Fejletépő vidrák, vadcicusok és sikló gruppen: moziban a Vad Balaton

Nem is túl rég, mert száz év igazán semmi, igazi népétel volt a vizek környékén a csík. Azóta persze csíkászok és pákászok, szevasztok, a sulyomszedőkkel és darvászokkal együtt beköltöztek az értelmező kéziszótárba és a gyerekversekbe, én szégyenszemre most láttam csíkot először, az Urániában. Ott volt az új magyar természetfilm teltházas díszbemutatóján, és ha már a Matula bácsik kihaltak, jó így együtt nézni közeliből, ahogy hal létére kígyózó mozgással vergődik előre az iszapban a csík, lebújva néha egy kis oxigénért a víz alá.

A Dunán április elején már lement, de csütörtöktől vagy 50 moziban is vetítik a Vad Balatont, a televíziós változatnál hosszabb, jobb felbontású, szélesvásznú verzióban. Sorozat harmadik darabja ez, a Vad Szigetköz volt az első, a Vad Kunság a második. Azt vagy 8 ezren látták a mozikban, és a Balatont is látni fogják remélhetőleg legalább ennyien – úgyis itt a Föld napja meg a tavaszi holtszezon a játékfilmeknél, a hazai természetet is lehet szépen fényképezve csodálni pattogatott kukoricával az ölben.

A BBC gigaköltségvetésű, elképesztően látványos sorozatai is jelzik, hogy újra nagy keletje van a jól megkomponált természetfilmeknek a világban. Mosonyi Szabolcs rendező-operatőr és Bagladi Erika producer „vad”-sorozata azonban megmutatja, hogy az egzotikumért nem feltétlenül kell a lassú pusztulásában is gyönyörű sarkvidékre, Madagaszkárra vagy a kelet-afrikai árokrendszer mélyére menni; a hazai tájak vadvilága is lehet tévé- és multiplex-kompatibilis.

Balinok tánca a Zala erős sodrású szűkületeiben, a nádasokban hosszú lábaival szerencsétlenkedő íbiszféle, a batla (ha ciki is, én egyáltalán nem ismertem), keszegre vadászó vidrák, fölöttük a benyúló ágakon gruppen partit tartó kockás siklók, a befagyott tó utolsó szabad vízfelületére gyűlő récék és szárcsák csapatai – ez is a Balaton, nem csak a 600 forintos olajlángos és az infra alatt langyosított argentin hekk.

Itt nincs aláfestő zene; csak a Balaton hangjait halljuk. A narrátort leszámítva –  Csankó Zoltán (Bobby, Hókuszpók, és persze rengeteg komolyabb színházi szerep) modoroskodó hanglejtése nekem inkább elvett, mint hozzátett – itt valóban a természet rikolt, zörren, csobban, ciripel. A kabócák decibelre menő párviadalától megzavart gyík ugyanúgy része a történetnek, mint a hollócsalád, ahol az apa vijjogva noszogatja fiókáját, hogy szedje össze a bátorságát a kirepüléshez.

Míg a Vad Szigetköznek és a Vad Kunságnak volt egy főszereplője, elsőnél a hód, másodiknál a sakálcsalád, ilyen itt nincs, illetve maga a Balaton az.

Eleinte a vidrára gondoltunk, de őt rendkívül nehéz filmezni. Aztán arra jutottunk, legyen a Balaton a főszereplő, az évszakról-évszakra változó arcaival. Bár az ember kordában tartja, körbekövezi, így is van ereje. Ahogy elkezd fújni a szél, vagy ahogy mozog a parthoz sodródó jég, az a vadság pontosan érezhető

– mesélte nekünk Mosonyi Szabolcs. A rendezőt nem volt könnyű elérni, akkor csíptük el, amikor egy falatnyi térerőhöz jutott a Zemplénben, ahol már a sorozat következő darabját forgatja. Napjait most nagyrészt a maga építette lessátorban tölti valahol Pálháza környékén, egy szűk völgyben filmezi a vízirigókat, miközben pesti lakásában két kamera egy páfrány növekedését veszi.

A negyedik rész („Vad erdők, vad bércek, a hiúz nyomában” lesz a címe) az Északi-középhegységről szól majd, de a bemutatója még odébb van; vagy két év, mire elkészül. Ennyi idő kellett a Vad Balatonnak is: két teljes év, 100-200 forgatási nap az erős nyersanyaghoz.

