A nő, aki lepofozta DiCapriót

Margot Robbie annak az ausztrál színészhullámnak az egyik legfiatalabb képviselője, ami Hollywoodot jelenleg is ellátja tehetséges, jó külsejű, azaz eladható emberanyaggal, mert ne legyünk álszentek, az álomgyár az alapítása óta úgy működik, hogy jónőkre és jópasikra építi a sikerfilmeket. Robbie a maga 27 évével a fiatalabb generációhoz tartozik, de karrierjét úgy építi mint egy profi, és nagyon tudatosan választja meg a filmjeit. Budapesten a Terminal című sci-fi thrillert forgatta, elmentünk és interjúztunk vele egyet. (A beszélgetésre 2016 nyarán került sor, de a forgalmazó kérésére a bemutatóig nem hozhattuk le, ezért nem esik szó benne olyan filmekről, amikben Robbie ezt követően szerepelt, pl. Én, Tonya.)

A helyszín a Zoltán utca 18 alatt van, kívülről nem mond sokat, de belülről elképesztő: egy hatalmas, többemeletes polgári palota, ami, ahogy azt kísérőm mondja, egy család tulajdonában volt, most meg filmforgatásokra adják ki, mert óriási az alapterülete, nagyon nagy a belmagassága, és tulajdonképpen mindent be lehet rendezni benne a II. világháborús, szétlőtt berlini lakástól kezdve elegáns, párizsi báltermen át a jövő kissé lepukkant londoni iskolájáig vagy éppen lakásáig.

Robbie éppen melózott, amikor megérkeztem, sajnos a főszereplők közül Simon Pegg és Mike Myers már nem volt ott, de ez van, feszített a tempó, pár nap alatt lezavarták a szerepük felvételeit és szevasz, Budapest, jöhet a következő város, és egy újabb film. Robbie, még ha sikerülne is hamar felvenni a jeleneteit (nem egyszerű, főszereplőként tulajdonképpen mindegyikben látható), akkor sem tud lelépni, mert ezen a filmen executive producerként is melózik, ami azt jelenti, hogy minden apróságért is ő felel.

"Elég megterhelő, és merőben más, mint amit eddig csináltan a forgatásokon" - kezdi a második emeleti erkélyen amire kiülünk. Fehér blúz, egy farmer és egy szandál van rajta, erős a sminkje, ez a kamerák miatt szükséges.

Eddig ugye beültem a sminkbe, megcsinálták a hajam, és elmondtam, amit kell, most meg azt is tudom, mennyit kell beledobni a parkolóórába Budapesten.

Mármint szó szerint, meséli, mert nem kaptak területfoglalási engedélyt a belvárosban, így a stáb tagjai egy zsák apróval járkálnak le, és etetik a parkolóórákat. Keresztbe tett lábbal ül, kényelmesen, a sarkán horgonyt ábrázoló tetoválás. "Egy barátnőmmel közösen csináltattuk, de semmi mélyebb értelme nincs, kaja közben rajzolgatott a szalvétára és megtetszett, ennyi."

Nem ez az egyetlen tetoválása, a Suicide Squad - Az öngyilkos osztag forgatása alatt a szereplők egyforma tetoválásokat csináltattak, ráadásul egymásnak, Robbie többeket is varrt, az elsőt meg jól elrontotta, és a tervezett SKWAD helyett a SWAD felirat került a karjára. "Magamat is én varrtam, menő volt nagyon. David Ayer, a rendező is kapott egyet tőlem. Joel Kinnaman nem, ő Will Smith-szel csináltatta, amikor látta, hogy elcseszem az egyiket." Ha tehetné, mondja széles mozdulatokkal kísérve, nagyon sok tetoválást csináltatna, mert imádja díszíteni a testét, de a munkája jellege miatt nem lehet - így is sokat kell ülnie a sminkben, hiszen a varrásokat le kell alapozózni. Bezzeg Kiefer Sutherland, mondom neki, aki a 24 forgatása alatt az alkarjára varratott egy Szűz Máriát ábrázoló képet, mert nem akarta, hogy minden forgatási napon kínlódjanak a felrajzolásával. "Kiefer kemény" - bólogat Robbie.

Ennyi elég volt a testmódisításból, rátérünk a filmre, a Terminalra, amiről nem sokat lehetett tudni előzetesen, csak annyit, hogy valami sci-fi, és nem túl sok pénzből forgatják.

"Több, egymást előbb-utóbb keresztező történetszálon megy a sztori, szerepel benne egy halálos beteg tanár, egy pincérnő, akit morbid módon,  nagyon érdekel a halál, egy excentrikus gondnok illetve két bérgyilkos." 

