A vajas megerőszakolás nem volt benne a forgatókönyvben

Valóban csak most derült ki, hogy Bertolucciék Maria Schneider beleegyezése nélkül vették fel az Utolsó tangó Párizsban leghíresebb jelenetét? Tényleg megerőszakolta Marlon Brando a filmben partnerét? És ha mindkét kérdésre nem a válasz, akkor miért lett belőle mégis most ügy?

Bernardo Bertolucci nyilatkozata napok óta komoly indulatokat vált ki a filmes világban: vasárnap este mi is beszámoltunk róla, hogy a rendező beismerte, az amúgy is botrányos hírű filmklasszikus, az Utolsó tangó Párizsban talán legismertebb, szexuális erőszakot ábrázoló jelenetét a női főszereplő, Maria Schneider beleegyezése nélkül vették fel.

Nemcsak annyi történt, hogy filmsztárok háborodtak fel nyilvánosan, elítélve Bertoluccit és tettestársát, a férfi főszerepet játszó Marlon Brandót, hanem újra felerősödtek azok a hangok, melyek szerint az ügy abszolút beleillik az évtized óta férfiak uralta filmipart ábrázoló képbe, és sokkal többet mond az egész eset egyetlen filmforgatási kulisszatitoknál.

Az ügy keltett egy kis zavart is, hiszen néhányan úgy adtak hírt az esetről, mintha Brando ténylegesen meg is erőszakolta volna a jelenetben Schneidert (a filmről sokáig pletykálták, hogy valódi szexjelenetek láthatók benne), mások meg pont amiatt értetlenkedtek, hogy miért kell ennek akkora feneket keríteni, ha egyszer nem történt tényleges erőszak? Pedig a helyzet szokás szerint bonyolultabb ennél.

Egy forradalminak nevezett film

A pályája elején járó Bernardo Bertolucci 32 éves volt, amikor forgatta az Utolsó tangó Párizsbant: a film egy középkorú amerikai férfi és egy fiatal nő viharos viszonyát mesélte el. A férfi főszerepet játszó Marlon Brando ekkor már 48 éves volt, míg partnere, Maria Schneider mindössze tizenkilenc.

A film jókora botrányt okozott az akkoriban szokatlanul merész jeleneteivel, és a kizárólag a szexualitásra épülő viszony ábrázolásával - a rendező hazájában, Olaszországban például megsemmisítették a film kópiáit, Bertoluccit pedig négy hónap felfüggesztett börtönre ítélték, máshol kivágták filmből a legrázósabb jelenetet.

A botrányok jelentette folyamatos médianyilvánosság viszont biztosította az érdeklődést, a kritikusok többsége pedig felszabadítónak és forradalminak nevezte a filmet, mely azóta is őrzi a helyét a filmtörténet hírhedt alkotásai között.

A legtöbb vitát az a jelenet váltotta ki, melyben Brando análisan erőszakolja meg Schneidert a padlón fekve, úgy, hogy vajat használ síkosítóként. Erről terjedt el később, hogy itt a színészek nemcsak szimulálták a szexet, hanem tényleg meg is történt, de ezt minden érintett határozottan cáfolta.

Az viszont tény, hogy Maria Schneider életét nem úgy változtatta meg a film, ahogy azt remélte a szereptől: nemcsak, hogy nem vállalt többé meztelen jeleneteket, de láthatóan képtelen volt feldolgozni a filmet és az azt követő médiafelhajtást. Először csak nyilvánosan beszélt a biszexualitásáról, később heroinfüggőség, öngyilkossági kísérletek és depresszió jelezték a problémát. A színésznő későbbi interjúiban úgy beszélt a filmről, mint amely tönkretette az egész életét és karrierjét, és soha többet nem beszélt Bertoluccival, akinek a színésznő a 2011-ben bekövetkezett haláláig nem tudott megbocsátani.

Egy hároméves nyilatkozat utóélete

Bertoluccinak viszont nem voltak hasonló problémái, sőt: ünnepelt rendezőként dolgozhatott évtizedekig, olyan filmsikerekkel, mint A XX. század, Az utolsó császár vagy a Lopott szépség. Igaz, az interjúiban ettől még gyakran kérdezték az Utolsó tangó Párizsbanról, ő pedig elmondta öt évvel ezelőtt, hogy nem érzi úgy, hogy ellopta volna Schneider fiatalságát, hanem a színésznő tapasztalatlanságát okolta későbbi problémáiért: “A lány nem volt elég érett ahhoz, hogy megértse, mi is történik”.

A most vihart kavaró interjú sem új, három évvel ezelőtt hangzott el egy College Tour című holland tévés talkshow-ban. Ebben Bertolucci elmondta, hogy a vajas jelenet nem volt benne a forgatókönyvben, hanem ketten találták ki Brandóval, amikor együtt reggeliztek, ám Schneidert nem avatták be, mert a rendező azt akarta, hogy ne színészkedjen, hanem a valódi érzéseit mutassa:

“Azt akartam, hogy Maria érezze, és ne eljátssza a megaláztatást és a dühöt. A nő, és nem a színésznő reakcióját akartam megmutatni.”

Bertolucci bevallotta, hogy szörnyű dolog volt, amiért nem szóltak Schneidernek a vajról, és utólag sem sajnálja, ami történt, bár bűntudata azért van: “Ha az ember filmet csinál, és meg akar teremteni valamit, teljesen szabaddá kell válnia” - indokolta a döntését, és ezen még az sem változtatott, hogy jól tudta, Schneider neheztel rá az eset miatt.

