Megölnéd más gyerekét, hogy a tiéd éljen?

Kezdjük a lényeggel: nem sikerült az újabb bravúr Paolo Genovese olasz rendezőnek, akinek új filmjét hatalmas várakozás előzte meg. A hely (The place) című filmet már vetítik a magyar mozik is, és el tudom képzelni, hogy ez is érdekli majd az embereket, de hogy nem nézik majd meg annyian, mint a Teljesen idegenek című előző alkotását, és nem lesz belőle akkora kultfilm, az tuti.

A Teljesen idegenek rendkívüli karriert futott be a művészfilmek között, közel két évig tartották műsoron a mozik, és ahogy elkezdett híre menni, hogy milyen remek film, egyre többen ültek be rá. Míg végül művészfilmektől egészen szokatlan, 70 ezer fölötti nézőszámot produkált, és ez lett tavaly a legnézettebb európai, nem magyar film a hazai mozikban. Nemrég érkezett a hír, hogy magyar remake is készül belőle Goda Krisztina rendezésében, a Filmalap 350 milliót adott rá.

Ebbe a felfokozott várakozásba csöppent bele Genovese új filmje, ami annyiban nagyon hasonlít az előzőre, hogy ez is ugyanúgy egyetlen ötletre épít, ugyanúgy egyetlen helyszínen játszódik, és ugyanúgy sok szereplővel. És az előzőhöz hasonlóan tulajdonképpen egy pszichológiai kísérlet. A Teljesen idegenek azt boncolgatja, hogy mi a jobb a kapcsolat szempontjából, ha mindig kegyetlenül őszinték vagyunk, vagy ha inkább bizonyos dolgokat eltitkolunk. A hely pedig azt a kérdést teszi fel,

Van valahol egy tipikus olasz kávézó, egy hely a sarkon, ami mindig tele van. Itt rendel egy furcsa férfi, akiről az terjedt el, hogy az emberek minden kívánságát teljesíti, és nem is kér cserébe pénzt. Egyetlen dolgot kér, hogy az illető tegyen meg egy számára kellemetlen dolgot. Ezzel egyébként még nem lenne semmi baj, de a titokzatos férfi, aki látszólag teherként cipeli magán a többi ember sorsát és boldogságát, csupa olyan dolgot kér, ami ellentétes az emberi erkölcsökkel és törvénybe ütközik.

A lány, aki szebb akar lenni, raboljon ki valakit, a rendőr, aki pénzt akar, verjen véresre egy rabot, a nő, aki tökéletes férjet akar, tegyen tönkre egy másik házasságot, az apa, aki azt akarja, hogy fia meggyógyuljon, öljön meg egy másik gyereket, azaz haljon meg egy másik gyerek az övé helyett. Ehhez persze el is kell hitetni az emberekkel, hogy ők boldogabbak lesznek azok után, ha ártanak másoknak.

A férfi pedig csak ül egész nap és egész éjjel a kávézóban, és fogadja az ügyfeleket, teljesíti a kívánságokat, közben a legnagyobb természetességgel buzdít mindenkit pokolgépek robbantására, vagy gyilkosságra. A kérdés persze itt is ugyanolyan filozófiai, min az előző filmben:

A filmnek van szép tanulsága az emberségről, miszerint bármennyire önzőek is vagyunk, amikor igazán szükséges, félre tudjuk tenni saját érdekeinket. De csak miután elmentünk a falig, hiszen emberek vagyunk, és ehhez hozzá tartozik, hogy feszegetjük a saját határainkat.

A hely azonban sajnos a remek ötlet ellenére is unalomba fullad: ennek egyik oka talán az, hogy ellentétben Genovese előző filmjével, ebben gyakorlatilag alig van szimpatikus szereplő. És pont a két szerethető szereplő, az apáca és vak fiú esete mutatja meg, mennyire jó az alapötlet, és mennyire jól tudott volna működni a film, ha Genovese valóban a mindennapi életből vett ötletekkel áll elő.

Hiszen ez tette annyira szerethetővé az előző filmjét is. A hely forgatókönyve mindent túlzásba visz, és behoz teljesen fölösleges, minden porcikájukban taszító szereplőket, akiknek nem is érdekel, hogy mi történik az életével. Mint például a kávézó pincérnője, akinek van ugyan jelentősége a történet szempontjából, de mégis halálosan unalmas. A helyben is megkapjuk az érdekes pillanatokat, a jó színészeket, és a nagy csavart, de mégsem leszünk tőle elégedettek.