Egyszer már majdnem megtörtént az idei Oscar-blama

Az Amerikai Filmakadémia idén 88. alkalommal adta át az Oscar-díjakat, azaz nyugodtan kijelenthetjük,  hogy meglehetősen rutinosnak számítanak az egyébként kisebb logisztikai rémálomnak is tekinthető gála lebonyolításában. Mégis becsúszott két baki is, az egyikben vélhetően egy gyakornok keresett rá a rossz képre, és így egy még élő producerrel illusztráltak egy 2015-ben elhunyt jelmeztervezőt, a másikban pedig nem az igaz nyertest jelentették be, hanem egy másikat.

Amikor az idei Oscar-gála legeslegutolsó díjának kihirdetése előtt Warren Beaty kissé tanácstalanul mutatta a borítékot a mellette álló Faye Dunawaynak, és láthatóan nem értette, hogy miért azt a kártyát találta benne, hogy „Emma Stone – Actrees in a Leading Role – Winner – La La Land” azaz „Emma Stone – Legjobb női alakítás – Nyertes – Kaliforniai álom”, egy 1964-es eset ismétlődött meg, amikor Sammy Davis Jr. az akkor még szereplő Legjobb adaptált filmzene kategória nyertesét jelentette volna be, de a kezébe a Legjobb filmzene kategória nyertesét kihirdető borítékot nyomták. „Rossz borítékot kaptam?” – kérdezte, amikor kinyitotta, és meglátta, hogy valami nem stimmel. Abban az évben viszont az eredményeket hitelesítő PricewaterhouseCoopers embere gyorsabban reagált, mint idén, és Davis megkapta a jó nevet tartalmazó borítékot.

Idén ez valamiért nem jött össze, pedig a pont erről az eshetőségről két napja cikkező Huffington Post szerint szinte kizártnak tűnt, hogy az a blama előfordulhasson, hogy nem a jó nevet olvassák fel élő adásban. A PwC belső szabályzata szerint a gála előestéjén csak ketten tudják, hogy kik nyertek: Brian Cullinan és Martha Ruiz, akik a szavazatok összeszámlálásáért is felelnek. Ők azok a PwC-alkalmazottak, akiket minden vörös szőnyeges bevonulás alkalmával megmutatnak a csuklójukhoz bilincselt, szigorú külsejű aktatáskával együtt, és akiket az élő adásban is megmutatnak legalább egyszer.

A szavazatok összesítése után ők ketten felelnek a borítékokért is, azaz az ő dolguk a nyertesek nevét tartalmazó kártyákat a megfelelő kategória nevét viselő borítékba belehelyezni, közben pedig egymást is ellenőrzik. A közvetítés alatt a színpad két oldalán álló Cullinan és Ruiz dolga a borítékokat átadni. Mindkettőjüknél teljes sorozat van, 24-24 boríték. A díjat átvevő és a színpadról távozó nyertes a díjátadótól megkapja a borítékot, így lehetett a Legjobb színésznő feliratos boríték Emma Stone-nál, hiszen megkapta lefelé menet. A borítékok mellett Cullinan és Ruiz fejből tudja, kik nyertek, és a gála során figyelik, hogy valóban az kapja a díjat, akinek jár (ezért nem igaz az a közkeletű pletyka, miszerint 1993-ban Marisa Tomei csak azért nyert a Vinny az 1ügyű női mellékszerepéért, mert Jack Palance egyszerűen rossz nevet olvasott fel – ebben az esetben azonnal szóltak volna neki). 

Ha mégis beüt a krach, és nem azt a nevet olvassák fel, amit kellene, Ruizék azonnal jelzik a színpadmesternek, aki a producerekhez továbbítja a jelzést, akik utasítanak valakit, hogy a díjátadónak jelezze a tévedést, legalábbis ez a hivatalos procedúra, de mivel eddig csak Davis esetében volt ilyen, és ő rájött menet közben, hogy gáz van, a vészforgatókönyvet élesben soha nem tesztelték. „Mindenképpen gyorsan történne minden” – nyilatkozta Cullinan a Huffington Postnak.

Hogy aztán leállítanák-e a gálát, nekünk kellene-e felmenni a színpadra, vagy a színpadmesternek, az nem világos, de nagyon valószínűtlen, hogy ez bármikor előfordulna.

Pedig előfordult, ugye: Dunaway a legjobb filmnek a Kaliforniai álmot jelentette be a tegnapi gálán, nem  észrevéve, hogy a Beatty kezében tartott borítékban a legjobb színésznő neve szerepel. Az igazi kérdés az: hogyan kerülhetett az a boríték a díjkiosztó páros kezébe? Emma Stone közvetlenül azelőtt kapta meg a szobrot, hogy Beatty és Dunway elindult volna bejelenteni a legjobb filmet, egy boríték nála is volt, ezt a gála után meg is mutatta az ABC kísérőműsorában. Neki a szobrot a tavaly a legjobb férfialakításért díjazott Leonardo DiCaprio adta át a borítékkal együtt, szóval az a legvalószínűbb, hogy amikor Beatty és Dunway a színpadra ment fel, vagy Cullinan vagy Ruiz, az, akinél még ott volt az előző kategória borítékja, egyszerűen nem nézte meg, hogy az utolsó vagy az utolsó előttit nyomja a kezébe. 

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!