Mosonyi Szabolcs azt mondja, ő legjobban a téli jeleneteket szereti. A nagy tájképeket, mint a befagyott tó utolsó szabad vízfelületeit, a „lihogókat”, ahol összegyűlnek a vízimadarak. Legnehezebb azonban a süllők ívása volt.

3-4 méter mélyen csak 30 centi a víz átlátszósága, búvároperatőr meg sem találná. A balatoni halgazdaság segített, ők mérték be halradarral a süllőfészkeket, mert a süllő csapatokban szeret fészkelni, mint a madarak.

Ez technikailag különösen nehéz ügy volt, végül igazi házi barkácsmegoldással, akváriumragasztó és egy kis horgászkamera segítségével, egy öt méter hosszú rúddal, ringatózó csónakból vették fel a süllőket egy GoPro kamerával.

Extra kihívás volt a vándorsólyom család is. A sólymok viszonylag könnyen, 50-60 méterről, 800 mm-es teleobjektívvel, lessátorból filmezhetők, igaz, a kis pelyhes fiókákhoz teljesen el kell rejtezni. De mivel a világ egyik leggyorsabb madaráról van szó, az akciójelenetek nem egyszerűek. „Három-négy napba telt: álltam a sziklafalon, szemben a másik oldalon a vándorsólymok. Ha jött, próbáltam követni, de ennyi ideig tartani sem könnyű a nagytelét. SuperSlow-val, nyolcszoros lassítással lett meg az egy snitthez szükséges 8 másodperc; ez úgy egy szárnycsapás.”

A film szinte minden jelenete a Balaton körül készült. A kivétel talán a vadmacska, őt gyakorlatilag lehetetlen lenne a természetben elcsípni; a vadmacska-családot (a kicsik egészen, mint egy cirmos, talán csak a bajszuk áll kicsit kuszábban) ezért egy vadasparkban vették fel. Éppen némelyik BBC-filmnél volt botrány abból, hogy a hasonló trükkök csak utólag derültek ki; itt ez bevallott, ezzel is védik az állatokat. Idomított állatok nem szerepelnek a filmben.

Mosonyi Szabolcs természetfotósként kezdte, fiatalon rengeteg időt töltött a Kis-Balatonnál.

Az én korosztályom Attenborough-n nőtt fel, de nekem nagyon tetszett a Krokodilvadász is Steve Irwintől, aki később egy rájatámadásban halt meg. Én leginkább a klasszikus természetfilmeket szeretem, a történetmesélősöket, állatos főszereplőkkel, emberek nélkül, lehetőleg jól kidolgozott etológiai témákkal.

A mostani filmben sok jelenet fokozottan védett, csak külön engedéllyel látogatható helyszíneken készült, ahová csak vezetővel lehet bejutni. A vándorsólyom fészkéről sem szabad például olyan képeket, nagytotált mutatni, ami alapján azonosítható a helyszín, hiszen védeni kell az élőhelyét, a fokozottan védett fajoknál erre külön figyelni kell.  Nagyberek és Kis-Balaton, mocsarak, laposok, berkek, sziklaszirtek, kövek és az élet körforgása: a geológiától a civilizációig, még ha az ember alkotta világ csak érintőlegesen jelenik is meg a filmben.

Nekem talán egy problémám volt vele: túl szép. A képek a Balaton természetességét, a címben is hangsúlyozott vadságát tételezik, miközben tudjuk, hogy egy körülbetonozott teknőről van szó, invazív fajokkal és túl nagy sterilitással, a jövőre nézve aggasztó jelekkel. Idillizáló, turistavonzó képsorok – az emberi behatást és az ökológiai problémákat azonban nem látjuk.

„A filmben nincs hazugság, de azt emeltük ki, ami szép. Nem mutatjuk az eldobált sörösüveget” – mondja erre Mosonyi Szabolcs. „Fura dolog ez a Balaton, de ez egy külön film lenne. Attól, hogy körbe van csatornázva, tisztább a vize, ami jó a strandolóknak, viszont kevesebb a benne az élet.”

Az kétségtelen, hogy a Balaton teljesen szabályozott, csak kis vad foltokkal lehet már találkozni. De ez is ideiglenes, mint az ember léte a Földön, átmeneti idő.

A Vad Balaton a Médiatanács 10 millió forintos támogatásával készült, a mozik csütörtöktől vetítik. Iskolai csoportok számára kérésre külön vetítéseket is tartanak.