Szuper, hogy így is lehet beszélni a cigányokról

Kritika a Brazilok című magyar filmről

2017.04.06. 19:37

Ezt a harcot meg kell végre vívni, és jobb, ha erre a focipályán kerül sor, és nem az utcán – mondja a Brazilok című magyar filmben a pap a cigányok és a nem cigányok közötti konfliktusról. És nagyjából erről szól az egész film, erről a harcról, csak sokkal kedvesebben és vidámabban, mint ami a legtöbb magyarnak eszébe jutna arról a szóról, hogy cigánykérdés.

„Győzzön a jobbik! Vagyis, izé, a legjobb.” Ez az egyetlen egy olyan mondat a filmben – a polgármester mondja, amikor kihirdeti a falusi focibajnokságot –, ami az aktuálpolitikára utal, és ez, mármint

az aktuálpolitika hiánya pontosan ki is jelöli a Brazilok hangvételét.

Ez nem egy szociodráma, ami a mélyszegénységben élő cigányok és a rasszista többségiek összetűzésének mélyére ásva próbálja feltárni egyrészt a bűnözés, másrészt a fajgyűlölet okait és motivációt. Még akkor sem, ha egyébként a Brazilok tényleg ábrázolja a mélyszegénységet, a rasszizmust és a bűnözést is. Nem hazudik el semmit a mai – és tegnapi és holnapi – magyar valóságból, nem próbálja erővel megváltoztatni a nézői előítéleteit, hanem egyszerűen csak szerethető és esendő emberekként mutatja be a cigányokat és a falu népének jó részét, a negatív figurákat pedig egyszerűen rossz döntéseket hozó egyénekként. És ezzel nemcsak minden propagandafilmnél okosabban beszél az elfogadásról és arról, hogy jobb az általánosítások helyett az egyes szituációkat nézni, de mérhetetlenül szimpatikussá is válik. És egy ilyen jó szándékkal teli filmnek még a hibáit is sokkal könnyebb megbocsátani.

20170404fekete-erno-es-schmied-zoltan
Fotó: intercom

Ugyanilyen bájosan jó szándékú az is, amire a sztori végül kifut. A történet egy csóró kis faluról szól, átlagosan lecsúszott lakókkal, átlagosan meggazdagodott politikusokkal és az átlagnál is toprongyosabb, barlanglakásokban élő cigányokkal. A rendes éves focibajnokságra a helyi pap unszolásának eredményeképp végre a cigányok csapata – a Brazilok – is jelentkezhet, ráadásul egy rejtélyes, gazdag idegen még azt is belengeti, hogy a kupagyőztes csapatot jutalomból meghívja magához Rióba. A két csapat fő figurái a valami piti hülyeségért egy évre bevarrt, roma Áron, aki épp most jött ki a kóterből, meg a falu legbefolyásosabb politikusának fia, és persze van szerelmi féltékenység, ilyen-olyan viszálykodások, meg minden, ami ahhoz kell, hogy végül kiderüljön: végeredményben csak akkor oldódhat meg minden konfliktus, ha a két fél összefog. Nem elég csak a cigányoknak akarni a változást, de az sem megoldás, ha kívülről oldanák meg a helyzetet. Persze ez csak a mögöttes tartalom, teljesen jól működik a film egyszerűen a focis versengés szintjén, a sportfilmek sablonjaiból kiinduló, de azért nagyon magyar vígjátékként is.

Igaz, ha akarjuk, az hiányosságként is felfogható, hogy hiába mutat a film korrupt, csaló politikusokat, a rendőrök elől színesfémet rejtegető cigányokat meg rasszista, hatalmukkal visszaélő rendőröket, mindezek csak körülmények maradnak, és a film nem beszél arról, miért van így, miért rossz ez így, vagy miért dönt úgy a politikus és miért dönt úgy a cigány, ahogy. De ha kicsit jobban odafigyel az ember a filmre, és nem teljesen elvakult rasszista, akkor azért mégis egy fokkal érthetőbbé válik, miért is vannak ennyire berögzülve a szerepek egy olyan faluban, ahol a film is játszódik, és ami egyébként teljesen olyannak tűnik, mint pár száz másik Magyarországon.

Másrészt a Braziloknak igazából jól áll, hogy nem nyitja ki a filmet a globális kérdések felé, hanem csak a maga teremtette világban akar működni, a lepusztult focipályán, a barátságosan mocskos abroszos kiskocsmában, a vidáman tömegverekedős falusi búcsúban meg a kopott polgármesteri hivatalban. És nem akarja mélylélektani pontossággal bemutatni a leglecsúszottabbak kőkemény világát:

sokkal idealistább és romantikusabb a valóságnál.

