Nyugdíjas korára is tini marad az ember

Kritika a Könyvklub című filmről

001
2018.06.10. 10:48

Tartottam a Könyvklubtól. A marketing ugyanis azzal akarja eladni a filmet, hogy itt van ez a négy barátnő, akiket nagyszerű hollywoodi színésznők alakítanak, és milyen vicces az, hogy az idősebb nők belevetik magukat A szürke 50 árnyalatába, annak minden szoftpornós és ál-BDSM felhangjával együtt. 

Szerencsére ez tényleg csak a marketing, ami tulajdonképpen okos, mert ad valami ismerőset a közönségnek, amin keresztül be tud kapcsolódni. Valójában viszont arról van szó, hogy a film főszereplői elsősorban nem is Mr. Grey és Anastasia szexuális aktusait fejtik meg, hanem az élet nagy kérdéseit, elsősorban az öregedésen keresztül. 

Úgyhogy végtére egy kompakt film lett a Könyvklubból, az 1 óra 40 perces játékidőbe belesűrítette mind a négy karakter saját fejlődéstörténetét, természetesen mind kapcsolódik valahogyan a szerelemhez és a szexhez. A forgatókönyvet az elsőfilmes rendező Bill Holderman írta, Erin Simms-szel közösen, és bár mindketten középkorúak, sikerült megtalálniuk a megfelelő eszközöket arra, hogy az idős emberek élethelyzetéhez megfelelő érzelmi intelligenciával nyúljanak. 

Jobb, mint A szürke 50 árnyalata

BC alt 700

IMdB: 6.3/10

Rotten Tomatoes: 53/100

Metacritic: 53/100

Index.hu: 6/10

A Könyvklub felépítése olyan, mintha négy, körülbelül félórás sorozatepizódot gyúrtak volna össze egyetlen filmmé.

Jane Fonda egy örök szingli, gazdag szállodatulajdonost alakít, aki talán végre megtalálja azt a férfit, aki mellett hajlandó megállapodni. Diane Keaton egy már visszavonult nőt alakít, akinek a közelmúltban halt meg a férje. A lányai úgy bánnak vele, mintha már csak hónapjai lennének a halálig, ő rájön, hogy nem kellene még eltemetnie magát és a házasságát is sikerül újraértékelnie. Mary Steenburgen egy szakácsot alakít, aki évtizedek óta él boldog házasságban a férjével (Craig T. Nelson), de A szürke ötven árnyalata hatására rájön, hogy jobban hiányzik neki a szex, mint azt szeretné magának bevallani. Candice Bergen pedig egy szövetségi bírót alakít, aki 18 év után kezd el újra randizni, szintén a könyv hatására.

Nem gondolnám, hogy ez az a film, amit el lehet spoilerezni, tudjuk, hogyan működnek ezek a filmek. Vagyis azt is lehet mondani, hogy a Könyvklub kiszámítható, és ha nem lennének benne ilyen nagyszerű színészek, akkor sokkal nyilvánvalóbbak és zavaróbbak lennének a hibái. És hiába hangzik papíron borzasztóan az ötlet, hogy Diane Keaton A sötét ötven árnyalatából olvas fel egy filmben, vagy Mary Steenburgen azt kiabálja, hogy "Kefélni akarok!" a filmben ezeket a jeleneteket sikerült úgy megoldani, hogy ne legyen kínos. 

A társadalmi normák szerint 30 éves korára mindenkinek maga mögött kell hagynia azt az időszakot, amikor az első randi után egy kocsi hátsó ülésén szexszel, vagy úgy tűnik el egy randira, hogy családja egyik tagját sem értesíti róla, akik egyből a legrosszabbra gondolnak. A film erre cáfol rá, és bár nem töltünk igazán sok időt a címbéli könyvklubban, de a szereplők elemzik egymást, metaforákkal kommunikálnak, majd le is oltják egymást ezért. Néha persze sikerül Coelhót érinteni a bölcsességekkel, de mégis, legtöbbször okosabbak a film párbeszédei, mint amire az ember számít. 

A Könyvklub főleg a legalacsonyabb labdákra megy, ami a szexet, illetve az ehhez kapcsolódó helyzeteket illeti, de legalább, amit vállal, azt tisztességesen meg is valósítja. 

Ez valamennyire persze probléma és a végső pontszámon meg is látszik. De ez is az a film, amire nem lehet haragudni, mert a romantikus vígjátékok helyzete a mozikban éppen nem a legrózsásabb, az idősebb korosztálynak készülő filmekről nem is beszélve. Ebben a mezőnyben már nem olyan nehéz érvényesülni és a Könyvklubnak sikerül is. 

Az egész egyébként egy tipikus filmes fantázia, ahol valószínűtlenül gazdag az összes szereplő, az óriási házaikkal, kabrióval és magánrepülővel. Ez szintén negatívum, hiszen még mindig túl sok romantikus film készül olyan környezetben, ahol tényleg az érzelmek jelentenek egyedüli problémát a szerepelők életében, mert a pénz, vagy bármi más miatt nem kell aggódniuk. De itt is segítenek a nagyformátumú színészek, akikről könnyebben elhisszük, hogy ilyen az életük és ilyen bohémak.

Amit kicsit nehezebb volt elhinni, az, hogy tényleg szükség volt-e arra, hogy gyakorlatilag az összes jelenetben borozzanak. Amellett, hogy a film érvel amellett, hogy nem szabad nyugdíjas korban sem a komfortzónában maradni és elfogadni, hogy az élet végetért és az összes jó és izgalmas dolog már megtörtént velünk, közben tudat alatt szerintem azt is jelezte, hogy ugyanakkor az öregedést józanon képtelenség elviselni. Ez lehet az élet élvezetének is a jelképe, mint a tánc, meg az utazás, amit ugyanúgy nem kell abbahagyni 50 fölött, ahogy a szexet. 

Talán azért, mert elsőfilmes rendezőről van szó, de az is meglepő volt, hogy szinte végig szólt valamilyen zene és gyakran támaszkodott ezekre, hogy kommunikálja a közönségnek, hogy épp hogyan is kell éreznie magát. A hangulat miatt sokakat valószínűleg nem fog zavarni, de attól még nem egy szerencsés megoldás. 

Lezárni nem sikerült a filmet, valahogy össze kellett volna kötni a szálakat egy fináléra, mert így tulajdonképpen csak véget ér a film, mert letelt a játékidő és elmondtak mindent, amit szerettek volna. Csak így a végére nem volt összekötve a négy történet, hogy miért ezt láttuk egy filmben, így pedig marad némi hiányérzet az emberben, ahogy elindul a stáblista. De mire hazaérünk a moziból valószínűleg csak a szexes poénok maradnak meg, úgyhogy mindegy is.

Ne maradjon le semmiről!