Julianne Moore leszbikus rendőrként küzd a jogaiért

Tavaly ilyenkor még bőven az Oscar-jelöltek közé vártuk a Freeheldet, a filmet, amiben Julianne Moore egy leszbikus rendőrnőt alakít, aki szeretné a nyugdíját a halála után a társára hagyni. Aki történetesen egy nő, márpedig az akkori (2005-ös) amerikai törvények szerint erre nincs lehetősége. Az, hogy a film nemcsak nem szerepel az Oscar-jelöltek között és a díjszezonban sem, de gyakorlatilag említés nélkül tűnt el a süllyesztőben, már előre jelezte, hogy sajnos nem sikerült a történetből egy olyan nagyívű, megindító drámát készíteni, mint amilyen mondjuk a Philadelphia volt, amiben az AIDS-beteg Tom Hanks perelte be a munkaadóit. A Freeheldet végül a január 20-án kezdődő Pride nyitófilmjeként nézhetjük meg: és bár előre szólunk, hogy a film csalódást fog okozni, az elmesélt történetnek még így is hatalmas érzelmi ereje van, a befejezés pedig mindentől függetlenül felkavaró és hatásos. 

Pedig minden adott volt hozzá, hogy a Freeheld egy erős Oscar-versenyző legyen. Igaz történeten alapul, Laurel Hester valóban élt, valóban 25 éve volt már rendőr, amikor rákot diagnosztizáltak nála, és valóban leszbikus volt, ami a történet szempontjából csak azért fontos, mert emiatt nem tudta a munkájával megkeresett és kiérdemelt járadékát élettársának átadni. 

Laurel története elég nagy port kavart, aktivisták több szimpátiatüntetést szerveztek az ügyében, és még egy dokumentumfilm is készült a küzdelméről. Az ügyben illetékes testület hosszú-hosszú jogi huzavona után végül 2006-ban úgy döntött, módosítják a jogszabályt, és bejegyezett élettársi kapcsolat esetében is örökölheti a rendőri nyugdíjat a házastárs, így Laurel úgy halhatott meg 2006 februárjában, hogy a párja a közös házukban élhetett tovább, amit a saját fizetéséből nem tudott volna egyedül fenntartani. Laurel temetésével zárul a 2007-es Freeheld című film, ami a Sundance fesztiválon különdíjat nyert, majd 2008-ban a legjobb rövid dokumentumfilm Oscarját kapta. 

Most azonban játékfilmként dolgozták fel újra a történetet, és az a Peter Sollett rendezte, aki a Nick and Norah Infinite Playlistjét (itthon Dalok ismerkedéshez címen futott), ami egy kifejezetten érzékeny és szórakoztató film volt, ám most mintha a nagy és fontos téma blokkolta volna abban, hogy átélhetővé és életszerűvé tegye ezt a filmet. Más magyarázatot nem találok arra, hogy a szereplők olyan papírzű tételmondatokban beszélgetnek egymással,  mint hogy

- Én egy középosztálybeli zsidó meleg ügyvéd vagyok. És te?

- Én pedig egy hetero fehér ateista rendőr.

Tényleg nem tudta volna máshogy bemutatni a rendező azt, hogy itt most különböző beállítottságú emberek, világnézetre való tekintet nélkül állnak ki Laurel küzdelme mellett? Ami egyébként ugye a film központi témája, mégis csak a film 45. percében derül ki, hogy nem lehetséges az öröklés azonos nemű párok között. Egészen addig nem is teljesen világos, hogy valójában mit is nézünk? Egy romantikus filmet? Egy krimit? Vagy egy tárgyalótermi drámát? 

Legjobban a színészeket sajnáltam: a projekthez elsőként csatlakozott a 2014-ben coming outolt Ellen Page, aki a zárkózott autószerelő Stacie Andreet alakítja, teljesen jól, különösebb erőlködés nélkül. Julianne Moore sem tud rossz lenni sosem, nem is lehet rosszul játszani egy olyan jelenetben, amiben arról beszél, hogy nem különleges elbánásmódot nem szeretne, csak azt, hogy ugyanazok a jogok illessék meg őt is, mint a heteroszexuális, nős kollégáit. Steve Carell is emlékezetes tudott lenni az aktivista ügyvéd szerepében, és Michael Shannon is hozta a tőle telhetőt, nem ők tehetnek róla, hogy a Freeheld minden jószándék ellenére is egy lapos film lett. Egészen a legvégéig, ahol a film valódi szereplőiről láthatunk képeket, pont úgy, ahogyan az életrajzi filmek végén szokás, mégis hihetlen ereje van annak, hogy látjuk a nőt, aki ezt a küzdelmet a maradék erejével is, de keresztülvitte. Érdemes belenézni a dokumentumfilm előzetesébe is: 

A film befejezését már előttem a cikk bevezetőjében, de az ennél is jóval nagyobb horderejű happy end szerencsére sokkal nagyobbat szólt: 2015. június 26-án egész Amerikában legális lett a melegházasság, azaz végre ugyanazok a jogok illetik meg az azonos nemű házastársakat minden államban, így Laurel története soha többet nem tud megismétlődni. A még jobb hír, hogy mindez Magyarországon sem történhetne meg, hiszen nálunk a bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye működik, amiben öröklési szempontból azonos jogokat élveznek a melegek, az örökbefogadásban, a mesterséges megtermékenyítésben és a névfelvételben azonban továbbra is korlátozzák őket. Az utóbbi látszólag jelentéktelen különbség, mégis okozhat komoly kellemetlenséget.

A Freeheld című filmet a Pride fesztiválon szerdán 18:30-kor és 20:30-kor, valamint csütörtökön 20:30-kor lehet megnézni.