Szomorú, hogy a gondolkodásra nincs igény

Megbukott a magyar gárdafilm – írtuk, amikor Goda Krisztina Veszettek című filmje a bemutatásának első hétvégéjén mindössze 3016 nézőt érdekelt. A megdöbbentően alacsony nézőszám nemcsak Goda korábbi filmjeinek (Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem, Kaméleon) tükrében számít nagyon alacsonynak, hanem ahhoz képest is, hogy a Veszettek a Vajna-korszak eddig bemutatott filmjei közül toronymagasan a legdrágább: az egymilliárd forintból készült filmet 790 millió forinttal támogatta a Filmalap. 

A filmtől az Index sem volt elragadtatva, azt írtuk róla, hogy „a Veszettek egy jól rendezett, meggyőző színészi jelenléttel dolgozó és erősen fényképezett, ám rendkívül bátortalan és reménytelen film, aminél nagyon jó lenne megérteni az alkotók szándékait". Nem tudtuk hova tenni a filmet, pedig amikor a forgatáson jártunk, még azt hittük, hogy a Veszettek lehet az év filmes botránya – de az önbíráskodó magánhadseregről szóló filmre végül nem voltak kíváncsiak a magyar nézők. Ennek okairól is kérdeztük a rendezőt. 

Az első (és most már második) hétvégi számok ismeretében csinálnál valamit másként a Veszettekben? Akár a filmben, akár a filmet felvezető kampányban? 

A kampány nem az én asztalom, a filmet továbbra is erősnek érzem, nem hiszem, hogy bármit másképp csinálnék.  Az ember amúgy is csak évek távlatából képes a munkáját objektíven megítélni.

Kálomista Gábor azt nyilatkozta, hogy a film ugyanazt a médiatámogatást megkapta, mint a Coming out, szerinte a társadalmi téma ijeszthette el a nézőket. Egyetértesz ezzel?

Elképzelhető.

Egy közönségtalálkozón foglalta össze valaki jól: „A néző azt érzi, hogy egy amerikai profizmussal kivitelezett filmet néz, de amikor kimegy az utcára, ennek a filmnek nincs vége, mert folytatódik tovább a valóságban.” Ez igaz, és örülök is neki, de talán pont ez az, ami nem vonzó ma a nézők számára. A magyar közönség inkább a vígjátékra vágyik.

Ugyanakkor többen úgy gondolják a filmszakmában is, és én velük értek egyet, hogy nagyon szegényes volt a film kampánya, egész ősszel semmit sem lehetett hallani róla, egyszer csak az óriásplakátokat lehetett látni, semmi mást. Te elégedett voltál a film körüli hírveréssel? 

Nem szeretnék részt venni az egymásra mutogatásban, én inkább arra válaszolok, ami az én területem. 

Neked mi a véleményed erről a plakátról? Szerintem nagyon szép, de kevéssé informatív, több ismerősömnek is tetszett, de azt hitték, hogy egy 1%-os kampányhoz készült, nem pedig egy új magyar filmhez. 

Bár a marketingben nem döntök, de én szerettem ezt a plakátot, és emellett voksoltam. Grafikailag jónak tartom, és kifejezi azt, ami ennek a filmnek a szellemisége. Biztosan vannak olyan marketinges szempontok, amiket talán ez a plakát nem vett figyelembe, de utólag mindenki okos.

Mátyássy Áron azt mondta nekünk, hogy Magyarországon filmet eladni csak a sztárokkal lehet. (Igaz, a Víkendben csak sztárok voltak, mégsem nézték). A te filmedben is ott vannak a sztárok, Fenyő Iván, Csuja Imre, Törőcsik Franciska, mégsem emeltétek ki őket a plakátra, vagy úgy általában, a kommunikációban. Ezt utólag bánod? 