Nagyon élvezi a forgatást, mondja, és ez nem a kötelező kör, azt egyből látom, mert az arca őszintén felderül, amikor mesél. Két éve kezdték el a forgatókönyv fejlesztését egy barátnőjével, és a munka minden szakaszába részt vett. "Minden jelenetet kívülről tudok, annyiszor kellett átbeszélni őket. Nagyon fura helyzet, mert színészként teljesen másként kell megközelíteni ugyanazt, mint producerként. Nagyon sokat kínlódtunk, hogy tető alá hozzuk a filmet, és jó látni, hogy végre megvalósul." Hogy aztán milyen lesz a fogadtatása, az kérdéses, Robbie elég óvatosan fogalmaz, amikor erről kérdezem, mert, mint mondja, egy nagyon brit filmről van szó, ami az angoloknál tuti jól fog menni, de az amerikai piacban már nem biztos. "A humora annyira száraz, annyira angol, hogy nem biztos, hogy mindenütt vevők lesznek rá. Sötét, komor film, fekete humorral és nagyon sok dialógussal, amiből vissza kellett vennünk, mert kezdett úgy működni a film, mint egy színdarab, és az ugye másik műfaj." 

Budapest azért került képbe, amikor a forgatási helyszíneket keresték, mert a forgatókönyv szerint egy olyan Londonban vagyunk, ami elveszítette a hidegháborút, (bármit is jelentsen ez) és Budapesten és környékén rengeteg olyan épületet találtak, ami megfelelt ennek a leírásnak. "A technológiai fejlődés megrekedt, nincsenek mobiltelefonok, az emberek nyilvános telefonról bonyolítják a hívásaikat, viszont a jelmezek, a frizurák, a smink terén egyértelműen futurisztikus a világ. Grandiózusnak, de egyben lelakottnak kellett lennie, és ehhez Londonban nagyon nehéz lett volna megtalálni a helyszíneket, sőt, nem is lehetett, vagy csak olyan áron, ami nem fért be a büdzsébe. Budapestet el lehet adni Londonnak, lenyűgöző az építészet, amivel itt találkoztunk, leginkább pedig a méretek döntötték el a kérdést, mert amit kerestünk, azt itt nagyban találtuk meg."

Budapest bejött neki, a stábbal együtt bulizott sokat hétvégenként, és kedvenc helye is van, egy halétterem, aminek a nevét nem tudja, de valahol a belvárosban van, legalábbis a hanyag "arra" mozdulatból erre következtettem. Hogy aztán melyik halétterem lehet az, ami egy ausztrál partokon felnőtt, a friss tengeri halakhoz szokott nőt így megfog, soha nem tudom meg. Robbie 18 évesen kapta meg első szerepét az ausztrál Szomszédok című szappanoperában, majd 2011-ben költözött át Los Angelesbe, akkor, amikor a Pan Am című, nem túl hosszú életű sorozatban rögvest főszereplő lett. "Nem ebben a sorozatban akartam szerepelni, illetve nem is tudtam, hogy van ilyen, én a Charlie angyalai remake egyik szerepére jelentkeztem, de a producerek egyből a Pan Amet mondták, hogy az sokkal inkább nekem való." Az első nagyobb filmszerepe az About Time című vígjátékban volt, majd jött a Wall Street farkasa, és a világhír.

Nem semmi, ahogy a Wall Street farkasának női főszerepét kapta meg: pofon vágta érte Leonardo DiCapriót. A meghallgatás végén tartottak, és Robbie érezte, hogy kéne még valami, amire majd emlékeznek a szereposztók, hiszen élete nagy lehetőségéről van szó. Egy veszekedést kellett előadnia a filmbeli férjét alakító DiCaprióval, aki a jelenet végén azt mondja neki, hogy "Légy boldog, hogy ilyen férjed van, és csókolj meg!"

DiCaprio, mondja Robbie, nagyon meglepődött, de az egész szobában megfagyott a levegő. Aztán DiCaprio elkezdett röhögni, és azt mondta, hogy ez kurvajó volt. "Tudtam, hogy nem fognak egyhamar elfelejteni." Nem is, az övé lett a szerep.

