Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Taxisofőrre emlékeztet az új Joker-film
Az Indexen látható először a Joaquin Phoenix főszereplésével készült Joker legújabb, magyar szinkronos előzetese. A filmet a Másnaposok-sorozatot jegyző Todd Phillips készítette, aki Scott Silverrel (8 mérföld, The Fighter - A harcos) együtt dolgozott a forgatókönyvön. Az előzetes tanulsága szerint sikerült az alkotók terve, miszerint nem egy tipikus képregényfilmet készítenek, hanem egy sokkal sötétebb, komorabb drámát, ami hangulatában inkább olyan filmekre emlékeztet majd, mint a Taxisofőr vagy A komédia királya. Sikerült a hetvenes évek New York-ját is megidézni:
A szereposztás is impozáns: a Batman legnagyobb ellenfelét alakító Joaquin Phoenix mellett többek között Robert De Niro, Marc Maron, Zazie Beetz (Deadpool 2.), Bill Camp (Aznap éjjel) és Frances Conroy (Sírhant művek) is játszik a Jokerben. Utóbbi Joker anyját alakítja, akivel az előzetes szerint elég bensőséges a viszonya.
A Joker 2019. október 4-től lesz látható az amerikai mozikban, a film tervezett hazai bemutatója: 2019. október 3.
Rovataink a Facebookon