Hamarosan moziba kerül a Star Wars VII, az év (mit az év, az évtized!) legjobban várt filmje, aminek hatrészes előzményét hat cikkben dolgozzuk fel. Itt az első, a Baljós árnyakról írt, itt a második, amit A klónok támadásáról írtunk, itt a harmadik, amiben a Sith-ek bosszúja van terítéken, és most folytatjuk az eredeti trilógia első részével.
Kilenc éves voltam, amikor a debreceni Víg moziban apámmal kettesben megnéztem a Csillagok háborúját, amiről akkor senki nem tudta, hogy micsoda. Valami sci-fi, mondta apám, űrhajók vannak benne. Jó, bólinthattam, menjünk. Legalábbis így sejtem, mert ennyire részletesen csak a Facebook-novellaírók emlékeznek a gyerekkorukra, én nem. A sci-fi, oppardon tudományos fantasztikus irodalom nem állt messze tőlem, Kir Bulicsov Az utolsó háborúja című könyvét annyiszor elolvastam, hogy szó szerint szétesett, Pierre Barbet A psziborgok álmai elvarázsolt, a történelmet pedig Zsoldos Péter Távoli tűz című regényéből szerettem meg (utóbbit évente egyszer el szoktam olvasni, csak a biztonság kedvéért). Hogy a könyvespolcról miért pont Kozmosz könyveket vettem le rendszeresen, és miért nem a Vörös és feketével kezdtem az ismerkedést az irodalommal, az megint más lapra tartozik, a lényeg, hogy ami sci-fi volt, az engem érdekelt.
A Csillagok háborújára egyébként be sem mehettem volna, ha jól emlékszem, korhatáros volt, de a keresztanyám a Hajdú-Bihar megyei Moziüzemi Vállalatnál dolgozott, csókosként meg persze, hogy bejuthattam, a jegyünk az erkély első sorába szólt, előttem a bazinagy vászon, megszólalt John Williams halhatatlan zenéje, megjelent egy űrhajó, amire egy még nagyobb lőtt, és a negyedik percben egy fekete maszkos, tüdőbajosan hörgő pali lépett be a világomba, akitől jobban megijedtem, mint az Alien szörnyétől (igen, arra is bevitt apám, ebből volt egy kis ügy otthon anyámmal, amikor részletesen elmeséltem neki, hogy miről szól a film, és pontosan mi is történik benne). A film maga elvarázsolt, és soha nem tekintettem másnak, mint egy mesének, nem szégyelltem, és most sem érzem magam kínosan, hogy a Csillagok háborúját habozás nélkül beleveszem a top tízbe, ha minden idők legjobb filmjeit kell felsorolnom. Ez az a fim, amit bármikor meg tudok nézni, nem azért, mert fanboy vagyok, és a budiajtón is egy Halálcsillag vigyorog, hanem azért, mert a mai napig a hatása alá tudok kerülni.
A Csillagok háborúja zsenialitása nem abban rejlett, hogy George Lucas írt egy nagyszerű forgatókönyvet, amit kiváló színészek játszottak el olyan drámai mélységgel és komolysággal, hogy a vége főcím után szédelegve léptek ki a nézők a moziból és Oscart követeltek még Csubakkának is, hanem abban, hogy egy összelopkodott (oké, legyen, rengeteg helyről merítő) mesét ismeretlen színészekkel úgy tudott eladni, hogy egy percig se kérdőjelezzük meg azt, hogy a Millennium Falcon nem egy közepesen részletesre sikerült, egy méter hosszú műanyagdarab, hanem egy lepukkant csempészűrhajó, ami ha megjelenik a vásznon vagy a tévéképernyőn, akkor tátott szájjal bámuljuk, hogy bazmeeeg, de kurvajóóó, és bármikor meghalljuk Williams zenéjét, beindul a pavlovi reflex, és forgolódva keressük a kakaóscsiga-frizurás hercegnőt.
Félelmetes, hogy Lucas 1977-ben úgy lerakta egy franchise alapjait, hogy fogalma sem volt arról, hogy a Fox majd lesz olyan jófej, és ad neki még két filmet (vagy ötöt, vagy nyolcat ugye, mert állítólag már akkor hat résszel tervezett, vagy kilenccel, ez attól függ, melyik korszakában adta az interjút), és akkor arról nem is beszéltünk, hogy neki köszönhetjük a filmes merchandising iparággá emelését, az ajándéktárgyak és mütyűrök, bugyik, pólók és játékfigurák meghonosítását, ami a Csillagok háborúja, pontosabban a Lucasfim bevételeinek nagy részét teszi ki.
Jó, az ajándéktárgyipar fellendülésében segített az 1982-es E.T is, de az ötletet ott is Lucas adta Spielbergnek. Az első Darth Vader-film (mert ugye az megvan, hogy az első hat film az legalább annyira a sith lord sztorija, mint a vidéki jeditanoncé) akkor jelent meg a mozikban, amikor az amerikai mozikban megjelentek az okosabb, aktuális problémákat felvető, nagyon jól megírt filmek, melyekkel Hollywood elindult az európai mozi felé. A francia kapcsolat, a Hálózat, a Serpico, A keresztapa, A taxisofőr, a Száll a kakukk fészkére vagy Az elnök emberei a mai napig megállják a helyüket, a forgatókönyveket olvasva szem nem marad szárazon, annyira jól összepakolták őket.
