Egy korrupt, paranoiás, szutykos és szegény ország

Felejtsd el, ez Kairó

ez az a mondat, amit a legtöbbször hallunk A kairói esetben. Nem véletlenül: ez a film látszólag egy krimi, valójában az író-rendező Tarik Salehet a bűntény érdekli a legkevésbé. Van benne nyomozás persze, de a lényeg Egyiptom, azon belül is Kairó 2011-ben, alig néhány nappal az ország modernkori történelmének legnagyobb tüntetéssorozata előtt. (Az Index remek Nagyképét itt lehet megnézni az egyiptomi eseményekről és a következményekről.)

Az idei Sundance filmfesztiválon díjazott A kairói esetben a lényeg a háttér. Az előtérben Noredin nyomozó (Fares Fares) próbál a dolgok végére járni, de az igazán fontos az, ami körülötte zajlik. Saleh kamerája legalább annyit foglalkozik a lepukkant szobákkal, a koszos utcákkal, a láncdohányzó emberekkel, a folyton bedöglő tévékkel és az akadozó internettel, mint a főhősével. 

Ebben a világban ölnek meg egy kairói hotelban egy szépséges bárénekesnőt. Az ügyet Noredin kapja, na nem azért, mert ő a legrátermettebb vagy a legtapasztaltabb, hanem, mert az ő nagybátyja a körzet rendőrfőnöke. Ez éppen olyan természetes mindenkinek, mint az, hogy Noredin első dolga zsebre tenni az áldozatnál talált pénzt. Mindenki így tesz, és amit mindenki csinál, az hogy lehetne rossz? Bár még egy szemtanú is akad, a rendőrség készséggel lezárná az ügyet, egy elvágott torkú holttest itt az ég világon senkit nem zavar abban, hogy öngyilkosságnak minősítsék a történteket. Pláne akkor, ha felsőbb érdekek is ezt kívánják.

De Noredin nem tud leállni. Maga sem tudja, hogy mi viszi előre, a lelkiismerete, az együttérzése az ügy további áldozataival (merthogy azok is lesznek), vagy az a minimális szakmai alázat, ami még maradt benne? (Azon, ahogy az egyiptomi rendőrök helyszínelnek, mindenki sírva fakad, aki csak egy CSI-epizódot látott már életében.) Ő ezt az ügyet már nem ereszti, még ha mindent el is veszít miatta. Amit elveszíthet, az nem tűnik soknak, de Egyiptomban nagyon is az.

A főszereplő, Fares Fares a magyar nézőknek a dán Q-ügyosztály filmekből lehet ismerős. A Nyomtalanul vagy a Fácángyilkosok elképesztően sikeres filmek Dániában, utóbbi például az év legnézettebb filmje lett 2014-ben. Ezekben Fares a pincébe száműzött nyomozó, Carl Mørck segítőtársa, aki egészen más körülmények között dolgozik, mint Noredin A kairói esetben. Ami a Q-ügyosztály filmekből nem derült ki, az az, hogy Fares simán képes elvinni egy filmet a vállán. A kairói eset szinte minden jelenetében szerepel, finoman szólva sem játssza túl, de harmincadszor is érdekes nézni, ahogy rágyújt egy újabb cigire. Nem véletlen, hogy mostanában még valami nemzetközi karrier is kinéz ki, szerepelt a Zsivány Egyesben, és látni fogjuk a Westworld következő évadában is.

Nem rajta múlt, hogy A kairói eset nem torokszorító moziélmény, inkább csak egy erős atmoszférájú, de helyenként vontatott és unalomba hajló film. Nem azzal van a baj, hogy

Sőt, ez inkább a film erénye, látjuk a gazdagok lakóparkjait medencéstül, golfpályástul, és a szudániak által lakott nyomornegyedeket is. Benézhetünk a luxusbordélyokba és a rendőrség kínzócelláiba. Saleh nem csinál titkot abból sem, hogy ki tart felelősnek mindezért: Mubarak képe néz ránk mindenhonnan, a főgenyó meg az elnök fiának legjobb barátja. Az már nagyobb baj, hogy szörnyen túlhúzza a filmjét, annak is az érdektelenebb szálát, a nyomozást.

A kairói eset a tüntetések idején ér véget, amikor még élt a remény, hogy az arab tavasz valami jót hozhat a térségbe. Mégsincs happy endje: Noredin ugyan túllépett a saját korlátain, kibogozta a szálakat, de ahogy Egyiptom, úgy ő sem nyugodhat.