Mit adtak nekünk a lengyelek?

Nemsokára nálunk is bemutatják az HBO Europe A falka című sorozatát, ami a lengyel-ukrán határ környéki halálos mutyikról szól. A sorozatot lengyelek készítették, de az HBO régiós műsorkészítésének egyik büszkesége lett, és tökéletes példája annak, hogy hiába szól egy sztori valami nagyon konkrét helyről és eseményről, más országokban is lehet értelmezni.

Mint a lengyel filmek nagy részét is. Az ország filmgyártása a kezdetektől fogva erős volt, az ötvenes-hatvanas évektől kezdve viszont Varsó ontotta magából a filmeket, amiket a külföldi fesztiválok és mozik is megzabáltak. Ott lesz például az idei Oscar-gálán az Ida, amit szokatlan módon nem csak a legjobb külföldi film, hanem a legjobb fényképezés kategóriájában is jelöltek. Most összegyűjtöttünk párat Lengyelország büszkeségeiből, avagy azokból a filmekből, amiknek külföldön legalább akkora hírük volt, mint saját hazájukban.

Hamu és gyémánt (1958, rendezte: Andrzej Wajda)

Mindig érdekes látni azt, hogy évtizedekkel előttünk mi vagy ki számított kúlnak, ki volt az, akiért megőrültek a fiatalok, akiből divatikon lett, akit imitáltak férfiak és akiért epedeztek a nők, akiről cikkeztek az újságok és elismerően szóltak a szakmabeliek. A színész Zbigniew Cybulski például 1958-ban a legkúlabb lengyel férfi volt. Cybulski már a Hamu és gyémánt előtt is feltűnt filmekben (a beszédes című Az én nemzedékemben volt az első szerepe 1955-ben), de Andrzej Wajda talán egyik leghíresebb filmjével ikonikus lett a napszemüveges, torzonborz hajú, erőszakos ellenállóként. Cybulski karrierjének a hatvanas években tragikus vége lett (vonatbalesetben meghalt 39 éves korában), de az arca és a figurája még mindig kikezdhetetlen. A Hamu és gyémánt azonban több a főszereplőjénél, ez lett a már korábban A csatornával bizonyított Wajda legismertebb filmje, egyes jelenetei, főleg a fináléja az egyetemes filmtörténet kánonjába tartozik.

Kés a vízben (1962, rendezte: Roman Polanski)

Egy középkorú férfi, a fiatal felesége, és egy suhanc kihajóznak egy különösen klausztrofób hajóban. A férfi féltékeny, a suhanc a feleségre nyomul, az pedig hagyja magát sodorni. Aztán előkerül egy hatalmas bicska. Ennyi a Kés a vízben sztorija, és csodálkozom mindig, hogy ezt Polanski találta fel, és nem valami görög drámát vett alapul. Roman Polanski első játékfilmje (és az egyetlen, amit Lengyelországban forgatott) tökéletesen működik thrillerként és nagy társadalmi metaforaként is. A középkorú férfi a régi idők embere, a fiatal srác pedig a verandán sorban álló új generáció tagja, aki le fogja söpörni az előzőt? Lehet. De az is lehet, hogy az egész csak egy körömrágós, tökéletes thriller. A film volt Lengyelország első jelöltje az Oscar-díj külföldi filmes kategóriájában, a velencei filmfesztiválon pedig megnyerte a Fipresci-zsűri díját. Amikor a film híre elterjedt az Egyesült Államokban, Polanskinak felajánlották a remake lehetőségét, ám ő visszautasította. Az a remake sosem készült el, csak a 2000-es években egy C-kategóriás változat Hullák a vízben címmel.

Szexmisszió (1984, rendezte: Juliusz Machulski)

Ha egy olyasvalakinek említi az ember a lengyel filmművészetet, aki a nyolcvanas években már élt és esetleg moziba is járt, akkor egészen biztos, hogy perceken belül el fog hangzani a Szexmisszió. Magyarországon két évvel a lengyel premier után mutatták be, és habár én akkor még messze elkerültem a mozikat, arra mérget vennék, hogy tódultak az emberek Machulski vicces sci-fijére, amiben két hibernált tudós egy olyan jövőben ébred fel, amiben nincsenek férfiak, csak ők. Vagy az is lehet, hogy végre el lehetett menni egy olyan filmre, aminek a címében benne volt, hogy szex. A Szexmisszió megjárta a külföldi fesztiválokat, volt Chicagóban, a portugál Fantasportón is, Lengyelországban a helyi filmszemlén megosztott fődíjat kapott egy másik filmmel, de a díszletét önállóan díjazták.

