikor a gyáva apa képtelen megvédeni a családját egy krízisben. Annyira sok kérdésünk volt, hogy a svéd rendezőnek hárman is írtunk emailt. És ha még nem tette, feltétlenül nézze meg a filmet, ott lesz az év végi listákon!

A Lavina nagyon különbözik a korábbi filmjeitől. Honnan jött az ötlet a történethez?

Szeretek síelni, és 20-25 éves korom környékén rengeteg sífelvételt készítettem. Amióta 2001-ben végeztem a göteborgi egyetemen, keresem a lehetőséget, hogy egy ilyen üdülő legyen az egyik filmem helyszíne. Ki akartam emelni a nyaralóhely abszurditását, a küzdelmet a civilizáció és a természet ereje között. Nem volt könnyű valami olyat találni, ami egzisztenciálisan is érdekes volt,

De elmeséltem egy barátomnak egy videót, amit a Youtube-on láttam, amiben egy lavina egy étterem teraszához közelít és mindenki pánikol, pedig egyáltalán nincsenek veszélyben. A barátom elkezdett hangosan gondolkodni, hogy milyen szörnyű helyzet lett volna, ha otthagyja a családját menekülés közben, majd vissza kell somfordálnia az asztalhoz a feleséghez és a gyerekekhez, amikor kiderül, nincs is veszély. Abban a pillanatban megértettem, hogy miről kell szólnia a filmnek.

Korábbi filmjei, az Incidens egy banknál és a Play is olyan, mintha biztonsági kamerákkal vették volna fel. Miért lett más a vizuális stílus a Lavinánál?

Az Incidens egy banknál egy 11 perces rövidfilm, egy beállításban. Na jó, igazából négy beállítás, amit számítógéppel összeraktunk, hogy egynek tűnjön. A Play pedig 42 darab beállításból áll. Egy rémálom volt azokat összevágni, mert nagyon nehéz volt ritmust teremteni. A Lavinával össze akartam kombinálni a vivaldis részeket a hosszabb beállításokkal. Fredrik Wenzels operatőr stílusa sokat formálta a filmet.

Akkor mi is küldenénk egy videót, hátha inspirálja.

Haha! Pont erről szól az Incidens egy banknál című filmem. Én magam voltam a szemtanúja egy balul sikerült bankrablásnak. Nagyon furcsa érzés volt, közönséges, szerencsétlen és elkeseredett, pont olyan, mint ebben a videóban. Egyáltalán nem hasonlított a filmekre.

A kommentelőink nagyon vadul reagáltak a filmjére, mert úgy gondolták, hogy a család és házasság szentségét támadja. Megszokott már ez a reakció a filmre, vagy csak Magyarországon lehet ez így?

Ha tényleg így volt, akkor nagyon boldog vagyok! A Lavina egyik célja éppen az, hogy megnövelje a válások számát.

De így reagáltak Svédországban is? Ott a feminizmus és a gender témái sokkal jobban megjelennek a köztudatban.

Nagyon sok diskurzus folyik a férfi és a női szerepekről. Arról, hogy mi az elvárt szerep egy bizonyos nemtől. Sokakat kiborított az, ahogyan az apát ábrázoltam, bár sokan, főleg nők, viccesnek találták. Amerikában úgy gondolták, hogy ez egy síelős vígjáték, és nagyon furcsának tartották, hogy egy ilyen komédiának Cannes-ban volt a premierje.

De miért annyira fontos még mindig a társadalmi nemekről és elvárásokról beszélni? 

Mert szerintem még mindig nem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen hatással van ránk.

Ma is ez megy a filmekben. Szerintem fontos egy olyan filmet készíteni, ami ezzel ellentétben áll.

A filmben látott pár elválik? Nincs közös jövőjük a történtek után?

Johannes (a film férfi főszereplője) és én megkaptuk ezt a kérdést egy Los Angeles-i újságírótól is. Johannes azt mondta, hogy nem fognak, én pedig, hogy igen. Az én változatom a happy end, az övé egy tragédia.

Egyébként hogyan találta meg Johannes Bah Kuhnkét a főszerepre? Őszintén szólva emiatt a táncdalfesztiválos videó miatt kérdezzük.

Haha, még mindig kicsit szégyelli, hogy részt vett azon a dalversenyen, bár sokan nem tudnak róla. Svédországban és Norvégiában is kerestünk színészeket. Johannes nagyon ügyesen tudta játszani a gyengét, és egyáltalán nem védte magát azzal, hogy úgy viselkedik, mintha vígjátékban lenne. Szerintem nagyon bátornak kell lennie egy férfi színészként ehhez, vagy legalábbis a többi jelentkezőhöz képest.

És hogy került az amerikai Brady Corbet a filmbe?

2008 óta ismerjük egymást, akkor találkoztam vele és Antonio Campos rendezővel Cannes-ban. Campos az Afterschool című filmjével volt ott, én pedig az Akaratlanullal. Amikor megint találkoztunk egy New York-i filmfesztiválon 2011-ben, azzal hülyéskedtem vele, hogy a következő filmjében egy idegesítő amerikai snowboardost kellene játszania. És megcsinálta. Egészen nagyszerű benne, nem igaz? Brady kicsit szégyenlősebben játszotta el, mint számítottam rá.

A gyerekszínészek is tökéletesek ebben a filmben. Van valami módszere arra, hogyan dolgozik velük?

Nem, ugyanúgy dolgozom velük, mint a felnőttekkel. Csak idő kell nekik, hogy biztonságban érezzék magukat, és jó teljesítményt nyújtsanak. 

A következő filmje állítólag majmokról fog szólni, de az állatokat színészek fogják alakítani. Ezt hogyan kell elképzelnünk?

Az volt az ötletem, hogy tizenkét színészt ráveszek, hogy majmokat játszanak meztelenül három órán át, és ezzel megmutassam azt az abszurditást, amiért annyi szégyent és bűntudatot érzünk mi emberek a szexualitásunk és az alapvető viselkedéseink miatt. Ha levetkőzzük a kultúrát és sokkal alapvetőbb szempontból tekintünk magukra, akkor lehet, hogy meglátjuk az emberi kultúra azon részét, amit meg kell tartanunk, és azt, amitől meg kell szabadulnunk. De igazából most egy másik filmötleten dolgozom, mert ezt a majmosat nagyon nehéz lesz megcsinálni.