Nem a Filmakadémia rasszista, Hollywood van rosszul összerakva

A számok ugye makacs dolgok, kezdjük itt a dolgok boncolgatását. Az idei fő kategóriákban (a technikai díjakat nem vesszük sorba, de az összetétel hasonlóan alakul ott is)

Ezen persze az Oscar-díj és Hollywood történetét ismerők nem nagyon csodálkoznak, a díj 87 éves történetében nem nagyon volt olyan év, amikor a jelöltek 5 százalékánál több lett volna a nem fehér bőrű, és ha nem is megyünk ilyen mélyen bele a dologba, azt is elég megnézni, hogy egy adott évben a mozikban bemutatott filmek hány százalékában láthatunk fekete, latino vagy ázsiai főszereplőt vagy kiemeltebb szerepet kapó mellékszereplőt, és hány filmet rendezett, fényképezett vagy éppen írt valamelyik kisebbség tagja. 

Az idei Oscar-gálát a nevezések kihirdetése után máris bojkottálja pár nagy név: Will Smith és felesége, Jada Pinkett Smith, valamint Spike Lee a legismertebb közöttük. Smith rajongói egyébként is ki vannak bukva, mivel az amerikaifutballban nagy gondokat okozó, és a liga által elbagatellizált agyrázkódásokról szóló Concussion főszerepéért nem jelölték, pedig nincs igazuk, mert sem a játéka, sem annak szerves részét képező nigériai akcentusa nem volt hiteles - utóbbi miatt a Twitteren egyenesen ki is röhögték.      

Az egyre eszkalálódó botrányt az ilyen helyzetekben mindig tettre kész Al Sharpton tiszteletes, emberjogi aktivista, egyben Obama elnök egyik személyes tanácsadója  is megtámogatta egy tőle megszokottan heves beszéddel, amiben arra mutatott rá, hogy elég valószínűtlen, hogy egymás után két évben előfordulhat az a csúfság, hogy színészi jelölésekből (évente 20-20) egy darab sem jut nem fehér művészeknek. A Twitteren előkerült az #OscarsSoWhite (Túl fehér az Oscar) hashtag, és aki él és mozog, véleményt nyilvánított a kérdésben. A konszenzus az, hogy az Akadémia rasszista, és fúj Oscar-díj, bár a színészek és más filmesek nagy hányada látványosan óvatosan fogalmazta meg kétségeit, oda ugye nem piszkít senki szívesen, ahonnan másnap majd enni kap.

Nem egységes egyébként az amerikai fekete celebritások tábora sem a kérdésben. John Singleton rendező kb. úgy foglalta össze a véleményét, hogy

tetszettek volna jobb filmeket csinálni,

Whoopie Goldberg színésznő-műsorvezető pedig szégyenletesnek tartja, hogy azt az Oscar-gálát fogják a feketék bojkottálni, amit Chris Rock, fekete bőrű komikus vezet majd. Azt is hozzátehetjük, hogy az ABC tévétársaság közvetítésének (amit itthon majd a Duna Televízió ad élőben február 28-án) két producere közül az egyik, Reginald Hudlin maga is fekete. John Ridley, a 12 év rabszolgaság forgatókönyvéért Oscar-díjjal jutalmazott fekete író szerint teljesen érthető, hogy az Egyenesen Comptonból nem kapott jelölést, hiszen az Akadémia tagsága nagyrészt fehér, és 60 év feletti, akiknek ez a film semmit nem mond.

És egyébként is, Michael Keatont sem jelölték a Spotlightért, biztos szarul esett neki.

A vádakra az Akadémiai tagság elég vehemensen válaszolt, Penelope Ann Miller színésznő szerint az, hogy egy hatezer tagból álló testületet egy szóval elintéznek, és mindenkire rásütik a rasszista bélyeget, az több mint nem kóser.

Én magam több fekete művészre is szavaztam idén, és visszautasítom a vádakat. Hallatlan, hogy egy fekete színészek munkáját is elismerő akadémiai tagot is csuklóból lerasszistáznak, miközben egyszerűen ez egy ilyen év volt, és kész.

Jeremy Larner (fehér) forgatókönyvíró ennél konkrétabban fogalmazott: ő például azért nem nevezte a Straight Outta Compton (Egyenesen Comptonból) című filmet a legjobb filmek közé, mert egyszerűen nem tartotta elég jónak.

Szerintem sem szerkezetileg sem történetileg nem tekinthető jó filmnek. Tisztában vagyok azzal, hogy a rajongók, és a filmet a zenéje vagy kulturális hatása miatt megnézők ezzel nem értenek egyet, de nekem egy jó filmhez ennél több kell.

Miller egyébként arra is rámutatott, hogy az Akadémia tagjai hozott anyagból dolgoznak:

Nézzék, az idén rendkívül sok olyan filmet mutattak be, amiben fehérek szerepeltek. Erről nem az Akadémia tehet, hanem a stúdiók. A panaszokat nekik kellene címezni.

