Hurrá, itt a Star Wars 7 szinkronos előzetese

007
2015.04.29. 12:12

Két hete jött ki a Star Wars 7 második teaser trailere, amit azóta már csak a Youtube-on 50 millióan néztek meg, és most végre befutott a szinkronos előzetes is a várva várt film hazai forgalmazójától, a Fórum Hungary-tól. Jó hírünk van a rajongóknak:

Harrison Fordot szokás szerint Csernák János szinkronizálja!

Vass Gábor pedig a narrátor, aki eldörmögi, hogy egészen karácsonyig kell várnunk A Jedi visszatér után 30 évvel játszódó folytatásra, Az ébredő Erőre. Ami viszont érdekes:

Luke Skywalkert ismét Stohl András szinkronizálja,

akárcsak 1995-ben és '97-ben (amikor a mozik és a tévécsatornák is levetítették a régi trilógia felújított változatát), de én meg nem modtam volna, hogy ebben a mostani trailerben is őt hallom. Inkább tippeltem volna Görög Lászlóra. Ezzel viszont a film hazai forgalmazója hivatalosan is megerősítette: tényleg A Jedi visszatérben elmondottakat megismétlő Luke a robotkarú, csuklyás figura, aki megpaskolja R2D2 fejét.

Az viszont továbbra is nagy kérdés, hogy kihez beszél Luke a mostani előzetesben? És ha az illető tényleg Skywalker-leszármazott, akiben úgy buzog az Erő, mint Anakinban, akkor milyen rokoni viszonyban is vannak? Daisy Ridley Luke lányát alakítja ? Vagy Leia és Han lányát? Vagy nem is ő adja oda Luke Felhővárosban elveszített fénykardját az idős Leiának? Lesz min izgulni a decemberi bemutatóig!

Szinkronosan vagy feliratosan jobb a Star Wars?

  • 2448
    Csakis szinkronosan! Csernák János a magyar Han Solo és Indiana Jones!
  • 1218
    Star Warst csakis eredeti nyelven nézek, a 7. rész sem lesz kivétel!
  • 1133
    A szinkron az igazi, de csak a klasszikus régi, amiben Kristóf Tibor volt Vader és nem Hollósi Frigyes!