Nehéz nézni Enyedi Ildikó új filmjét, de megéri

Enyedi Ildikó legújabb filmje, a Testről és lélekről végigvisz egy rakat érzelmen, olyanokon, amiket kényelmetlen megélni. Szenvedés, vágy, magány, elkeseredettség. A szerelemről szól, de úgy, ahogy mondjuk a Karambol a szexről: súlyosan, metaforákban. Ráadásul olyan megvalósítással, amitől néha nehéz nézni, statikus állóképek, szenvtelen erőszak, az egész olyan, mint egy fogműtétnél kitúrt, csupasz ideg. Az érzékenysége ragadós, de az ember türelme válogatja, hogy mennyire hajlandó alávetni magát neki. Nekem nem mindig sikerült.

A Testről és lélekről nagy vonalakban arról szól, ahogy két ember kerülgeti egymást, annak ellenére, hogy minden vágyuk, hogy egymáséi legyenek. Endre (Morcsányi Géza, műfordító, dramaturg, élete első filmszerepében) egyik kezére béna, de ez nem akadályozza meg abban, hogy egy vágóhíd pénzügyi igazgatójaként dolgozzon. Ugyanitt dolgozik minőségellenőrként Mária (Borbély Alexandra, első főszerepe), aki teljesen kilóg a közegből. Nem jár kávézni a kollégákkal, némán üldögél a helyé, lakása pedig olyan, mintha egy mélytakarításos IKEA-katalógusban. Szinte semmi nem kötné össze ezeket az emberek a munkahelyükön kívül, de egyik este elkezdenek egymással álmodni. Szarvasok képében. Minden este látják egymást gyönyörű téli tájakon, ahogy, patakból isznak, élelemért kutakodnak, vagy csak egymást nézik.

Az egész nem derülne ki, ha nem jönne be a film B-történetszálaként a vágóhíd új bikája (Nagy Ervin), és nem terelődne rá a gyanú, hogy ő csempészett ki búgatóport a telepről, hogy megtréfáljon egy 50. érettségi találkozót. Ezt az ügyet jön kivizsgálni egy nyomozó (Mácsai Pál), aki egy pszichológust ajánl a cég rendszeres, mentálhigiénés vizsgálatára (Tenki Réka). Az ő beszélgetéseiből pedig megtudja Endre és Mária, hogy a visszatérő álmaik egymásról szólnak.

Az előbbi bekezdésből is remélem lejön, hogy a Testről és lélekrőlnek baromi erős a központi szála, de valahogy minden, ami körülötte van, kicsit szedett-vedett ahhoz képest, és akkor még nem is emlegettem fel a vágóhíd többi munkatársát, akiknek a karaktereikből vagy csak egy-két közhelyre futotta, vagy nyom nélkül eltűnnek a film második felére.

De a Testről és lélekről nem a mellékszereplőiről szól, hanem Endréről és Máriáról. Morcsányi Géza az előbbiként igazi rejtélyes figura, egy szótlan, látszólag magának való, de jóságos ember, aki valószínűleg csak azt akarja, hogy mindenki hagyja őt békén, hogy végezhesse a dolgát. Morcsányi amatőrként jó jelenség, bár a karakteréből nem sokat tudunk meg, még akkor sem, amikor nagyon szeretnénk. Enyedi Ildikó elmondta a sajtóvetítés utáni sajtótájékoztatón, hogy erre a monolitikus szerepre egy titokzatos karakter kellett, és Géza beindította a fantáziájukat – valahogy az enyémet kevésbé tudta.

Teljesen ellentéte Borbély Alexandra, aki a film egyértelműen középpontja, a hatalmas szemű, sápadt, erősen autisztikus jegyeket mutató fiatal nő, aki mindig azt mondja, ami éppen az eszében jár. Valahogy úgy, ahogy a gyerekek szokták. Borbély karaktere saját bevallása szerint a teljes ellentéte önmagának, Enyedi szerint direkt egy olyan színésznőt kerestek, aki hajlandó volt arra, hogy egy ponton távol kerüljön a normális emberektől, és meg tudjon nyílni. Borbélynak sikerült, az ő alakítása olyan, amit európai A-kategóriás fesztiválokon díjazni szoktak.

De ahogy Roger Ebert kritikus mondta, egy film nem attól jó, amiről szól, hanem hogyan szól arról. A testről és lélekről pedig néha kifejezetten sterilnek és szenvtelennek tűnik. Herbai Máté operatőr képei szépek, de olyanok, mintha fotósorozatok lennének, a kamera csak egészen ritkán mozdul meg, a zenéje repetitív (kivéve egy gegből használt Watch My Dying, és egy nagyon is indokolt Laura Marling-dalt kivéve), a vizuális motívumai ismétlődnek, míg a szarvasos jelenetekből összesen csak pár perc van. Miközben némelyik történetszál is csak lóg a levegőben: Mácsai Pál szerepét gyakorlatilag bárki játszhatná, annyira nincsen súlya és fontossága, a búgatóporos rejtély megoldása pedig annyira antiklimatikus, hogy akár észre sem vehetjük, hogy lezárult. 

Máriára viszont nagyon is emlékezni fogunk, nem is emlékszem, hogy mikor volt utoljára női karakter magyar filmben, akinek segítségével lehetett beszélni szexualitásról, (kimondatlanul) autizmusról, sőt, úgy általában olyan érzelmekről, amikről kevés szó esik. Enyedi azt mesélte, hogy az emberi élet tele van olyan pillanatokkal, amik közösek az egész emberiségben, a kultúrák viszont nem adnak neki helyet. Úgy érezte, hogy a Testről és lélekről ilyen pillanatokból készült. Igaza van, még ha ezeket a pillanatokkal nehéz is szembenézni.

A film szereplőivel a premier előtt interjúztunk Berlinben, az erről készült videót itt tudja megnézni.