Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMIndul a podcastunk: a KULTROVAT!
További Cinematrix cikkek
Ez a nap is eljött: lett podcastunk! Az a neve, hogy KULTROVAT, mert nemcsak filmekről meg zenéről, hanem mindenféle hozzánk tartozó dologról (média, kaja, fesztiválok) fogunk majd beszélgetni, többé-kevésbé rendszeresen. Néha egymással, néha pedig meghívott vendéggel, és ezt a beszélgetést meg tudjátok majd utólag bármikor hallgatni, ezt hívják podcastnak.
De hol? Hogyan? Meg tudjátok majd hallgatni abban a cikkben, amiben írunk róla, de az ITunes-on is megtaláljátok majd, ahol ha feliratkoztok rá, akkor mindig ott lesz az legújabb, legfrissebb adás. Ha RSS-olvasóval követnétek minket, akkor ezzel a linkkel iratkozzatok fel. A podcastok gyűjtőlinkjét pedig majd itt találjátok.
frissítés: A Kultrovat mostantól elérhető az iTunes rendszerében is, csak rá kell keresni a nevére, és már meg is jelenik, fel lehet iratkozni, le lehet tölteni.
Csináltunk is gyorsan egy pilot-adást. Pilot, tehát olyan jelleggel csináltuk, hogy kipróbáltuk a vadonatúj podcast stúdiót, a saját hangkeverőpult-kezelési képességeinket (mérsékelt sikerrel jártunk) és a gördülékeny szövegmondásunkat. Erre még nem hívtunk vendéget, pedig az elkövetkezendő podcastok legtöbbjében lesz majd rendes meghívott is, nem csak mi osztjuk majd az észt. De most az elsőben igen, olyan témát választottunk, amiről gond nélkül beszélgetünk egy órán át, és ez az Oscar-díjátadó lett.
(megjegyzés: Az adást még korábban vettük fel, amikor nem tudtuk pontosan, hogyan is fogja a Duna TV közvetíteni a díjátadót, illetve egy olyan cikk volt akkor készülőben, ami azóta meg is jelent.)
Íme a KULTROVAT-podcast első, kísérleti adása:
Kultrovat podcast: OSCAR 2016
Érdemes ezt meghallgatnom? Mégis miről van szó benne?
Mi is az a podcast?
XXI. századi Kazinczy híján podcastnak nevezzük a sorozatban készülő, interneten elérhető, beszélgetésen vagy zenén alapuló adásokat. A technológia már a kétezres évek elején létezett, igazán akkor terjedt el, amikor az Apple integrálta az Itunesba. A tartalom tulajdonképpen bármi lehet, bármilyen formában – legegyszerűbben úgy lehet elmagyarázni, mint egy rádióműsor, amit akkor hallgatunk meg telefonon, számítógépen vagy táblagépen, amikor csak szeretnénk. Az egész műfaj roppant demokratikus: podcastnak nevezhetjük azt a felvételt, ami átmegy az Apple rendszerén, és az Itunesban elérhető, de azt is, amit valaki csak a blogján terjeszt letölthető MP3-fájlként. A nagy demokrácia miatt rengeteg podcast létezik, nagyon nagy százaléka ingyenes.
Az Oscar-díjátadóról, ami most elég nagy botrányt kavart azzal, hogy már ez a második év zsinórban, hogy nincs fekete színész a legjobb színész díjára jelöltek között. Sixx erről, és az azóta érkezett elég vegyes reakciókról beszél, mondott itt mindenki mindent, ami éppen eszébe jutott. Ez a díjátadó azonban másról is emlékezetes lesz nekünk, magyaroknak: a Saul fia ott van a legjobb idegen nyelvű film kategóriában a jelöltek között, ennek kapcsán Klág ásta bele magát a magyarok és az Oscar-díj kapcsolatába, és mesélt vicces sztorikat arról, hogyan hoztuk el az Oscart a Casablanca elől, vagy hogyan lett bakiparádé különkiadás az egyik magyar Oscar-díj átvételéből.
