Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKeanu Reeves nagyon megunta az akciót
Keanu Reeves többször nyilatkozta, hogy eléggé unja már az akciófilmeket, és sokkal szívesebben csinálna romantikus komédiákat meg musicaleket. Ennek szellemében mostanában csupa ilyet vállal, a Winona Ryderrel közös Destination Wedding után ezúttal a Netflixnek forgat egy romkomot. (Előtte azért elkészül a John Wick 3 is szerencsére, amin most dolgoznak New York-ban.)
A Netflixre készülő film főszereplői Magyarországon kevéssé ismertek, Ali Wong és Randall Park. (Na jó, Park talán Az alelnök sorozatból egy kicsit mégis ismerős lehet.) Ők játsszák azt a párt, akik a gimiben szerelmesek voltak egymásba, de aztán tizenöt évig nem találkoztak. Amikor újra összefutnak, megint vonzódni kezdenek egymáshoz, a gond csak az, hogy az egyiküknek sokkal jobban bejött az élet, így teljesen más kasztban élik a mindennapjaikat. A nőből híres séf lett, akinek étterme van San Francisco-ban, míg a pasi még mindig otthon lakik, és nem túl sikeres zenészként próbál boldogulni.
Hogy Reeves kit játszik a filmben, azt egyelőre nem tudni. A romkom egyébként az Always Be My Maybe címet kapta, ami azért különös választás, mert ezzel a címmel 2016-ban már készült egy romantikus film. Az Always Be My Maybe-t jövőre mutatják be a Netflixen.
Rovataink a Facebookon