A szerepeit ügyesen válogatja meg, de ezt nem csak magának köszönheti. Az, hogy két nagy buktából (Fantasztikus négyes-reboot és Terminator Genisys) is kimaradt, egy stáb összehangolt munkájának eredménye. "Elég nagy stáb segít, akik nélkül sehol nem lennék. Hogy hányan? Tizenegyen. Egy ausztrál ügynök, két amerikai menedzser, három amerikai ügynök, egy sajtós New Yorkban, egy LA-ben, egy ügyvéd, egy pénzügyi tanácsadó és egy személyi asszisztens. Azok a forgatókönyvek, amik nem nekem valók, amikkel nem fogok tudni azonosulni, el sem jutnak hozzám, mert fennakadnak ezeken a szűrökön. De olyan eset is előfordult, amikor egy nagyon jó forgatókönyv, kiváló szereppel, nagyszerű rendezővel várt rám otthon, és amikor elolvastam, nemet mondtam, mert valami azt súgta, ezt most ne."

A beszélgetésünk óta bemutatott Tarzan valahogy átcsúszott ezen a rostán, és a fimet említve a reakcióiból azt szűrtem le, hogy nincs különösebb baja vele, de beszélni sem nagyon szeret róla. "A Tarzan forgatása nagy kaland volt, hiszen nagy költségvetésű filmről volt szó, sokat tanultam a folyamatból. Ott kaptam a felkérést a Suicide Squadra is, tetszett a stúdiónak az, amit láttak tőlem. Mondjuk a Tarzant is úgy kaptam, hogy a Látszat csal című film musztereit nézve az egyik producer megkérdezte, nem akarom-e eljátszani Jane szerepét. A Suicide Squadhoz az is jól jött, hogy amikor A Wall Street farkasára készültem, meg kellett tanulnom brooklyni akcentussal beszélni, és ez kellett Harley Quinn szerepéhez is."

Harley Quinn szerepét hat hónapon keresztül alakította, de pont annyi időt szánt a felkészülésre, mint a Terminal Anne nevű szereplőjének megformálása előtt. "Bizonyos értelemben véve minden szerep ugyanolyan, van egy karakter, akit ki kell ismerni, meg kell szokni és el kell játszani. Az most valahol mindegy, hogy egy pszichopata vagy egy pincérnő, a folyamat ugyanaz. Minden szerepre egyformán készülök." Arra a kérdésre, hogy eddigi karrierje során mi volt a legkeményebb meló fizikálisan, kapásból rávágja, hogy a Suicide Squad, mert a rendező azt szerette volna, ha a színészek minden rázósabb jelenetet maguk csinálnak meg, és nem a kaszkadőr vagy dublőr.

Ez ínyemre volt, mert szerettem volna megcsinálni az összes jelenetet. Egy ponton azonban a biztosító ilyenkor beleszól a dologba, és leállít, ami nagyon veszélyes, azt kaszkadőrre bízzák. Mentálisan viszont a Terminal volt az, ami leginkább kikészített.

Érthető persze, a producerkedés nem 8-tól négyig tart, és miközben színésztársai mehettek vissza a szállodába, neki akkor kezdődött a munkanap második fele. "Kimerítő feladat. Van a filmben pár olyan jelent, amiről csak rébuszokban beszélhetek, de egy ilyen alacsony költségvetésű film esetén nem szoktak bevállalni, mi pedig meg tudtuk oldani, hogy beférjen a büdzsébe. Ilyenkor nagyon jól érzem magam, és büszke vagyok arra, amit elértünk. Ha megnézed a filmet, majd rájössz, miről beszélek." A Terminal szerinte úgy néz ki mint egy 30 millió dolláros film, amit 4 millió dollárnál is kevesebb pénzből hoztak ki - ez valóban nagyon kevés, tessék csak belegondolni, hogy egy Trónok harca-epizód kerül tízmillió dollárba. "Forgattam olyan pilotepizódot az USA-ban, ami többe került, mint tízmillió." 

A tévében viszont egy ideig nem fogjuk látni, mert most a film és a színház érdekli, bár vannak olyan aspektusai annak a melónak is, ami hiányzik neki. "Egy sorozat forgatása alatt tényleg kialakul egyfajta bajtársias, családias hangulat, hiszen 6-8 hónapon át dolgozol együtt ugyanazokkal az emberekkel. Más a tempó, más a terhelés. Van ami hiányzik belőle, és ha valami olyan szereppel keresnek meg, amire nem lehet nemet mondani, nem is fogok, de aktívan nem keresem a lehetőséget. Az is igaz, hogy manapság az igazán merész ötleteket a sorozatokban valósítják meg, mert a nagy stúdiók a biztosra mennek - a produkciós cégem egy nagyon kis hal ebben a nagy tóban, de mi is hallottunk olyan ötletekről, amikre érthetetlen, miért nem csapott le valaki. A tévében nagyobb most a mozgástér. De most gondolj bele, egy Forrest Gumpot vagy Harcosok klubját ma már lehetetlen lenne eladni egy nagy stúdiónak. És ez nagyon szomorú."