Tűzzel-vassal (1999, rendezte: Jerzy Hoffman)

Egy kis személyes: nagyjából egy évig volt egy történelem-régész szakos lakótársam, aki többek között egy komplett íjat tartott az ágya alatt, Rubicon-poszterekkel tapétázta ki a falat az ágya fölött és néha lefekvés után egy kést pörgetett maga fölött a sötétben. És mosogatni sem szeretett, de az most mindegy. Ő volt az, aki minden egyes alkalommal megnézte a Tűzzel-vassalt a tévében, akárhányszor lement. Amikor kérdeztem arról, hogy milyen filmeket szeret úgy általában, csak azt tudta mondani, hogy a Tűzzel-vassalt, mert az egy tisztességes film. Az is lehet, hogy a hosszára gondolt, mert a Henryk Sienkiewicz regényéből készült történelmi film majdnem három órás. Sőt, mivel háromrészes tévéfilmnek készült, az eredeti változat még hosszabb. De tény, hogy a Tűzzel-vassalnál kevesebb jó kosztümös filmet termelt ki Közép-Kelet-Európa. Az 1648 és 1654 közötti kozák-lengyel háború sűrűjében játszódó történetben igazi figurák és kitaláltak keverednek, miközben egy lengyel lovag és egy kozák vezér beleszeret ugyanabba a nőbe. Sienkiewicz regényét, és emiatt Hoffman filmjét is vádolták ukránellenességgel, de az utóbbi lesöpörte a vádakat azzal, hogy az előbbi a lengyeleket is ugyanúgy kritizálta a könyvében.

Katyn (2007, rendezte: Andrzej Wajda)

A katyn-i mészárlást már ép ésszel feldolgozni is nehéz, filmet készíteni belőle pedig szinte képtelenség lehetett. Ha valaki nem ismerné a második világháborúnak ezt a részét: nem sokkal azután, hogy a németek megtámadták Lengyelországot, a szovjet hadsereg a másik irányból bevonult az országba és több százezer civil és katonai foglyot ejtett, majd kivégzett vagy deportált Szibériába. 1990 előtt azt terjesztette a keleti blokk, hogy az atrocitásért a németek a felelősek, csak akkor ismerte be a szovjet fél az igazságot. Wajda filmjét több, mint két millióan nézték meg Lengyelországban, és még rengetegen az országon kívül. Jelölték a legjobb külföldi film Oscar-díjára, hét darab lengyel díjat söpört be, és nem utolsósorban megint a társadalmi diskurzus részéve és egy még szélesebb közönség számára ismertté tette a mészárlást.

A varsói csata, 1920 (2011, rendezte: Jerzy Hoffman)

Oké, elismerem, A varsói csatát csak a kuriózum miatt raktam bele ebbe a listába, meg azért is, mert szépen demonstrálja a lengyel filmgyártás ambícióit. Vannak olyan országok, ahol az első 3D játékfilm egy romantikus vígjáték folytatása, és igen, itt most az S.O.S. Szerelem folytatására gondolok, és vannak olyan országok, ahol az első 3D játékfilm egy látványos háborús film. Jerzy Hoffman, a Tűzzel-vassal rendezője már bizonyította, hogy képes nagyszabású történelmi tablókat készíteni, ezzel a filmjével pedig mindent megtett, hogy a történelmi tabló jobban hasonlítson az amerikai nagyköltségvetésű filmekhez. A szovjet-lengyel háború egyik legnagyobb ütközetéről készült film kilencmillió dollárba került, de nem fogadta egyértelmű kritikai éljenzés, sokan a túlságosan patrióta hozzáállást kifogásolták benne, mások pedig azt, hogy nem igazán helyezi az ütközetet történelmi kontextusba. A World Stunt Awards kaszkadőr-díjátadóján így is jelölték a legjobb külföldi filmhez készült akciójelenetek kategóriájában.

Ida (2013, rendezte: Pawel Pawlikowski)

Az Ida leírva úgy hangzik, mint valami művészfilmes klisé, valami, ami fesztiválról fesztiválra jár, de soha a büdös életben nem kap nagyobb figyelmet: egy 4:3-as képarányban forgatott, fekete-fehér dráma egy apácáról, aki rájön arra, hogy a családjának vannak zsidó gyökerei. Az igaz, hogy Pawlikowski filmje fesztiválról fesztiválra járt, mert először két évvel ezelőtt mutatták be különböző rendezvényeken, de 2014 végére elérte a legnagyobb teljesítményt, amit lengyel film elérhet, jelölték a legjobb külföldi film Oscar-díjára, ráadásul a legjobb fényképezés kategóriájában is, ami ritkaságnak számít a híresen amerikaicentrikus akadémiai szavazók között. Az Ida 2014 egyik legnagyobb kritikusi kedvence lett, csak úgy sorjáztak a négycsillagos, maximum pontos, egekbe dicsérő kritikák. Tarolt az európai filmdíjakon is.