Vért akartatok? Most megkapjátok

Ridley Scott közel harminc évvel az első Alien-film, A nyolcadik utas: a Halál után tért vissza az Alienek világába, és 2012-ben megcsinálta a Prometheust. Nekem úgy tűnt, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy ki mit vár tőle, nem a rajongókat akarta kielégíteni, hanem a saját történetét továbbszőni. Vagy még inkább kitágítani a meglévő univerzumot, hiszen a Prometheus egy lazán kapcsolódó előzménytörténet volt, egy lassú folyású, filozofikus sci-fi, amiből szinte teljesen kimaradtak az Alienek. Lehetett szeretni, nem szeretni, de önismétlőnek nevezni semmiképpen. Ha valakinek olyan filmes múltja van, mint Ridley Scottnak, az megteheti, hogy a saját feje után menve építgeti a saját világát.

 Legalábbis a folytatás, az Alien: Covenant arra utal, hogy ezúttal már nem hagyta figyelmen kívül az elvárásokat. A Prometheusszal kapcsolatos kifogások többsége az idegeneket hiányolta, H.R. Giger lenyűgözően félelmetes teremtményeit, az arcokra támadó, mellkasokból kirobbanó szörnyeket. Úgy tűnt, hogy a rajongókat (vagy legalábbis egy jelentős részüket) hidegen hagyta, hogy mit gondol Scott a teremtésről, az élet kezdeteiről, ők vért akartak, húscafatokat, hullákat. Ridley Scott pedig meghajolt az akaratuk előtt. Kötve hiszem, hogy eredetileg is ilyen folytatást szánt a Prometheusnak.

Biztos, ami biztos, az Alien: Covenantnek már a címében jelzi, hogy itt lesznek idegenek. Bár ez a film a Prometheus folytatása, valójában egy elég komoly szakítás az előző film világával. Abban a filmben az emberiség eredete izgatta a főszereplőket, itt csak egy újabb lakható bolygót keresnek, ahogy annyi más sci-fiben már. Tíz évvel a Prometheus küldetése után járunk, amikor a Covenant kétezer telepessel a fedélzetén egy új bolygó felé tart. A telepesek és a legénység is hibernálva van, az út még hét év lenne, amikor baleset történik. A szintetikus Walter (Michael Fassbender) kénytelen felébreszteni a legénységet, akik az űrhajó javítása során befognak egy jelet. Egy jelet, ami arra utal, hogy van egy lakható bolygó sokkal közelebb is. Igaz ugyan, hogy tíz évig keresték, tanulmányozták jövendő lakhelyüket, de most a vezetésre lenyűgözően alkalmatlan parancsnok (Billy Crudup) döntése alapján mégis irányt váltanak.

Ezen az új bolygón érnek össze a két film szálai, kiderül, hogy ide menekültek a Prometheus túlélői, Elizabeth Shaw és David (Michael Fassbender szintén természetesen). Shaw már halott, a bolygón csak David él, na meg, ki nem találják, hogy kicsodák.

 Még egy Ripley is akad a parancsnokhelyettes, Daniels személyében. Katherine Waterston eleinte csak a külsejével idézi meg Sigourney Weaver Ripley-jét, de sokkal esendőbb, sodródóbb figurának tűnik. Később egyre inkább felnő a nagy elődhöz (vagyis az utódhoz, ha a filmek kronológiáját nézzük), de egy pillanatra sem tud olyan karizmatikus lenni. Egy nagyon szimpatikus szereplő marad, semmi több.

Az Alien: Covenant amúgy is Michael Fassbender filmje. Ő az egyetlen, akinek valamirevaló szerepet, sőt, szerepeket írtak. Eljátszhatja önmaga korábbi (David) és későbbi, az emberek számára kellemesebb társasággá alakított változatát (Walter). Maximálisan él is a lehetőséggel, arról nem ő tehet, hogy az Alien: Covenantban nem egyszer előforduló üresjáratokból neki is jut. Amikor például a két szintetikus lény furulyázgat, minden addig felépített feszültség elillan, és a filmre szépen rátelepszik az unalom. De ennél is szomorúbb, hogy ezzel a filmmel Scott olyan szinten játszik biztonsági játékot, hogy szinte minden fordulata előre kitalálható. Nemcsak annak, aki látta a korábbi Alien-filmeket, mindenkinek, aki egynél több sci-fit/horrort látott már életében. Egyszerűen nem hiszem, hogy bárki is meglepődik a film végén, annyira ordít, hogy mi lesz az utolsó nagy csavar.

Szóval akkor egy elhibázott, kiszámítható, unalmas film az Alien: Covenant? Nem. Sőt, 

 Lenyűgöző a látvány, rendben vannak a színészek, és tényleg csak időnként tűnik el a feszültség. Csak hát én nem arra voltam kíváncsi, hogy miként tudja kielégíteni Ridley Scott az egyszeri Alien rajongó vélt vagy valós kívánságait. Sokkal inkább arra, hogy Hollywood egyik legjobb rendezője mit kezd a kedvenc szörnyeivel, merre viszi, merre vinné szíve szerint az Alien-mitológiát. És ha őt már egy kicsit sem izgatja a hentelés, meg a mellkasokból kirobbanó xenomorphok, akkor hagyja őket a francba. Igen, simán lehet, hogy akkor készült volna egy, még a Prometheusnál is lassabb, zavarosabb film. De az akkor is valami olyan lett volna, amit még nem láttunk. Mert ezt, az Alien: Covenantet már láttuk tucatszor. Ki tudja, talán a folytatásban visszatér Ridley Scott kedve, hogy újra elmondjon egy történetet nekünk.