
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEMAhhoz képest, hogy J.J. Abrams és a Disney megfogadta, hogy istenbizony nem lesz újabb előzetes a december 18-án érkező Csillagok háborúja: Az ébredő erő című színes, szélesvásznú, tudományos-fantasztikus, amerikai kalandfilmhez, azóta kijött egy japán trailer, amiben vadonatúj jelenetek voltak láthatók, most meg itt az első tévéreklám, amiben dettó van pár képsor, amit még nem láttunk.
Menten a nyitóképek, amikor a Falcon ráfordul valami tóra, és a partján álló kastélyra, aztán ugye az egészet Leia narrálja, és akar pár csatajelenet, vagyis inkább villanás benne, amit eddig még nem láttunk. Az egyébként egyre valószínűbb, hogy a főszereplő csaj, Rey igencsak Luke lánya, de ezt még senki nem erősítette meg, csak találgatunk.
És ha már találgatás: elterjedt, hogy egy, az Amazonról rendelhető puzzle leírásában elspoilerezték az egyik szereplő családnevét, egészen pontosan a John Boyega alakította Finnét.
A kép valóban árulkodó, ott van a termék leírásában, hogy Finn bizony Lando fia, de nem szabad mindent elhinni amit az interneten olvasunk, a terméket nem is az Amazon, hanem egy viszonteladó kínálja, az eredeti leírásában természetesen nem szerepel Lando neve:
Szóval egyelőre Finn pont annyira Lando fia, mint Rey Luke lánya.
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEM
Rovataink a Facebookon