Utána talán a kelleténél egy kicsit hosszabban (dehát ez az első adás, előfordulhatnak még hibák) átbeszéltük az összes olyan filmet, ami idén jelölést kapott. Az év, amiben Steven Spielberg, Ridley Scott és David O. Russell is hoppon maradt, kimaradt a legjobb film jelöltek közül a Star Wars, a Straight Outta Compton és a Saul fia is.
Végül Sixx még beszélt arról, hogy mit jelent egy filmnek az Oscar-jelölés, mennyi pénzt keresett A visszatérő azon, hogy ez lesz a film, amivel Oscar-díjat nyer Leonardo DiCaprio, és mennyit vesztett A szoba azzal, hogy Oscarra jelölték.
És ennyi. 64 perc lett a vége, és a következő már biztosan sokkal-sokkal jobb lesz.
Ez miért is jó?
Podcastot hallgatni nagyon jó. Hosszú utazásokon, amikor már az összes zenénket rongyosra hallgattuk, és kiolvastuk a könyvet, és egyébként is ráz a busz/vonat, és összefolynak a betűk. És míg olvasni csak nehézkesen, podcastot hallgatni vezetés közben is lehet, sokkal jobb élmény mint bármelyik kereskedelmi rádió reklámszüneteit nyomogatni. Podcastot hallgatni futás és edzés közben is nagyon hasznos, mert így szellemileg nem vész kárba az az idő sem, amit a testedzésre fordítunk. Podcastot hallgatni takarítás és mosogatás közben is nagyon élvezetes, úgy elszáll egy óra, mintha sosem lett volna. Sőt, ha nem olyan a munkája mint nekünk, hogy szavakat kell egymásmögé rakni, hanem mondjuk pixeleket vagy dobozokat, akkor még munka közben is csak úgy szalad vele az idő.
A kedvenc podcastjaink
WTF With Marc Maron – a drogfüggőségéből felépült, zsémbes standupos rájött, hogy van tehetsége az interjúk készítéséhez. Évekkel ezelőtt el is kezdte a Los Angeles-i házának garázsában. Tavaly már Barack Obama volt a vendége. Kötetlen, de érdekes beszélgetések híres emberekkel.
Doug Loves Movies – Doug Benson kiskorában olyan filmekben volt statiszta, mint a Szárnyas fejvadász, felnőttkorára hatalmas szmóker és komikus lett, és hobbiként elkezdte ezt a rendezvénysorozatot/podcastot, amiben az ismert és kevésbé ismert haverjaival (és néha olyan sztárokkal, mint John Hamm, Michael Sheen, vagy Simon Pegg) kicsit bonyolult filmes triviajátékokat játszanak a színpadon.
I Was There Too – Matt Gourley olyan színészeket keres meg, akik legendás filmek egy, vagy csak nagyon kevés jelenetében láthatóak, mégis nagy hatással voltak a nézőkre. Ilyen volt például legutóbb Martin Casella, aki a Poltergeist egyik legkeményebb jelenetében lehámozta a saját arcát.
How Did This Get Made? - June Diane Raphael, Paul Scheer, és Jason Mantzoukas (mind komikusok és színészek, utóbbi például a Transparentből) beszélgetnek szörnyű filmekről, amikről senki sem érti, hogyan készülhettek el, a Batman és Robintól kezdve a Shazamig.
Filmklub Podcast– Felesleges kutyázni a konkurenciát, a Filmklub évek óta a legjobb magyar filmes podcast, olyan érdekes vendégekkel, mint Antal Nimród, Tarr Béla, és Aleska Diamond.
Könyves Podcast - Bár a hangminőség néha hagy maga után kívánnivalót, azért ők is elhívnak tök érdekes írókat, Péterfy Gergelyt, Totth Benedeket és Kemény Zsófit, az irodalmi élet sztárpárját, Szabó T. Annát és Dragomán Györgyöt páros interjúra hívták.
Rovataink a Facebookon