Aztán jöttek a blockbusterek. A cápa, Az ördögűző, a King Kong, és a nézők rákaptak a látványra, így amikor 1977 májusában a Fox bemutatta a Csillagok háborúját (amiben a stúdiónál sem bíztak igazán), a közönség óriási várakozásokkal tekintett elé, hogy klasszikus fordulatokat használjunk, és mivel mindössze 32 moziban mutatták be, hiszen a Fox nem nagyon erőltette a forgalmazását, az utcán kígyózó sorok fogadták a premier napját. A stúdió hamar kapcsolt, és rohamléptekben gyártotta az újabb és újabb kópiákat, és egyre több moziban lehetett látni. Óriási siker volt, a Fox részvényeinek értékét megduplázta, a stúdió 79 millió dolláros haszonnal zárta az évet - egy évvel korábban 37 milliós profitot jelentettek. Mivel az első körben nem volt se díszbemutató, se nagy felhajtás, a Fox augusztusban egy újabb premierhetet szervezett, amit követően 1096 moziban vetítették már a filmet, ezek közül hatvanban egész évben, minden nap legalább egyszer lement. A többi pedig filmtörténelem.
Pedig ha jobban megnézzük a történetet, semmi olyasmi nincs benne, amit nem láttunk volna korábban. A klasszikus jó és rossz harca motívumra épített mesében a legkisebb királyfi, a vidéki gazdálkodó Luke elindul, hogy mentora és két robot társaságában megtalálja a hercegnőt, elnyerje a kezét, legyőzze a sárkányt és megkapja a fele királyságot. Kalandjai során lesznek segítői és ellenlábasai, a háttérben meg ott van egy olyan sötét, gonosz, legyőzhetetlennek látszó hatalom, amit csak ésszel és ügyességgel lehet legyűrni. A népmesei hagyományok, az Artúr-legendák, a japán szamurájfilmek, az ötvenes évek ponyvái mind visszaköszönnek a filmben, ahogy a Flash Gordon-széria elemei, vagy Kuroszava 1958-as Rejtett erőd című filmjének konkrét jelenetei. Ez persze csak a filmbuzikat érdekli és a rosszmájú kritikusokat, a néző nem allegóriákban és merítésekben gondolkodik, hanem élményt akar és vár a filmtől, amit maradéktalanul megkap.
Lucas nagyon odafigyelt arra, hogy a kor lehetőségeinek megfelelően a lehető legélethűbb filmet forgassa le, így az első Star Wars-film a ma gyakorlatiasnak nevezett trükkök legjobb reklámja. Mivel CGI még nem volt, a kék hátteres technológia pedig nem állt olyan szinten, hogy ne lehessen azonnal kiszűrni az "odavetítéseket", amit csak lehetett, megépítettek, és (akkori szinten) részletgazdag miniatűrökkel dolgoztak, melyek viszont a mai napig megállják a helyüket. A nyitójelenet két hajója számítógépes technikával felturbózva sem lett szebb vagy látványosabb, ez világosan kiderült a film később mindenféle formában kiadott verzióiból, amiket Lucas egyre több, rémesen gagyi számítógépes trükkel igyekezett korszerűbbé tenni, tök feleslegesen, mert még az előzménytrilógiája utolsó filmjében, a Sith-ek bosszújában sem volt képes olyan színtű illúziót teremteni, mint az 1977-es első filmben. A díszletek és a makettek sokkal jobban élnek, mint a mesterséges színhelyek és bithalmazból felépített hajók, ez minden alkalommal kiderül, ha valamelyik tévében leadják a filmeket.
A film hatása Hollywoodra tagadhatatlan és azonnali volt. Az ötvenes évek óta nem sokat fejlődő trükkipar beindult és iparággá vált, Hollywood ráállt a nyári blockbusterszezonokra, és egyszerre egyre több moziban mutatták be azokat a filmeket, melyektől sokat vártak, az ajándéktárgy-gyártók 1977 után láttak neki áldásos tevékenységüknek istenigazából, a nyolcvanas években pedig több film és tévésorozat is igyekezett a Star Wars sikerét másolni, a Csata a csillagokon túl vagy a Battlestar Galactica tagadhatatlanul merített a nagy elődből, és az új Flash Gordon filmben is találunk olyan elemeket, amiket Lucas filmje ihletett - persze ő meg a korábbi Flash Gordonokból is nyúlt, szóval 1-1. Luke Skywalker, Leia hercegnő és a többiek popkulturális ikonokká lettek, tévésorozatok, filmek, regények, színdarabok idézik fel a mai napig a legemlékezetesebb momentumokat és beszólásokat.
Persze nem volt hibátlan film a Csillagok háborúja, logikai és tudományos bukfencek egész sora idegesítette az ilyenre fogékony nézőket, akik az űrben hörgő hangot kiadó Tie-vadászok hallatán vagy a hangos robbanások után a 2001 Űrodüsszeiát emlegették, és simán bele lehetne kötni az olyan apróságokba, hogy ha vannak értelmes robotok, akkor minek a pilóta, és milyen elven működik a fénykard, és így tovább, a rejtélyes erő hatalmát pedig hagyjuk is. Én őszintén sajnálom ezeket a nézőket, mert nem akarják vagy nem képesek elfogadni azt, hogy ahogy van égig érő bab, van Halálcsillag is, és kész, ez egy ilyen mese, a saját szabályait nem rúgja fel azon belül mozog végig, hát akkor meg minek háborogni? Lucas igyekezett gyerekkora mozijait és ponyváit felidézni, nem örök érvényű, nagy erkölcsi tanulságokat hordozó filmet írt, hanem egy látványos űrkalandot, amivel két órára kikapcsolja az agyunkat.
Tudta-e, hogy
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon