Az unalomba őrülő srácok és az öngyilkos merénylők

Sokáig úgy tűnt, hogy az izraeli Foxtrott lesz az idei Oscar nagy esélyese a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, vagyis abban, amiben a Testről és lélekről is versenyez. Végül azonban legjobb öt közé sem jutott be, így Samuel Maoz filmjének be kellett érnie a velencei Ezüst Oroszlánnal (a zsűri nagydíjával) és sok más nemzetközi fesztivál díjával. 

Samuel Maoz első, Velencében Arany Oroszlánnal díjazott filmjét, a Libanont saját háborús élményei ihlették. A Foxtrott alapja szintén egy brutális személyes történet. A második intifáda idején Maoz lánya egyik nap elaludt. Arra kérte az apját, hogy hadd mehessen taxival iskolába, de Maoz nem engedte, azt mondta, menjen csak a tel-avivi ötös busszal, ahogy szokott. A buszt aznap reggel felrobbantották, Maoz pedig egy órán keresztül hiába hívta a lányát, nem vette fel a mobilját. Ebben az egy órában azt hitte, hogy a lánya meghalt. Aztán kiderült, hogy lekéste a buszt, és él.

Bár a Foxtrott egészen másról szól, ennek az egy órának az emléke ihlette, azt az érzést kelti a nézőben, amit ebben az egy órában a forgatókönyvíró-rendező átélhetett. Főhőse, Mikhael (Lior Ashkenazi) jól menő építész, akihez egy nap becsönget az izraeli hadsereg két tisztje, hogy közöljék vele, a fia, Jonatan szolgálat közben meghalt. A felesége, Dafna (Sarah Adler) sokkot kap a hírtől, benyugtatózzák, elalszik. Mikhaelnek marad a gyász, az intéznivalók, a rokonok, és az a sötét érzés, hogy valamiképp ő okozta a fia halálát.

Ennél többet a Foxtrott történetéről nem lehet leírni, ugyanis

Amikor már azt gondoljuk, hogy tudjuk, mi fog történni, hogy most egy drámát látunk egy gyásztól megroppant családról, akkor következik valami egészen más. És amikor végre felfogjuk a fordulatot, és annak hatásait, akkor jön egy újabb meglepetés, amiből szintén nem könnyű felocsúdni. A Foxtrott variálja a főszereplőit, eleinte az apát, aztán a fiút (Yonaton Shiray), végül az anyát követjük. Variálja az idősíkokat, a helyszíneket, de még műfajokat is. Többnyire dráma, néha vígjáték, de van benne egy hosszú animációs betét és néhány pompás táncjelenet is.

Hogy nem normális, hogy egy fiú, aki félig még gyerek, a családjától távol őriz egy átkelőt, amin leginkább csak tevék kelnek át. De ha mégis jön egy autó, akkor az alig huszonéves, az unalomba szinte beleőrülő srácok rögtön öngyilkos merénylőkre gyanakszanak, és remeg a kezük a ravaszon. Hogy nem normális, hogy egy sikeres, erős, egészséges férfi egész életét megnyomoríthatja valami, amiben tulajdonképpen nem is hibás, de valahol mégis bűnös.

A Foxtrott a háború, az állandó hadiállapot megnyomorító hatásairól beszél minden kimódoltsága ellenére hatásosan. Arról, hogy milyen károkat okoz a generációk óta tartó őrület. Persze a kérés Izraelben messze nem ilyen egyszerű, nem véletlenül váltott ki heves vitákat a film a hazájában. Maoz nem is állítja, hogy tudja a megoldást, csak azt, hogy jelenlegi helyzet olyan, mint a foxtrott. A tánc, amiben bárhova is lépsz, mindig ugyanoda jutsz vissza. Ezt járják a film szereplői is generációk óta, újabb és újabb sebeket szerezve és ejtve.