Végigzokogják a gyerekek az új Pixar-filmet

Kritika a Coco című rajzfilmről

2017.11.26. 17:27

Nem sok filmet vártunk még annyira családilag, mint a Pixar legújabb dobását, a Cocót. Engem az első előzetesektől kezdve elbűvölt, hogy végre készül egy film a halálról, a halottak világáról mesés formában. A lányaim szerint meg hatalmas poén a vicces csontváz, aminek meglepetésében leesik az álla. Aztán jött az extra hír, hogy a Coco előtt mutatják majd be az új Jégvarázs kisfilmet, ami ugyan még nem a Jégvarázs 2, de mégiscsak egy önálló húszperces darab, amiben a főszereplő Olaf, mindenki kedvenc hóembere.

Az amerikai kritikák a végletekig ajnározzák az új rajzfilmet, én mégis vegyes érzésekkel távoztam a vetítésről. És nemcsak azért, mert én magam egyszerűen untam, hanem azért is mert a velem lévő két darab hat és fél éves sem volt egyértelműen lelkes. A gyerekek konkrétan végigzokogták az egészet.

A Coco története főleg érzelmes: Miguel egy 12 éves mexikói kisfiú, akinek ősei évtizedekre visszamenőleg cipőkészítők, ő meg keresi az útját egy furcsán kortalan, mexikói hagyományokkal teletűzdelt világban. Családját nemcsak a cipőkészítés mestersége köti össze, hanem a zene gyűlölete is. Az üknagymamát ugyanis elhagyta a férje azért, hogy híres zenész legyen, és soha többet nem tért vissza családjához. Az üknagyi így egyedül nevelte fel a lányát, és bosszúból örökre kitiltotta a zenét a családból. Itt aztán senki nem hallgatott zenét már vagy száz éve, csak hát van egy kis bökkenő, Miguel ugyanis imádja a zenét, titokban állandóan kedvencét, Ernesto de la Cruz dalait hallgatja, és ő maga is híres énekes szeretne lenni. Amikor a családot irányító nagymama ezt megtudja, nemes egyszerűséggel ripityára töri a gitárját, és elzavarja a gyereket cipőt készíteni. (Az én gyerekem itt sírt először, azután még sokszor.)

A Cocón évekig dolgoztak, és nem csak azt találták ki egészen pontosan, hogyan beszéljenek a halálról, hanem

az is cél volt, hogy bemutassák a mexikói kultúrát.

Amikor a család nem a zenét utálja, éppen a halottak napi nagy ünnepségre készül. Ez az egyetlen nap az évben ugyanis, amikor a mexikóiak hite szerint a holtak visszatérnek a túlvilágról és a síroknál lehet velük találkozni. Miguel azonban egy csínytevés miatt hirtelen a túlvilágon, a halottak között találja magát, ahol összefut meghalt rokonaival és egyéb érdekes alakokkal is. Miközben nyomozásba kezd kedvence, Ernesto de La Cruz után, a család hatalmas titkaira is fény derül. Szép utazás kezdődik a túlvilági létben, ami egyben izgalmas és félelmetes is, hiszen ha Miguel nem tér vissza napfelkeltéig, akkor ő maga is halottá válik. Ezt vizuálisan úgy ábrázolták, hogy a cuki, gödröcskés arcú Miguelnek fokozatosan egyre több testrésze válik csonttá, amitől a gyerekek néha hangosan felzokogtak. Bár 6-os karikás a film, már a sztori előzménye is túl komplex egy hatévesnek, nem véletlen, hogy a főszereplő is 12 éves. Sőt, a film végére inkább egy felnőtt krimibe illő történet bontakozik ki, mondjuk ilyet is láttunk már például a Zootropolisban, csak ott mindezt ellensúlyozta a humor és a szereplők.

De a Cocóval nem az a legnagyobb baj, hogy túlságosan, néhol felesleges módon félelmetes, hanem hogy egyszerűen túl hosszú. A 110 perc bizonyos részeknél nyúlik, mint a rétes, máskor hirtelen túl zsúfolt az egész, de 

Mindenhol imádják

IMDB: 9/10

Rotten Tomatoes: 96%

Index: 7/10

a legfájóbb, hogy a Cocóban nagyon kevés az igazán jó poén.

Pedig csak egy kicsivel kellett volna több, mert ugyan nagyon vicces, amikor egy  csontváznak leesik az álla, meg elhagyja a fejét, csak ezt már sajnos ellőtték az előzetesben, és nem jutnak tovább ennél a filmben sem. A dalbetétek sem sikerültek túl ütősre, a sztori is kiismerhető lesz egy idő után. A Coco ettől még fontos, meg cuki, meg elgondolkodtató, és nagyon érdemes megnézni, de inkább csalódás volt a gyerekeknek. Amit például a Vaiana minden téren, sztoriban, látványban, zenében, érzelemben és poénban hozni tudott, az a Cocóban csak gyenge és sokszor zavaros próbálkozás marad.

És a Cocónál is sokkal-sokkal nagyobb csalódás a hatalmas csinnadrattával beharangozott Olaf film, amit szerintem maximum az öt év alatti korosztály fogad szívesen. Sikerült szegény Olafot egy idiótának beállítani, akinek egyetlen vicces tulajdonsága, hogy néha elhagyja a lábait, és vagy harminchatszor leesik az orra. Ha valami, hát ez biztos nem csinál kedvet egy újabb Jégvarázshoz.

Ne maradjon le semmiről!



  • Vennék
  • Hírek