Ősszel jön a Demóna folytatása
A Disney hét hónappal előbbre hozta az Angelina Jolie főszereplésével készült Demóna folytatását, a Maleficent: Mistress of Evilt. Így 2020 tavasza helyett már idén októberben láthatjuk a nagy sikerű mese második részét. A döntést valószínűleg az indokolja, hogy a Demóna 2 ne a Halálos iramban kilencedik részével és a Spongyabob filmmel egy időben kerüljön a mozikba.
A rendező ezúttal A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúját készítő Joachim Rønning lesz. Angelina Jolie és Elle Fanning mellett, akik az első részben is játszottak, Michelle Pfeiffer, Juno Temple, Chiwetel Ejiofor és Lesley Manville szerepelnek a folytatásban.
A Demóna az 1959-es Disney-klasszikust, a Csipkerózsikát vette elő újra, de Csipkerózsika – vagyis Auróra – helyett a gonosz tündérről, Demónáról, és Auróra apjáról, illetve a kettejük harcáról szólt inkább. Bemutatta Demóna érzéseit és vívódásait, hogy minden akarata és küzdelme ellenére mégis megszereti Aurórát, és a végén mindent megtesz, hogy megóvhassa saját átkától. A rendhagyó feldolgozás bejött a nézőknek, a film sokkal sikeresebb lett, mint előzetesen remélték.
![Angelina Jolie és Elle Fanning a Maleficent: Mistress of Evil (2019) forgatásán](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2687/26874/268748/26874861_de5a75440e32f890a2fcad5906a7c31d_wm.jpg)
A folytatás sztorijáról nem sokat tudni, csak annyit, hogy további bajok várhatóak Múriában, a tündérföldön, ahol békében élnek a mesebeli lények, amíg az emberek be nem akarták tenni a lábukat.
Rovataink a Facebookon