Negyedmilliárdot kap a roma kisfiú története
A Genezis a családokról fog szólni, egy ügyvédnő, egy roma kisfiú és egy kamaszlány főszereplésével.
![Genezis2 miragefilm](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1228/12282/122820/12282049_d9f82c99317f970586d41ac13a198edf_wm.jpg)
Kétszázötvenmillió forint gyártási támogatást szavazott meg Bogdán Árpád Genezis címmel készülő második filmjére a Filmalap. Bogdán Árpád első nagyjátékfilmjét, a Boldog új életet 2007-ben mutatták be, és a rendező el is nyerte vele a 38. Magyar Filmszemle legjobb első rendezőjének járó Simó Sándor-díjat, később pedig a berlini filmfesztiválon elismerő oklevelet kapott.
Bogdán azóta leginkább irodalommal és színházzal foglalkozott, a Genezis lesz a második filmje.
![Genezis1 miragefilm](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1228/12282/122820/12282077_cb1332f8b3f7b155cc8e20289a85ed4b_wm.jpg)
A készülő film története a Filmalap közleménye szerint három szálon fut, és végigvonulnak rajta a bibliai teremtéstörténet motívumai. A forgatókönyvet Bogdán Árpád írta a nemzetközi ScriptEast és a Filmalap forgatókönyv-fejlesztőinek közreműködésével.
„A Genezis generációs problémát jár körül. A család fogalmát három, a mai Magyarország legkülönbözőbb társadalmi közegéből érkező ember történetén keresztül közelíti meg. Az események középpontjában egy sikeres nagyvárosi ügyvédnő, egy archaikus roma közösségből származó kisfiú, és egy magányos, titokzatos kamaszlány áll” – egyelőre ennyit tudni a filmről. A cikkben szereplő képek csak a koncepciót mutatják be, nem rajzfilm lesz a végeredmény.
A 35 napos forgatás októberben kezdődik, „autentikus magyarországi helyszíneken”. A hivatásos színészek mellett számos amatőr szereplő fog feltűnni a filmben. A gyártás előkészítése, főként a roma telepek zárt világának hiteles megjelenítésére való felkészülés több mint két éven át tartó folyamat volt.
A Mirage Film és a Focus-Fox koprodukciójában készülő Genezis a tervek szerint 2017 tavaszára készül el, producere Taschler Andrea és Ferenczy Gábor.
Rovataink a Facebookon