De ez kell ahhoz, hogy végül ez a kicsit egy szép mesére hasonlító film ennyire felemelő és szívmelengető lehessen. Ráadásul ezt a szociografikus igényt legfeljebb azért kérjük számon a Brazilokon, mert magyar filmről van szó, míg mondjuk egy Kusturica-filmről ez soha nem jutna eszünkbe.

20170404brazilok
Fotó: intercom

Valójában nem történik más, mint hogy M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor rendezők – meg a forgatókönyvírók – pont úgy beszélnek a cigánysággal kapcsolatos magyar problémákról, mintha mi sem volna természetesebb, mint ilyesmikről beszélni. Pedig ez minden, csak nem természetes: az elmúlt években alig készültek olyan filmek, amelyek mai, aktuális társadalmi problémákról próbáltak volna meg konkrétan fogalmazva elmondani valamit. És nagyon jó, hogy a Brazilok tud ilyen lazán, viccesen, egyszerűen, sallangmentesen, okoskodás nélkül, őszintén és nyíltan beszélni a cigányságról.

Ennyire szerethető

940638 33

Index: 7/10

Ráadásul – és talán ebben a témában ez a legrizikósabb – még a párbeszédek, a szövegek is jól vannak megírva, érezhető, hogy Muhi Klára, Huszár Péter és M. Kiss Csaba forgatókönyvírók nem maguk akarták bőrfotelből kitalálni, hogyan is beszélhet a cigánytelep népe, hanem van saját tapasztalatuk is. Bár az is rengeteget hozzátesz ahhoz, hogy a szövegek éljenek és tényleg hitelesen szólaljanak meg, hogy az Indul a bakterház óta most sikerült magyar filmben a legjobban gyerekfőszereplőt választani: Lakatos Erik nemcsak teljesen természetesen és ennélfogva lenyűgöző esetlenséggel beszél narrátorként, de a civilsége is úgy tud érvényesülni a vásznon, hogy ne az amatőrsége tűnjön fel, hanem az őszintesége. És most még az is sikerül, ami csak a legritkább esetben szokott: teljes az összhang a profi színészek és a civil szereplők között. Erről pedig nagyrészt Nagy Dániel Viktor tehet, akiből még a vásznon át is olyan kirobbanó feszültség árad, ami teljesen magától értetődően rántja maga után az összes szereplőt.

20170404farkas-franciska-a-brazilok-cimu
Fotó: intercom

A legjobb talán mégis Farkas Franciska, aki olyan sokszínű, és olyan átéléssel veti bele magát a csitrifigura minden kamaszos lelkiállapotába, hogy öröm nézni minden olyan másodpercet, amikor vásznon van. Ráadásul érezhetően ugyanabból a robbanékonyságból jön a kislányos rajongása meg a felnőttes dilemmái feletti rágódása is, így ez az ezerszínű karakter mégis abszolút egységes tud lenni. Egyébként is remek az ő karaktere a filmben, mert a fő cigány – nem cigány szembenálláson kívül behoz még egy komoly témát: hogy otthagyhatja-e a nyomort az, akinek van rá lehetősége, vagy az ő felelőssége az, hogy mi lesz azokkal, akiket így hátrahagyna. Ami amúgy elég aktuális kérdés akkor is, ha elfelejtjük a szegénységet és a cigánytelepeket, és a külföldre vándorló fiatalokra meg a hátrahagyott országra gondolunk.

De azért a színészi játék tekintetében nem teljesen egységes a Brazilok, részben azért, mert az alkotóknak nem mindig sikerül eltalálniuk az arányokat a vígjátéki és a drámai tartalom között, és néha átmegy az egész egy kicsit túlságosan is kabarésba. Schmied Zoltán álnok politikusként túl sokszor oldja meg grimaszolásból a helyzeteket, de a film legtöbbször nagyon szerethetően humoros és laza hangvétele is átcsúszik néha Benny Hill Show-ba. A negatív szereplők sem mind működnek: bár Szalay Marianna hatalmával minden helyzetben kéjes élvezettel visszaélő rendőrnőjétől tényleg összeugrik az ember gyomra, Lengyel Ferenc nem igazán tudja elhitetni, hogy rendőre akkora suttyó, mint amekkorának cselekedetei alapján lennie kell.

20170404bergendi-barnabas-nagy-daniel-viktor
Fotó: intercom

A Brazilok tényleg egy olyan meccsről szól, amit muszáj lenne végre lejátszani, és amit Magyarországon a legtöbben az utcán játszanak, nem a focistadionokban, pedig azokból is van több mint elég. De

ebben a filmben ezerszer több tisztesség, szív és ész van, mint a magyar közéletben. Épp ezért volt nagy szükség arra, hogy megszülessen.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!