Ez részben igaz, de szerintem ez ennél összetettebb kérdés. A nézői szokások radikálisan változtak meg az elmúlt években. Míg az elmúlt öt évben az ismerőseim nagy része nem akart és nem is tudott letölteni, mostanra mindenki otthon néz filmet, és gond nélkül torrentezik. Ha egy átlagos keresettel rendelkező középosztálybeli család el akar menni moziba, akkor ki kell fizetni a bébiszittert, a parkolást, a popcornt és persze a jegyeket. Ez a költség már akkorára rúg, hogy kétszer is meggondoljuk, mit nézzünk meg. Ha az emberek biztos szórakozást akarnak, megnéznek egy amerikai filmet, márpedig ezekkel egyetlen magyar film kampánya sem veszi már fel a versenyt. Az sem ideális helyzet, hogy a mozihálózat 75 százaléka egy kézben van, és a magyar filmeket egy, maximum két hétvége után leveszik a műsorról, pedig néha nagyszerű filmek, mint például a Saul fia is, csak több hónap után érte el azt a nézőszámot, amivel aztán azonosítják. Mi Divinyi Rékával a korábbi filmjeinkkel több mint egymillió nézőt hoztunk be a magyar mozikba, Réka a más rendezőkkel készített filmjeivel még legalább ugyanennyit. Tehát, ha a mi párosunk által készített film így teljesít, az elég rossz tendencia, ami még sok magyar filmet utolér majd. Ez szerintem érdemben majd akkor változik, ha lesz a mozikkal konkurens online forgalmazás.

Hogy élted most meg ezt a bukást? Egyáltalán bukásnak tartod azt, hogy a Veszettek alacsony nézőszámot ért el a moziban? 

Hát semmiképp sem jó, hogy ilyen kevesen nézték, de ez számomra nem minősíti magát a filmet.

Az is tény, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk azoktól, akik látták, szakmából és civilektől egyaránt, mégsem nézték elegen. De meglepően sokan kiálltak a film mellett, és olyanoktól is kaptunk dicséretet, akik a korábbi munkáinkat nem kedvelték.

Az Index kritikáját is olvastad, gondolom: a témafelvetését és a kivitelezését dicsértük ugyan, de hiányoltuk a bátorságát és a témára való reflexivitást, a gondolatot. Mi a véleményed erről, szeretnél erre reagálni?

Ezt a filmet azért nem nevezném biztonsági játéknak. Nem bátor akartam lenni, elsősorban egy történetet szerettem volna elmesélni. A kritikák gyakran olyasmiket kérnek számon a filmeken, ami az alkotóknak soha nem is volt céljuk. Ez egy feszült, fordulatos, akciójelenetekkel dúsított drámai történet, ami egy aktuális élethelyzetből indul ki.  Nem akarok konkrétan az Index kritikára reagálni, de volt pár visszatérő dolog, amire igen. 

Sokan problémának tartották, hogy a filmben nem nevezünk meg konkrét pártokat, személyeket, etnikumot vagy az egyesületet. Ez egy stiláris döntés volt, mert nem akartuk, hogy a film politikai csatározások eszköze legyen, ráadásul valóban fiktív személyek és szervezetek szerepelnek benne, de azt is elég nyilvánvalóvá tettük, hogy ez a film a ma Magyarországáról szól.  Egy olyan országról, ahol az emberek demagógiák mögé bújva érzik biztonságban magukat, és ahol szép lassan elfelejtünk gondolkozni. Elfelejtjük a határokat jó és rossz között, igazság és igazságtalanság között. 

Igen, azt sokszor nyilatkoztátok, hogy ez nem egy gárdafilm, hogy a filmed nem ennyire konkrét és közvetlen. Mégis, a filmed egyfajta kiegyensúlyozott semlegességgel áll hozzá a témájához. Szerinted mit fog gondolni erről a filmről egy Jobbik-szavazó?

A filmbeli egyesület megfeleltethető bármilyen szélsőséges szervezetnek, akár itthon, akár külföldön. Nem a Magyar Gárdáról szól, mert nem arról mintáztuk.

A Veszettek egy nagyon kiábrándult, szomorú, lehangoló film a mai magyar állapotokról. Ez a te kiábrándultságod, a te szomorúságod?

Ez inkább egy felkiáltó jel, ami arra vonatkozik, hogy mibe csúszhatunk bele észrevétlenül, ha hagyjuk, hogy a csordaszellem sodorjon minket bele valami visszafordíthatatlanba.

