Hatalmas bakival a Holdfény lett a legjobb film

További Cinematrix cikkek
-
Megérkezett az egyik legjobban várt Star Wars-sorozat új évadának kedvcsinálója
- Így néz ki Jude Law Vlagyimir Putyinként az orosz elnökről szóló filmben
- A Kamaszokból is ismert Erin Doherty az Indexnek: Felszabadító, amikor ennyire domináns nőt játszhatok
- Kiderült, mikor mutatják be Christopher Nolan Odüsszeiáját
- Leugrott az újpesti hídról, így lett kaszkadőr a Hunyadi legendás fenegyereke
Kell még valamit mondani azon kívül, hogy megint nyert egy magyar film az Oscaron? Deák Kristóf Mindenki című filmje megnyerte a legjobb élőszereplős rövidfilm díját, Deák egy szép beszédben elmondta, hogy a gyerekeké a jövő, a közönség pedig hatalmas tapssal fogadta.
Kemény nyitóbeszéddel kezdett Jimmy Kimmel, a tévéből importált műsorvezető, amiben természetesen beszólt Trumpnak („Emlékeztek, amikor az Oscarra hittük, hogy rasszista?”), a jelölteknek és régi riválisának, Matt Damonnak, akit különösen ekézett A nagy fal című, Kínában forgatott fantasyjáért. Viccelt később azzal, hogy megkérné a CNN-t és a New York Timest, hogy hagyják el az épületet, mert itt nem tolerálják a kamuhíreket.
Sokáig úgy tűnt, hogy Viola Davis beszéde lesz az, amire a legtöbben emlékezni fognak. Davis a Fences című drámában nyújtott alakításáért kapta meg a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat, a beszéde egy szenvedélyes kirohanás volt arról, hogy a szó átvitt értelmében ki kell ásni azokat a halottakat, akikben az igazi történetek rejtőznek.
Aztán az Oscar legvégére egy egészen bizarr fordulat következett: Faye Dunaway és Warren Beatty adták át a legjobb film díját, Beatty pedig kis hezitálás után felolvasta a Kaliforniai álom címét. Majd miután a film producerei mondták a beszédüket, kiderült, hogy valójában a Holdfény nyert. Beatty azt mondta, hogy rossz borítékot kapott, Emma Stone győzelme volt benne, és ez alapján úgy olvasta fel, hogy a Kaliforniai álom nyert. Kimmel bocsánatot kért, viccesen lehordta Beattyt, de azért hasonló jelenetre nem is emlékszem hirtelen az Oscar történetéből. A CNN és a Variety is kész tényként hozta le, hogy a Kaliforniai álomé a díj.
Kimmel egyébként teljesen oké műsorvezető volt, bár az este második legkínosabb részén ő sem sokat tudott segíteni: egy kandi kamerás móka részeként egy csapat átlagembert bevittek az Oscar első sorába, de úgy, hogy nem tudták, hova érkeznek. Az emberek pedig elkezdték a sztárokat fotózni, mintha az állatkertben lennének. Valószínűleg mire ez cikk megjelenik, már mémek lettek.
A legjobb külföldi film díját Az ügyfél nyerte. Asghar Farhadi bojkottálta az Oscart, miután úgy tűnt, hogy Trump nem fog muszlimokat engedni az országba. Farhadi helyett Anousheh Ansari mérnök, és a NASA egyik magas beosztású tudósa, Dr. Firouz Naderi vette át a díjat.
A gálát percről percre közvetítettük.
A nyertesek listája:
Legjobb film: Holdfény
Legjobb rendező: Damien Chazelle (Kaliforniai álom)
Legjobb színész: Casey Affleck (A régi város)
Legjobb színésznő: Emma Stone (Kaliforniai álom)
Legjobb férfi mellékszereplő: Mahershala Ali (Holdfény)
Legjobb női mellékszereplő: Viola Davis (Fences)
Legjobb animációs film: Zootropolis
Legjobb eredeti forgatókönyv: A régi város
Legjobb adaptált forgatókönyv: Holdfény
Legjobb idegen nyelvű film: Az ügyfél
Legjobb filmzene: Kaliforniai álom
Legjobb betétdal: Kaliforniai álom
Legjobb operatőr: Kaliforniai álom
Legjobb vágás: A fegyvertelen katona
Legjobb smink: Öngyilkos osztag
Legjobb jelmez: Fantasztikus állatok és megfigyelésük
Legjobb látványtervezés: Kaliforniai álom
Legjobb vizuális effektek: A dzsungel könyve
Legjobb hangvágás: Érkezés
Legjobb hangkeverés: A fegyvertelen katona
Legjobb dokumentumfilm: O.J.: Made In America
Legjobb animációs rövidfilm: Szalonka
Legjobb élőszereplős rövidfilm: Mindenki
Legjobb rövid dokumentumfilm: White Helmet
A legtöbb díj
Kaliforniai álom – 6
Holdfény – 3
A fegyvertelen katona – 2
A régi város – 2
Öngyilkos osztag – 1
Fantasztikus állatok és megfigyelések – 1
A dzsungel könyve – 1
Fences – 1
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
Rovataink a Facebookon