A kijelentésében van valami. 2015-ben 478 filmet mutattak be az amerikai mozikban, ezek mindegyikét lehetett Oscar-díjra jelölni. Ha csak a szaksajtóból, és a fekete művészek által felemlegetett filmekből indulunk ki, ezek között tényleg nem sok olyan akadt, amiben egy-egy fekete színész vagy színésznő kiemelkedőt nyújtott volna, mindenki négyet emleget: a Creed - Apolló fia, az Egyenesen Comptonból, a Beasts of No Nation és a Chi-raq címűeket. Hogy ennek mi az oka, azaz miért készül sokkal kevesebb, fekete színészeket főszerepben alkalmazó, feketék sorsáról, kultúrájáról szóló film, mint a fehérekről, az nagyon összetett kérdés. George Clooney szerint addig, míg évente legalább 30-40 olyan film nem készül, "amiben feketék szerepelnek, vagy fekete filmesek készítettek olyan színvonalon, hogy a filmvilág legmagasabb elismerésére méltók legyenek", semmi nem fog változni.

Az igaz, hogy a 2015-ös évben legtöbb pénzt, 1,8 milliárd dollárt (ebből 861 milliót az amerikai, 1,025 milliárdot pedig a nemzetközi kasszákban) kereső Star Wars VII egyik főszereplője egy fekete színész volt, de azt hinni, hogy a rekordbevétel neki köszönhető, ostobaság lenne. A filmes bevételi statisztikákkal foglalkozó Box Office Mojo nevű oldal adatai alapján a legjobban kereső fekete film az Egyenesen Comptonból volt a maga 200 millió dolláros bevételével, amivel az éves toplista 33. helyén végzett. A Creed a 42. (137,9 millió dollár), a Chi-raq és a Beasts of No Nation az első 400-ba sem került be, előbbi 2,6 milliónál tart, a Netflix saját gyártású, gyerekkatonákról szóló Beast of No Nation pedig mindössze 90 ezer dollárt keresett, igaz, utóbbit csak azért mutatták be moziban, hogy jelölhessék filmes díjakra is.

Ha tovább boncoljuk a dolgokat látható, hogy a fekete filmek a nemzetközi piacon kifejezetten siralmasan teljesítenek. Míg egy Star Wars bevételének a 54, egy Jurassic World keresetének 60, egy Halálos iramban 7 összbevételének 70 százaléka a világpiacról származik, a Creed esetében a jelenlegi adatok 21 százalékot, az Egyenesen Compton esetében 19,6 százalékot mutatnak. A két filmet a gyártók nem is nagyon erőltették Észak-Amerikán kívül, a Creed hazai bemutatását is csak azt követőn döntötték el, hogy Sylvester Stallone-t Aranyglóbuszra jelölték. 

A pénz persze nem minden, hisze az idei Oscar-jelöltek között sok olyan van, ami nem szakította be a statisztikákat, a Carol, a Brooklyn, A nagy dobás, a Spotlight, A szoba, A dán lány vagy a Steve Jobs bevételei az 50 milliót sem érték el, ami egyébként általános: sikeres közönségfilmeket elég ritkán jelölnek Oscarra, a Titanic, az Avatar, a Gladiátor vagy idén a Mad Max: A harag útja a kivételek közé sorolandó.

Nincs köztük olyan kaliberű művész, aki el tudna játszani művészi szempontból fontosnak, kiemelkedőnek tartott szerepet? Dehogynem. A probléma azzal van, hogy a filmek témája és alapanyaga ezt kizárja. A megtörtént eseményeken alapuló filmek esetében (A visszatérő, Steve Jobs, Carol, A dán lány, A nagy dobás, Spotlight) érthető, hogy nem lehet fekete színészeket alkalmazni fehér szerepekre, az pontosan olyan lenne, mint fehéreket feketének maszkírozni (lásd még blackface). Hogy aztán a mentőexpedícióban miért nem egy fekete színész játszotta a főszerepet, és Charlize Theron helyett miért nem fekete nő ült be Mad Max mellé emberkedni, az egyrészt a forgatókönyvírók, a rendezők, a producerek és a rendezők, másrészt viszont az évtizedek óta csak nagyon nehezen változó Hollywood sara.

Az álomgyár ugyanis egy dolgon nagyon régóta nem változtat, vagy csak nagyon keveset és nagyon finoman: az ún. star-system, azaz a nagy sztárok kitermelése terén. Ez nagyon leegyszerűsítve annyit tesz, hogy nagyon okos emberek kinéznek maguknak valakit, akiből valamiért, legyen az tehetség vagy egyéb adottság, nagyon sok pénzt ki lehet szedni, és szépen felnevelik, mint egy tő paradicsomot. Errol Flynn, Marilyn Monroe, vagy a többi nagy, klasszikus sztár is így lett az, ami, miközben Monroe csupán a tehetsége alapján ma a Barátok köztben lenne mellékszereplő, és Flynnhez sem vágnák hozzá az Oscart minden évben. Ezzel nem azt mondjuk, hogy minden tehetségtelen, előnyös külsejű színészből világsztárt lehet nevelni, ez ma már egyértelműen nem így van, nagyon tudatos tehetséggondozás folyik Hollywoodban, aminek egyik legfrissebb terméke az a Jennifer Lawrence, aki 25 évesen lett a legjobban fizetett színésznő, de a gondosan felépített karrierre eklatáns példa Tom Hanks, Leonardi DiCaprio, vagy Brad Pitt is. 

