Folytatást kap a Széttörve

szttrv
2017.04.27. 15:03

A Széttörve az utóbbi idők egyik nagy filmes meglepetése volt. A rendező M. Night Shyamalan már jó ideje nem csinált értékelhető filmet, de a James McAvoy főszereplésével készült thrillert a közönség és a kritika is nagyon szerette. Mindössze kilenc millió dollárból készült, de több mint 274 milliót kerestek vele. Ezután logikus, hogy jön a folytatás, voltak is erről pletykák korábban, bár arra senki nem számított, ahogy a rendező ezt bejelentette.

M. Night Shyamalan valószínűleg úgy gondolja, hogy a Széttörvét már mindenki látta, mert a következő filmjéről szóló bejelentésével rögtön le is lőtte az előző filmje utolsó nagy fordulatát. A cikket innentől csak az olvassa, aki már látta a filmet!

Szóval Shyamalan a Twitterén közölte, hogy elkészült a forgatókönyvvel, és végre felelni tud azoknak, akik folyton azt kérdezgették tőle, hogy lesz-e folytatása korábbi nagy sikerének, A sebezhetetlennek.

Az új filmem A sebezhetetlen ÉS a Széttörve folytatása lesz. Mindig is az volt az álmom, hogy ez a két film egy harmadikban kapcsolódjon össze.

Vagyis elárulta a Széttörve legnagyobb meglepetését, amikor a film végén feltűnt Bruce Willis A sebezhetetlenből, és kiderült, hogy a két film egy univerzumban játszódik. A folytatás címe egyébként Glass lesz és A sebezhetetlenből nemcsak Bruce Willis, hanem Samuel L. Jackson karaktere is vissza fog térni benne. Természetesen a Széttörve főhősét játszó James McAvoy és az egyik elrabolt lány, Anía Taylor-Joy is benne lesz. A filmet 2019 elején mutatják be.

Ne maradjon le semmiről!