Végleg megszűnhet a perverz férfiak uralma

Nemrég hozta nyilvánosságra két újságcikk, hogy Hollywood egyik legbefolyásosabb producere, a Tarantinót, Ben Afflecket, Matt Damont is felfedező, rengeteg Oscar-díjas film mögött álló Harvey Weinstein egyrészt évtizedek óta visszaélt a hatalmával, hogy nőket zaklathasson szexuálisan, másrészt legalább két nőt meg is erőszakolt. Az ügy hamar eszkalálódott, Weinstent szinte mindenki azonnal elítélte, kirúgták a saját cégétől, a nevét is levették az új produkcióiról. Az esetről ebben a cikkben írtunk meg minden részletet, de van még néhány dolog, amire ez az ügy ébresztheti rá most a világot.

1. Talán végleg megszűnhet a perverz férfiak uralma

Az évtizedek óta sokak által pontosan ismert, mégis elhallgatott Weinstein-ügy elég egyértelműen megmutatja, korábban mennyire bevett szokása volt nem egy hatalmi pozícióban lévő, köztiszteletben álló embernek nőket zaklatni, sőt, Weinstein röhejes-szomorú módon először maga is azzal védekezett: értsük meg, akkoriban még más idők jártak, akkoriban még így mentek a dolgok, ő is csak azt csinálta, amit a többiek. Amiben sajnos még van is valami: sorra derülnek ki a hasonló esetek, Bill Cosbytól a Fox tévécsatorna alapítójáig és egyik alapemberéig.

A közösségi média, és általában a média működésének átalakulása viszont végleg véget vethet ennek a világnak. Ma egy ilyen ügy felbukkanása azonnal trending témává válik a közösségi médiában, egy Amerikában megjelent újságcikkről perceken belül tudomást szerez Ausztráliától Dél-Koreáig mindenki, és a nagy figyelem a közösségi médiaportálok algoritmusai miatt folyamatosan csak még nagyobb figyelmet generál. Úgyhogy már nincs az a cég, amelyik el tudna tussolni egy hasonló ügyet, hacsak úgy nem, hogy eleve eléri, ne jelenjen meg az alapcikk (ez ebben az esetben sem sikerült). Ráadásul a cégeknek ez már nem is áll érdekében: sokkal nagyobb népszerűségre és így közvetve nagyobb profitra lehet szert tenni, ha azonnal a társadalomnak tetsző módon reagálnak, és elítélik a bűnöst, mint ha nem vesznek tudomást a dologról.

De nemcsak az ügyek utóéletéről van szó: sokkal fontosabb, hogy mindezek miatt ma már sokkal jobban tudhatja minden vezető beosztású férfi, hogy mit kockáztat, ha kiderül egy hasonló ügy róla is, ahogy azt is, hogy előbb-utóbb márpedig úgyis ki fog derülni. Így míg korábban sokan tényleg úgy gondolhatták, egy-egy mellfogdosás és mocskos ajánlat belefér, hiszen úgyis négy fal között marad, amely falakat csak tovább erősítik az érdekükben összefogó férfikollégák, ma ez megváltozott: a négy falból egy-kettő átlátszóvá vált, és így máris nem olyan csábító a zaklatás. És még a falazás sem lesz olyan egyszerű: Weinstein ügyében is azonnal megnevezték mindazokat, akik szinte bűntársként hallgattak, amikor szólniuk kellett volna.

2. A nagy cégeknek azért még mindig nem az erkölcsök a legfontosabbak

Ezt a hollywoodi író-újságírónő, Laurie Stark fogalmazta meg a legpontosabban:

Ne feledjük: a Weinstein Company nem azért rúgta ki Harvey-t, mert rájöttek, hogy egy szexuális ragadozó. Azért rúgták ki, mert MI is rájöttünk.”

És tényleg: nincs senki Hollywoodban, aki tagadná, hogy Weinstein ismerősei pontosan tudták, hogyan közelít a producer a nőkhöz, de mindaddig, amíg a média nem kapta fel a sztorit, semmit nem tettek ellene. Az első pontból is következően a kirúgás valójában nem az igazságszolgáltatásnak vagy a nőknek szólt, hanem a (közösségi) médiának és főként a jövőbeli befektetőknek. Ami a jövőt tekintve ugyanakkor nem baj: a konkrét egzisztenciális veszély és a karrier féltése simán lehet nagyobb visszatartó erő, mint az erkölcsi magasságokra való törekvés.

