Stockholmban lesz a magyar bevándorlófilm világpremierje
Nyilvánosságra hozták a november első felében kezdődő Stockholmi Nemzetközi Filmfesztivál műsorát, a versenyprogramban pedig Vranik Roland új filmje, Az állampolgár is szerepel. A filmek az Ai Weiwei által tervezett Impact-díjért versenyeznek, az elismerés mellé pedig a győztesnek egymillió svéd korona is jár.
Az állampolgárt november 13-án, vasárnap vetítik majd Stockholmban, ahol a rendező is jelen lesz majd az alkotótársakkal. A filmfesztiválon Francis Ford Coppola, Ken Loach és Francois Ozon is részt vesz, Till Attila Tiszta szívvel című filmjét pedig a fura filmeket felvonultató Twilight Zone válogatásban vetítik majd.
![az allampolgar vranik100](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1374/13742/137428/13742856_ff256749dcfc7ca652c0d1d681feda8d_wm.jpg)
Az állampolgár főszerepét dr. Cake-Baly Marcelo alakítja, aki Bissau-Guineából először Szenegálba menekült, majd onnan ösztöndíjjal került Budapestre. Marcelo életével mi is foglalkoztunk, miután kollégánk, Bődey János fényképezőgépével dokumentálta a mindennapjait. Amikor megkérdeztük, milyen érzés volt filmezni, csak annyit mondott: "Hiányzik. De ez volt, kipipálhattam, megyek tovább. Ilyen az élet."
Vranik már a Fekete kefe című első játékfilmjével elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját; második mozifilmje, az Adás pedig nagy sikerrel szerepelt a nemzetközi filmfesztiválokon. Az állampolgár forgatókönyvét Szabó Ivánnal (Viharsarok, Hacktion) közösen jegyzik, a film magyarországi bemutatója pedig január 26-án lesz.
Rovataink a Facebookon