Elbűvölően kegyetlen sorozatgyilkos szerepében lubickol Zac Efron

2019.01.26. 06:51 Módosítva: 2019.01.26. 06:51

Majdnem napra pontosan harminc évvel azután, hogy kivégezték Amerika talán legelvetemültebb, pszichopata sorozatgyilkosát,Ted Bundyt, a Sundance filmfesztiválon bemutatják a róla szóló, Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile (nagyjából Hihetetlenül elvetemült, sokkolóan gonosz és aljas) című filmet. Az előzetes már meg is jelent hozzá.

"Theodore Robert Bundy a lehetőségek Amerikájában szinte bármi lehetett volna, amit a fejébe vesz, megvolt hozzá mindene: tisztes, templomba járó családból jött, jó eszű volt, megnyerő és sármos, egyfajta kisfiús bájjal. Az adottságait használta is, látszólag jóra: pszichológiát, majd jogot tanult, bedolgozott a Republikánus Pártnak, segélyvonalnál önkénteskedett, bűnmegelőzési bizottságban sürgölődött, még röpiratot is írt a szexuális erőszaktól óvva a nőket. Legalább harminc fiatal nő halt meg, mire kiderült, hogy Ted Bundy pszichopata sorozatgyilkos – az egyik legrosszabb, akit a világ valaha látott." Ezt írtuk néhány nappal ezelőtt, Ted Bundy kivégzésének 30. évfordulóján (a teljes cikk itt érhető el) - és hamarosan bemutatják a róla szóló filmet is.

A trailert máris érte kritika azért, mert őrületesen kúl, laza, menő csávóként mutatja meg Ted Bundyt, és csak úgy mellesleg utalnak arra, hogy ő egyébként abban lelte az örömét, hogy megerőszakolta, majd kivégezte a nőket. Persze ettől még bármilyen lehet a film, az pedig tény, hogy a jóképű gyilkos peréből médiaszenzáció lett.

Az előzetes alapján úgy tűnik, a film a peren kívül arra koncentrál, milyen volt Bundy kapcsolata az egyedülálló anyaként beleszerető Liz Kloepferrel (őt Lily Collins játssza), akivel boldogan éltek, amíg a férfit le nem tartóztatták elég kemény vádakkal.

A film rendezője a dokumentumfilmesként ismert Joe Berlinger, akinek leghíresebb munkája talán a Metallica tagjainak csoportterápiáját és az együttes válságát bemutató Metallica: Some Kind of Monster volt, de Oscarra is jelölték az Elveszett paradicsom 3: Purgatórium című dokumentumfilmért, amely egy tripla gyerekgyilkosságot dolgozott fel.

A filmet a napokban vetítik a Sundance filmfesztiválon, további bemutatódátumokról egyelőre még nincs hír.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!