John Cusack egy agymosó ház után nyomoz
John Cusack borzalmasan sokat dolgozik, csak sajnos mostanában többnyire borzalmas filmekben. Elég csak annyit mondani, hogy legutóbbi négy filmje (melyek közül egyet sem mutattak be Magyarországon) nem tudott öt pont fölé kerülni az IMDb-n. A most kijött előzetes alapján erősen kérdéses, hogy a legújabb, a Distorted című thriller meg tudja-e majd ugrani ezt a lécet.
A filmben egy házaspár Lauren (Christina Ricci szőkére fesett hajjal) and Russel Curran (Brendan Fletcher) úgy döntetnek, hogy kiköltöznek a nagyvárosból. De nem ám azért, hogy legyen egy bazi nagy kertjük, ahol gyümölcsöket meg virágokat termesztenek, hanem hogy beköltözzenek egy ultramodern toronyházba vidéken. A ház a konditerem és hasonló szolgáltatások mellett úgynevezett intelligens otthonokat és totális biztonságot is ígér.
Laurennek azonban egy idő után gyanús lesz pár dolog, és egy oknyomozó újságíró, Vernon (John Cusack) segítségével nyomozni kezd, hogy kiderítse, mi is folyik valójában a házban. Arra gyanakszanak ugyanis, hogy a ház üzemeltetői agymosást hajtanak végre a lakókon. A dolgukat többek között az nehezíti, hogy a nő bipoláris zavarban szenved, bár a trailert elnézve inkább Vernon az, akinek gondjai vannak.
A Distorted premierjéről egyelőre annyit tudni, hogy idén lesz.
Rovataink a Facebookon