Hibáival együtt is szerethető a Dumplin

Day 05 0328
2019.04.03. 07:10

Ha jobban megnézzük, akkor nem készül manapság túl sok olyan film, mint a Dumplin’ – Így kerek az élet. Vígjáték, musical kategóriába sorolják be, de ennél sokkal fontosabb, hogy nem csak a rendezője (Anne Fletcher) és a forgatókönyvírója nő (Kristin Hahn), de egyébként is csupa női kapcsolat van a fókuszában és a kihagyhatatlan szépfiút leszámítva, nincsenek is benne férfi karakterek. Bár az utóbbi években komoly változások történtek Hollywoodban, az elmesélt történetek jelentős része férfi látásmódot tükröz. A Dumplin’ hangvétele ettől lesz olyan üdítő, ami néha azt is képes velünk elfeledtetni, hogy mennyi, más filmekben már sokszor látott jeleneten keresztül bontakozik ki a történet. Mint például:

27 idegen igen

Nász-ajánlat

Szekatúra  

Csábítunk és védünk

Bár a filmet Jennifer Anistonnal adják el, fontos megjegyezni, hogy az abszolút főszerepet Danielle Macdonald alakítja. Ő Willowdean, aki az édesanyjától a film címében is szereplő becenevet kapta. Will elég messze esett az édesanyjától, Rosie-tól, aki gimnazista korában megnyerte a helyi szépségversenyt, és azóta is ezzel az örökséggel foglalkozik. Az öregedés ellen sikeres harcot vívó anya minden évben a fővédnöke és első számú szervezője ennek az eseménynek, de Willt inkább a nagynénje nevelte, aki megjelenésben és attitűdben is közelebb áll a lányhoz. Mikor viszont elindul a film története, Lucy már halott, ezért Willnek és az édesanyjának is ki kell találnia, hogyan kezelik a helyzetet.

Ennyit ér

IMdB: 6.7/10

Metacritic: 53/100

Rotten Tomatoes: 63/100

Index.hu: 6/10

Will egy véletlen folytán rájön, hogy szeretett nagynénje is el akart indulni annak idején a szépségversenyen, de végül soha nem nyílt rá alkalma, ez pedig elég Willnek ahhoz, hogy beadja a jelentkezését. Ez aztán más lányokat is nevezésre sarkall, például a rövid hajjal és fiús testalkattal rendelkező Hannah-t vagy a szintén molett Millie-t. Mindezt eredetileg azért teszik, hogy rámutassanak, mennyire beszűkült gondolkodás alapján döntik el, hogy kik azok, akiket egy szépségversenyen díjaznak, közben viszont megváltozik a hozzáállásuk.

Will egy klasszikus amerikai hamburgerezőben dolgozik az iskola mellett, és természetesen fülig szerelmes Bobba, a jóképű és kedves kollégájába. A filmből nem hiányzik tehát a szerelmi szál, de igazán jó, hogy nem az ezzel kapcsolatos bonyodalmak töltik ki a játékidő legnagyobb részét. Helyette inkább az a fontos, hogy Will és Rosie közelebb tudnak-e kerülni egymáshoz, illetve hogy a szépségverseny milyen hatással van Willre, illetve a barátnőire.

Az egy másik kérdés, hogy a párbeszédek sajnos nem annyira viccesek, de a texasi kisvárosi környezetet érzékeltetésével a rendező elég sok mindenért kárpótol, ráadásul Macdonald és Aniston is jól működik a szerepben, amivel képesek kompenzálni az eredetiséget nélkülöző helyzeteket.

Anistonnak simán el lehet hinni, hogy ő az egykori szépségkirálynő, aki beleragadt ebbe a szerepbe, és fogalma sincs, hogy mit kellene kezdenie a lányával, aki viszont nem illik bele abba a világba, ahol az anyja mindig is a legjobban érezte magát. A hollywoodi castingosok valószínűleg ezek után sem rá fognak először gondolni, ha egy anyukát keresnek a filmjükbe, pedig jól áll ez neki, és vicces is tudna lenni, amit itt csak egy-két alkalommal tudott csak megmutatni, pedig biztos jót tett volna a Dumplinnak, ha akad még benne néhány poén.

A lendületes nyitás után, amihez sokat hozzátesznek Dolly Parton dalai, szépen lassan kifogy a lendület, valamint a minimális eredetiség és a lázadó szellem a történetből, hogy aztán veszélyesen közel kerüljön a sima szépségkirálynős filmek stílusához. Benne van a kínosan sikerült válogatás, az utolsó pillanatos békülés és a nagy felkészítést bemutató montázs is. De a Dumplin emlékezetes pillanatai azok, amikor hagyja érvényesülni a színészek között meglévő összhangot, és rávilágít, hogy egyébként elég sok baj van a szépségversenyek intézményével, aminek a hatása mindenkihez elér. Kár, hogy ezt nem sikerül címszavakon és könnyen skandálható mondatokon túl is bemutatni a történetben.  

Danielle Macdonald karaktere az egyetlen, akit megismerünk annyira, hogy tényleg igazi emberként tudjunk hozzá viszonyulni, mert a többiek sajnos egy-két jellegzetes vonásnál komolyabb mélységet nem kapnak. 

A Dumplin ennek ellenére sem katasztrófa, még akkor is, ha ott van benne egy sokkal okosabb és emlékezetesebb film lehetősége, egy olyan filmé, ami nemcsak beszélni tud arról, hogy mi is a baj a szépségversenyekkel, de azt be is tudja ágyazni egy történetbe. Bár lehet, hogy az nem egy ilyen széles közönségnek szánt vígjáték lenne. 

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!