Amúgy én inkább a feszült, fordulatos és drámai szavakkal jellemezném a filmet. Volt, aki azt mondta, úgy izgult, hogy a körmével felsebezte a tenyerét. Én ezt a hatást szerettem volna elérni. 

Akkor másként kérdezem: a filmbeli sztorival kapcsolatban neked van személyes élményed, van ebben a történetben megéltség? Tanulmányoztad az ilyen kisvárosokat? Vagy más volt a kiindulópontod, amivel a történethez tudtál kapcsolódni?

Persze, rengeteg kisvárost megnéztünk, és találkoztunk olyan fiatalokkal, akik a filmbeli Tarnádhoz hasonló városokban nőnek fel, de amikor a karaktereket kerestük, ellátogattunk nevelőintézetekbe és a fiatalkorúak börtönébe is, tény, hogy végül amellett tettük le a voksunkat, hogy a hőseink inkább átlagos kisvárosi fiatalok legyenek, a film elején még inkább szerethető csínytevők, mint bűnözők. Kicsit ismerem is ezt a közeget, bár Budapesten nőttem fel egy panellakótelepen, az az ingerszegénység, ami a 80-as években körülvett minket, sokban hasonlít arra a légkörre, amit ezekben a kisvárosokban tapasztaltam, ahol kicsit megállt az idő. Az én igazi azonosulási pontom azonban nem ez a filmmel, hanem az üzenete. 

A producered azt mondta, szerinte a Veszettek a legjobb film, amit valaha csinált. Neked is ez a kedvenced a saját filmjeid közül?

Kedvenc filmem csak más rendezőtől van, mert a saját filmjeimet annyiszor kell átgondolnom, megnéznem, hogy a nézői élmény már jóval azelőtt elveszik, hogy a film elkészül.

A Veszettek az elmúlt évek egyik legnagyobb költségvetésű filmje, de ez nem látszik rajta, hiszen egy ízig-vérig realista film, nincsenek benne CGI-trükkök, kosztümök, épített díszlet. Fele-harmada pénzből készültek olyan jóval jelmez- és díszletigényesebb filmek, mint a Saul fia és a Liza, a rókatündér vagy olyan látványosabb akciójelenetekkel dolgozó filmek, mint az Argo 2 vagy a Fehér isten. Ráadásul több körben kértetek a Filmalaptól több és több pénzt erre a filmre. Miért volt ez ennyire drága ez a film, rosszul mértétek fel, hogy hány nap alatt tudjátok megcsinálni? 

Igaz, hogy realista, de attól még amerikai közönségfilmes igényességgel van feldolgozva, ami időigényes folyamat. CGI is van benne, de ezek szerint elég jó, ha ezt nem lehet észrevenni. Ami jelentősen megdobta a költségvetést, az a vidéki helyszínek száma, a film felét Kazincbarcikán és Várpalotán forgattuk. Ez mindig költséges, mert a stábot itt el is kell szállásolni. Elég profi csapat dolgozott azon, hogy ez a forgatókönyv megvalósítható legyen, az ő szakmai véleményük alapján jött ki ez a napszám. Nem volt olyan nap, ahol 12 óránál kevesebbet dolgoztunk volna, vagy ahol nem őrült tempóban kellett volna forgatnunk, ahhoz, hogy mindent felvegyünk. Ami engem illet, a munkabéremben biztosan nem látszik ez a kiemelt költségvetés, nyugodtan össze lehet hasonlítani más filmek rendezői díjaival.

Osztatlan sikert arattál a Csak szexszel, a tévés folytatást, a Csak színház és más semmit már más rendezőknek adtad. Miért döntöttél így?

A Csak színház egy tévésorozat, nem folytatása a Csak szexnek, csak hangulatában, műfajában és a szereplőgárda egy részét tekintve azonos.  Engem ebben a projektben az írás érdekelt jobban, és az is szempont volt, hogy ne kelljen még egy nyarat eltöltenem távol a családtól. Kiváló rendezőpáros kezébe adtuk ezt a sorozatot, szerintem a nézők szeretni fogják.