Mivel ez a rendszer a felfedezés - gondozás - felépítés - befuttatás - kasza gépsoron alapul, ahhoz, hogy most legalább annyi fekete színészt jelölhessenek Oscarra, mint fehéret, az kell, hogy a rendszer ne csak a fehérekkel foglalkozzon, de legalábbis vegye figyelembe azt, hogy a lakosság összetétele az USA-ban is megváltozott 1950 óta. Ez azonban nem így van. A tehetség egy 18 éves fehér csaj esetén elég lehet az előrejutásra, egy fekete színésznőnek viszont az összetett Hollywoodi rendszernek köszönhetően sokkal kevesebb lehetősége van a kitörésre, hiszen

Hollywood ugyanis tutira játszik, és nagyon megnézi, mire költi a pénzt. Van egy úgynevezett négynegyedes, avagy pizza-diagramjuk, ami rém primitív felosztásban tartalmazza a mozinézőket, demográfiai csoportokra lebontva. Ha egy sztori vagy ötlet, esetleg forgatókönyv várhatóan (a korábbi tapasztalatokra alapozva) csak egy vagy két negyednek jön majd be, akkor abból nem lesz film, vagy nem olyan, amilyet szeretne az írója. Márpedig a fekete főszereplőkkel eladott filmek ilyennek számítanak. 

A fekete színészek között is vannak olyanok, akik beviszik a nézőket a moziba, ez kétségtelen. Morgan Freeman (78), Samuel L. Jackson (67), Denzel Washington (61), Eddie Murphy (54), Will Smith (47) a férfiaknál, Halle Berry (49) pedig a nőknél tekinthető bevételnövelő faktornak. Egyikük sem ma kezdte, és ugyan a 34 évnél idősebb mozinézők számára vonzó a nevük, a 18-25 év közötti korosztálynak már nem nagyon mondanak semmit, és csak miattuk nem mennek be a filmekre. Az utánpótlás pedig elég karcsú, kapásból nem hiszem, hogy az olvasók nagy többsége fel tudna sorolni tíz, 40 év alatti tehetséges fekete színészt és színésznőt, pedig nagyon sok van, például az a Michael B. Jordan, akit a Creed főszerepéért simán jelölhettek volna  idén Oscar-díjra, de ott van Chiwetel Ejiofor vagy Lupita Nyong’o is. A korábban említett tehetséggondozó rendszerben azonban nem nagyon jut hely a fekete színészeknek, és ha a nagy öregek egyszer nyugdíjba mennek, a helyzet sokkal rosszabb lesz, mint a mostani, már ha lehet ilyet mondani.

Az Amerikai Filmakadémia elnöke, a fekete Cheryl Boone Isaacs nagyon elszégyellte magát a kollégák színvaksága miatt, és egy nagyon hosszú, nyílt levélben kért elnézést a fekete színészek mellőzése miatt, és ígért egyben gyors és határozott változásokat.

ezen Isaacs nem tud lényegeset változtatni, mert az Akadémia tagságot meghívásos alapon osztogatják, és arra tényleg nincsen befolyással, hogy oda kiket hívnak meg. 

Amiben viszont tud és fog is dönteni, az a nevezések menete illetve a szavazók összetétele. Pár éve már tíz filmet lehet jelölni a legjobb filmek mezőnyébe, de kötelezően csak ötöt, ezért van csak 8 jelölt idén és nem tíz - nem volt még két olyan film az éves termésből, ami a nevezéshez szükséges minimális szavazatszámot elérte volna. Jövőre várhatóan kötelező lesz tíz filmet jelölni, megadva az esélyt az esetleges outsidereknek is. Szintén szó van arról, hogy a színészi kategóriákban is felemelik az ötös korlátot, idén ebben az esetben Idris Elba a Beasts of No Nation miatt tuti jelölt lett volna. A legdrasztikusabb változást azonban az a javaslat hozhatja, miszerint azok az akadémiai tagok, akik az elmúlt tíz évben nem dolgoztak, nem is szavazhatnak. A tagság egy életre szól, így a 6000 fős grémiumnak rengeteg nyugdíjas tagja van, akik már régen nem foglalkoznak a filmkészítéssel, és akiknek tényleg hiába mutatja meg valaki az Egyenesen Comptonbólt.    

És hogy ez mennyire nem mai keletű probléma: a Variety 1956-ban foglalkozott először a filmvilágra jellemző rasszista tendenciákkal, 1982-ben pedig közzétettek egy 43 filmből álló listát azokról a filmekből, amelyekben feketéknek írt szerepeket fehérek kaptak. Az amerikai őslakosok (indiánok) pedig csak néznek maguk elé, és csóválják a fejüket, hiszen az Oscar-díjak 87 éves történetében még egyetlen egyszer sem nevezték őket semmilyen kategóriában.