Ne aggódj, ez csak egy film!

Ezt a hároméves műsorrészletet töltötte fel november 23-án a YouTube-ra egy spanyol nonprofit szervezet, és ezt kapta fel hirtelen a Twitter, és ezt kezdték el osztani egymás után a filmsztárok. Pedig Bertolucci vallomása nem új: nemcsak, hogy évek óta fent van teljes egészében a YouTube-on angolul, de a rendező gyakorlatilag ugyanezt elmondta három éve a Guardiannek és a Hollywood Reporternek is, mégsem kapta fel akkor az online média.

Ami viszont szomorú, hogy a történet olyannyira nem új, hogy Maria Schneider már tíz évvel ezelőtt elmondta ugyanezeket a Sydney Morning Heraldnak: “Nagyon bedühödtem ettől, mert akkor még nem tudtam, hogy senkit sem lehet olyasmire kényszeríteni, ami előzőleg nem is volt benne a forgatókönyvben” - mondta akkor Schneider, aki egy évvel később a Daily Mailnek is beszélt az esetről:

“Marlon azt mondta, Maria, ne aggódj, ez csak egy film, de a jelenetben tényleg sírva fakadtam, noha Marlon csak imitálta az erőszakot. Megalázva éreztem magam, és őszintén szólva egy kicsit megerőszakoltnak, Marlon és Bertolucci által is. A jelenet után Marlon nem vigasztalt meg, és bocsánatot se kért. Szerencsére csak egyszer kellett felvenni” - mondta Schneider 2007-ben. Csak ez éppen keveseket érdekelt mostanáig.

Pedig a színésznők a férfi kollégáikkal azonos elbírálásáért küzdő Schneider a mai napig aktuális problémákat vetett fel abban az interjúban: "Bertolucci és Brando vagyonokat kerestek azzal a filmmel, én meg kaptam kb. 2500 fontot. Ráadásul Bertolucci még kommunista is volt"- mondta Schneider, aki azt is elmondta, azóta a főzéshez sem használ vajat, inkább olívaolajat.

A hányatott sorsú színésznő nem is érhette meg, hogy milliók szimpatizáljanak vele, hiszen fiatalon, 58 évesen meghalt rákban, öt évvel azelőtt, hogy hirtelen tömegek döbbenjenek rá, mennyire nem volt igaza Brandónak, amikor azt mondta, ez "csak egy film".

Az egyoldalú szexuális forradalom

Arra, hogy miért pont most kapták fel ezt a történetet, három lehetséges magyarázat is létezik. Az egyik az, hogy a nyilatkozatot néhány újság tévesen vette át, és sokan úgy osztották meg a Twitteren a nyilatkozatot, hogy Brando ténylegesen megerőszakolta Schneidert, pedig ilyen nem történt. (Más kérdés, hogy az is szexuális erőszak, ha a színész a vajas ujjával megérintette Schneider végbélnyílását vagy vagináját, erről viszont továbbra sincs semmilyen bizonyíték. De maga a közösülés a filmben nem történt meg.)

A másik az a magyarázat, mely szerint jellemzően a szexuális erőszakot még mindig csak akkor hiszi el a közvélemény, ha egy férfi is elismeri azt - amíg csak Schneider beszélt róla, addig a kutyát nem érdekelte a dolog, írja a feminista Jezebel.

A harmadik ok pedig az lehet, hogy az utóbbi időben lett érzékenyebb a közvélemény a szexuális erőszakra, ráadásul az ügy bele is illik a színésznőket terrorizáló és kihasználó rendezők hosszú sorába, Hitchcocktól kezdve Kubrickon át Lars Von Trierig. Igaz, Hitchcock brutális bánásmódja is ismert volt a Madarak forgatásakor Tippi Hedrennel, mégis átlag négyévente újra körbemegy a világsajtón, szóval a Slate már most figyelmeztet, hogy ne lepődjünk meg, ha 2020-ban újra Bertoluccival és Schneiderrel lesznek tele az újságok.

Megszólalt az össztűzbe került Bertolucci is, aki félreértésnek nevezte az ügyet: "Egyesek azt hiszik, hogy Maria nem tudott arról, hogy a jelenetben nemi erőszak lesz, ami nem igaz. Maria mindent tudott, hiszen minden benne volt a forgatókönyvben, kivéve a vajat. Az egyetlen újdonság a vaj volt" - pontosított a rendező, noha ettől még Schneider felháborodása ugyanúgy érthető.

Az biztos, hogy az ügy nem tett jót a film utólagos megítélésének, és a részleteket ismerve a jelenet egyáltalán nem kellemes látvány. Viszont egyszersmind hozzájárul ahhoz is, hogy sokkal árnyaltabban lássuk a szexuális forradalomnak nevezett időszakot, mely igazán csak a férfiakat szabadította fel. Ha megnézzük az összes nagy hatású botrányfilmet a szexuális forradalom korából, az Emmanuelle-től kezdve a Mély torok-on át az Utolsó tangó Párizsbanig, ezek valójában mind férfiak szexuális fantáziáit keltették életre, melyekben a nők eszközök csupán, akik a kedvükre tesznek.

Épp ezért bizarr, ahogy Bertolucci az alkotói szabadságra hivatkozva védte a saját cselekedetét, hiszen lehet, hogy a saját képzeletét felszabadította, de valójában annyi történt, hogy ami az egyik félnek forradalmi volt és szabad, addig a szenvedő fél megalázva és megerőszakolva érezte magát, és ezzel később sem tudott megbirkózni.