3. Sok nő még mindig csak akkor meri vállalni, hogy áldozat volt, ha nincs egyedül

Egy hasonló sztori kirobbantásának tulajdonképpen egyetlen egy feltétele van, és ezt az egyet a legnehezebb teljesíteni, nyilván ez volt az, ami miatt csak évtizednyi zaklatás után tudott villantani a New York Times és a New Yorker is: találni kell valakit, aki hajlandó névvel vállalni, hogy ő is áldozat volt. És a nők nem nagyon rajonganak azért, hogy egy ilyen sztorival kiálljanak a közvélemény elé, összetett lélektani okokból, de részben nyilván azért, mert senkinek nem hiányzik, hogy egy nemi erőszak vagy egy traumatikus zaklatás után még le is kurvázzák vagy őt hibáztassák, részben pedig azért, mert a világ fejlettebb részein is elég gyakori még, hogy a hasonló ügyekben az áldozat nem kapja meg a megfelelő eljárást, vagy az eljárás során további megaláztatásokat kell elszenvednie. Ami egyébként remek táptalajt adott Weinsteinnek is: így sokkal könnyebb volt az eddigi, a nyilvánosság közelébe merészkedő áldozatokat gyorsan elnémítani egy fájdalommentes peren kívüli megegyezéssel.

Viszont ha egyszer a gát áttört, egy csomóan elő mernek állni a saját zaklatásuk vagy akár megerőszakolásuk történetével – alighanem azért, mert ha az ügy már „bizonyítva” van (vagyis megírta a sajtó), a legelső és egy ilyen kitárulkozás után legsokkolóbb tapasztalattal már nem kell számolni: hogy azonnal hozzávágják, hazudik, vagy csak azért találja ki az egészet, hogy figyeljenek rá. Szóval az ilyenkor beinduló vádáradat egyrészt persze jó, mert jobb későn, mint soha, és

Másrészt viszont szomorú, mert arról árulkodik, mennyivel nehezebb még mindig egy ilyen bűncselekmény áldozataként előállni, mint bármilyen olyannal, aminél nem kell attól félni, hogy visszaszáll az áldozat fejére.

4. Az előítéleteknek pusztító hatásuk van

A szexista előítéletekkel egyáltalán nem csak az a baj, hogy esetleg rosszul eshetnek valakinek. Hanem az, hogy olyan környezetet teremtenek, amelyek támogatják a Weinsteinéhez hasonló bűncselekmények elkövetését, de legalábbis eltussolását.

Ha ugyanis nem uralkodnának a társadalom jobb köreiben is olyan sztereotípiák, hogy egy csinos színésznő úgyis bárkivel lefekszik egy jobb szerepért, vagy hogy egy reflektorfényből kikerült színésznőnek úgyis kapóra jön egy kis bulvárszereplés, amiért bármilyen hazugságot bevállal, akkor egyrészt az áldozatok sem félnének annyira attól, hogy nyilvánosságra hozzák a saját eseteiket (lásd az előző pontot), másrészt elkenni sem lenne annyira könnyű az ügyeket, vagy partnereket találni az elkenéshez. De amíg még a kulturált közbeszédnek is része ilyesmiken akár csak poénkodni is, addig a társadalom a bűnösöket segíti, és még egyet rúg az áldozatokba.

5. Az azért még mindig nem mindegy, ki az elkövető

Hiába ad okot az optimizmusra a Weinstein-ügy gyors és az újságcikkek megjelenése óta egyelőre minden méltánytalanságtól mentes kezelése, azért az feltűnő, hogy mintha azért nem esnének azonos elbírálás alá a nők elleni zaklatások attól függően, hogy ki követi el őket. Egy amúgy is mindenki által nehéz természetű, agresszív baromnak tartott, pályáján az utóbbi időben leszálló ágban lévő producert mintha könnyebben lapátra tennének, mint egy agilis, szimpatikus, fiatalabb színészt – lásd például a nők melleit fogdosó Ben Afflecket, akit egyelőre a legtöbben megvédenek.

De simán megúszta a tehetséges Casey Affleck is, hogy két nő is szexuális zaklatással vádolta, sőt, Oscar-díjat is kapott, a Golden Globe-gálán pedig a megerőszakolt nők nagykövete, Brie Larson kényszerült neki díjat adni. Talán túlzás, bizonyítani mindenesetre biztosan soha nem lehet, de van, aki úgy véli, a Casey Affleckével egy időben kirobbant másik nemierőszak-balhé azért ért egész más véget, egy induló karrier gyors tönkretételével, mert a másik bűnös, Nate Parker fekete.

De, hogy maradjunk az optimizmusnál: egy Weinsteinéhez hasonló súlyú ügy – az amerikai sajtóban napok óta alig találni nem erről szóló hírt – és az az által generált felháborodás talán még ahhoz is hozzájárulhat, hogy a bűnösök a jövőben azonos elbírálás alá kerüljenek, kivételezés és félrenézés nélkül.