Kitiltották a Netflix-filmeket Cannes-ból
További Cinematrix cikkek
-
Verbális mészárlás és szenvedés a luxusban – így emlékeznek a forgatásra A Fehér Lótusz szereplői
- Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
- Kiderült, hol játszódik majd a True Detective következő évada
- Hatalmas csalódás az Oscar-díjas rendező új filmje
- Érkezik A hatalom gyűrűi harmadik évada
A jövőben a Netflix által gyártott és forgalmazott filmek nem indulhatnak a Cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában. Ezt a fesztivál művészeti vezetője jelentette be a Hollywood Reporternek adott interjúban.
![000 OP7P5](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1972/19727/197274/19727435_e86aec12f16c39304f9b232e912472aa_wm.jpg)
A tavalyi versenyben két Netflix film is helyett kapott, Joon-ho Bongtól az Okja, illetve Noah Baumbachtól a The Meyerowitz Stories című film. A fesztivál vezetője ezt azzal magyarázta, hogy nem akarta, hogy úgy tűnjön a fesztivál, mint ami a múltban ragadt, és azt sem akarta, hogy két menő rendező filmje inkább másik fesztiválon mutatkozzon be. Továbbá bízott benne, hogy rá tudja venni a Netflixet a mozis forgalmazásra.
Egy évvel később viszont már úgy döntöttek, nem kivételeznek: ha a Netflix továbbra is szeretne a mesés cannes-i környezetben bemutatni a filmjeit, nyugodtan megteheti, versenyprogramon kívül szeretettel várják őket. A nevezéshez viszont moziba kell küldeniük a filmet.
Pénteken arról írtunk, hogy Steven Spielberg fejezte ki véleményét arról, hogy szerinte a Netflix által készített filmek nem érdemelnek Oscart. Szerinte ha valakinek a filmjét csak limitált ideig játsszák nagyon kevés moziban, akkor az versenyezzen az Emmy-n a tévéfilmek kategóriájában, de szerinte az Oscar azokról a filmekről kell szóljon, amiket oda is szántak a gyártók.
Spielberg nyilatkozata és a filmfesztivál döntése is elsősorban a filmek és a mozik védelméről szól: úgy, hogy a Netflix mellett az Amazon és az Apple is abban lehet érdekelt, hogy megfizesse a legnagyobb sztárok projektjeit, viszont azokat csak a saját platformján tegye elérhetővé, nem a klasszikus mozis forgalmazásban. Spielberg jóbarátja, Martin Scorsese legújabb, Irishman című filmjét a Netflixnek készíti, amit valószínűleg nem lehet majd a mozikban látni.
Nem a Netflix-filmekkel kapcsolatos változtatás az egyetlen az idei Cannes-i filmfesztiválon. Tilos lesz idén szelfizni a sztároknak a vörös szőnyegen, amit részben praktikus okokkal magyaráztak, és azzal, hogy méltatlan az eseményhez az olcsó fényképezkedés. A jövőben nem lesznek sajtóvetítések a hivatalos bemutatók előtt, amivel a bemutatók jelentőségét akarják növelni.
Rovataink a Facebookon