Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEddig százmillió dollárt hozott Eastwood háborús filmje
További Cinematrix cikkek
Mindenféle amerikai rekordot megdöntött az Amerikai mesterlövész, és egyben jelezte: az előzetes várakozások és a szakértő becslések nem mindig találkoznak a közönség ízlésével. A szaksajtó ugyanis az első hétvégére jóval szerényebb, 20-30 millió dollár közötti bevételt várt a filmtől, amit december végén csak pár moziban mutattak be, hogy beférhessen az Oscar-mezőnybe.
Amikor múlt csütörtökön délután bejelentették, hogy az amerikai haderők történetének legeredményesebb mesterlövészéről készült filmet hat Oscar-díjra is jelölték, már sejthető volt, hogy a Martin Luther King napi ünnepi hétvégén a film nagyszerűen teljesíthet. A premier előtti vetítéseken a film aztán 5,3 millió dollárt hozott, ami alapján 50-55 milliós, Eastwood karrierjében rekordot jelentő bevételt vártak tőle, de amikor a pénteki bemutatóra tömött sorokban álltak az emberek sorban, rögvest felemelték a tippet 70 millióra. A vége egészen hihetetlen, 93-100 millió dolláros bevétel lett (pontos adat kedden lesz), amire senki nem számított.
Háborús, R-besorolású (18 éven felülieknek) film esetében ilyen nyitányról még csak álmodni sem mert senki eddig, hiába mutatták be a filmet 3555 moziban egyszerre. A rendező személye sem volt túl jó ómen, Eastwood filmjei hiába arattak általában nagy kritikai sikereket, a nézők annyira nem szerették őket, az eddigi legnagyobb nyitóhétvégéje a Gran Torino 29,5 milliója volt. A Warner viszont rém okosan nem a háborús aspektust kidomborítva reklámozta a filmet, hanem a családi szálat hangsúlyozták, azaz a főhős Kyle és felesége közötti viszonyt, ezzel nemcsak a férfiakat, hanem a nőket (gyaníthatóan leginkább a katonafeleségeket) is be tudták vinni a mozikba.
Ezzel az Amerikai mesterlövész minden idők legnagyobb bevételét produkálta a január hónapot tekintve, és a második legjobban nyitó R-besorolású film lett a 2003-as Matrix: Újratöltve mögött, és az örökranglista 40. helyén áll, olyan filmeket maga mögé utasítva, mint a Karib-tenger kalózai: Veszélyes vizeken, a Skyfall, vagy a Harry Potter és a Titkok kamrája. Ma estig 110 milliót simán várnak tőle, és most már s 300 milliós összbevétel sem tűnik elérhetetlennek.
A háborús dráma mellett mindenki szopórollerre kerül: Kevin Hart új vígjátéka, a Bérhaverok 21 millióval kezdett, a Paddington című animációs film a húszmilliót sem érte el, az Elrabolva 3 pedig 64 százalékos visszaesést produkált, és csak 14 milliót keresett. Jó, a Liam Neeson-franchise producerei még így is boldogak lehetnek, hiszen a film az USA-ban tíz nap alatt 63 millió dollárt termelt, a világpiacon pedig még 100 milliót, amivel bőven behozta a gyártási költségeit.
A legnagyobbat viszont nem más, mint Michael Mann bukta az Amerikai mesterlövész váratlan sikerével. A Blackhat című hackeres akciófilmje mindössze 4 millió dollárt keresett, ami a totális csőddel egyenértékű, hetvenmillióba került (plusz marketingbüdzsé), így ahhoz, hogy nullszaldós legyen, a világpiacon nagyon bele kell húzzon.
Rovataink a Facebookon