Nem ebben a filmben szeretjük meg a galaxis védelmezőit

A számítógépes vagy konzoljátékokból készített filmeknek nagyon rossz a hírük, lenyűgöző, hogy szinte megszakítás nélkül jönnek a gyenge filmek ebben a témában. Ebben a tekintetben a Ratchet és Clank, a galaxis védelmezői hátrányból indul, hiszen egy jól ismert, annak idején Playstation 2-re megjelent, platform lövöldözős játék alapján készült, aminek a folytatása Playsation 4-re érkezett és ennek apropóján már egy filmet is készítettek mellé, ami a legelső játék történetét dolgozza fel. A játékról szóló írásunkat itt lehet elolvasni. 

A film főszereplője, Ratchet, egy a saját univerzumon belül is furcsa, a lombax fajhoz tartozó, leginkább macskára emlékeztető lény, aki űrhajó szerelőként tengeti a napjait, de meggyőződése, hogy ennél többre hivatott. Ratchet ugyanis óriási rajongója a galaxis őrzőinek, egy négytagú szupercsapatnak, akik nevükből sejthetően fegyvereikkel védik meg a gonosztól a galaxist.

Szerencsés véletlenek közepette összehozza a soros egy selejtes robottal, akit Clanknek nevez el. Ő ugyanott készült, mint az őrzők elpusztítására összerakott robotok, ezért pontosan tudja, hogy milyen veszély fenyegeti a galaxis védelmezőit, és hogyan lehet a robot sereget megállítani. Hamar kiderül, hogy ők jól kiegészítik egymást, és mikor megmentik Quark kapitányt és csapatát, akkor felveszik őket is az őrzők közé, és együtt próbálják megakadályozni, hogy a gonosz Drek beteljesítse ördögi tervét és elpusztítsa a galaxis összes bolygóját.

A leírás és a filmelőzetes egyaránt akciódúsnak tűnik, ha valaki játszott is esetleg valamelyik játékkal az évek során, akkor biztos sok lövöldözésre és azokat kommentáló vicces beszólásokra számít. Ezeket hozza is a filmadaptáció, de a teljes játékidőt tekintve, a történet és az akciójelenetek végül nem tudnak elég izgalmasak lenni ahhoz, hogy megindokolják a film létrejöttét. Ahhoz, hogy a mozinéző a pénzéért jó élményt kapjon, nem elég a szép látvány és a sok robbanás, arra is szükség van, hogy a benne lévő mindenféle lények érdekesek legyenek és úgy érezzük van tétje, annak, amit csinálnak.

A legfontosabb a jellemfejlődés, a főszereplőnek muszáj rájönnie valamire az események hevében, ami változásra kényszeríti, hogy végül felülkerekedjen az elé gördített akadályokon és a film végére megtanuljon valamit saját magáról, amit eddig nem tudott. Ez nagyon generikusan hangzik, de Ratchet és Clank története pont olyan klasszikus underdog történet, ami sok-sok alkalommal nyújtott már hálás kiindulást az akció filmeken keresztül a sportfilmeken át, minden műfajnak. Nincs is szükség, hogy újra feltalálják a készítők a kereket, enélkül is lehet élvezetes filmet készíteni. 

Nem jut azonban elég idő a karakterek árnyalására, a legtöbben így a skiccnél nagyobb mélységet nem is szereznek a film során. Ha elkezdünk jobban belegondolni, hogy a különböző figurák miért úgy cselekedtek, ahogy, akkor sok esetben nem tudjuk meg a választ a filmből. Az nem meglepő, hogy a főgonosz, Drek tervéről nem derül ki, hogy pontosan miért akar mindent elpusztítani, hiszen sok sok mozgóképes gonosztevő van, aki pusztán a gonoszság kedvéért csinál mindent. Segítője, Dr. Nefarious története már jóval izgalmasabb, de mire a film eljut idáig, addigra már túl késő és ez is inkább egy jó történeti csavar, mintsem ügyes karakter fejlődés. 

Ratchetről személyes dolgokat nem igazán tudunk meg, az sem derül ki, hogy mi hajtja pontosan a hőssé válásban. Viszont meg kell említeni, hogy a film legjobb része egyértelműen az, ahogy a hőskultusszal bánik, és a sorozatuniverzumra érdekes karikatúrája napjainknak. A Galaxis védelmezői egyben hatalmas sztárok is, ennek minden előnyével és hátrányával, ezt a vetületét az életüknek ügyesen jelenítik meg a filmben.

Ratchet és Clank, miután hőssé válnak, rögtön plakátokra kerülnek, játékfigurákat mintáznak belőlük, ahogy az a valóságban is megtörténne. Ez a fajta látásmód és hozzáállás a film legnagyobb fegyvere, amitől érdekesebb tud lenni, mint egy sima animációs akció. Sajnos a metakiszólások vagy képernyőkiírások csak néha-néha jelennek meg, mintha nem mertek volna elég bátran erre támaszkodni az alkotók, pedig üdítő tud lenni, ha egy film felhívja a saját kliséire a megoldást, ahogy tette azt a Deadpool.

Az árulás és az esendőség témája a másik, amihez meglepően bátran nyúl a film, ezek a karaktermomentumokból kiinduló események, pedig szintén feldobják a filmet. Kár érte, hogy túlságosan papírmasé figurák vannak a vásznon ahhoz, hogy az események mind érdekes és összetett karakter pillanatokban gyökerezhessenek. Ez azzal is jár, hogy kevés az emlékezetes szereplő a történetben, akit igazán megkedvelnénk.

Ratchet néha kicsit ügyetlen, de végig jószándékú, közelebb nem igazán kerülünk hozzá. A legkönnyebben talán Clankkel lehet azonosulni, aki egy robot és születésétől kezdve egyetlen nemes küldetés vezérli, a filmen keresztül pedig végig kompetensen viselkedik és mindig tudja, mit is kellene csinálni. Quark kapitány története érdekes, ahogy rajta keresztül látjuk a sztárkultusz egyfajta karikatúráját. Ez a film egyik legjobb része, de a teljes képből levon, hogy a Galaxis védelmezőinek vezetője végül kifejezetten egyszerű figurának tűnik, aki sem szeretni, sem utálni nem lehet eléggé. A csapat többi tagjának csak másodpercek jutnak.

Sajnos a film csak néhány jó pillanatot és ügyes megoldást tud csak felvillantani, de ez nem elég ahhoz, hogy az összkép olyan legyen, ami az eredeti játék ismerete és szeretete nélkül is kielégítő szórakozást nyújt. Így a film nem nő túl a brandkiterjesztés jellegén, csak azoknak nyújthat emlékezetes élményt, akik korábban már sok órát végigharcoltak Ratchetet irányítva.