Enyedi Ildikó új filmje szerelmes levél minden tökéletlen férfihoz

2019.05.09. 13:55 Módosítva: 2019.05.09. 14:58

A rangos filmes szaklap, a Variety közölte az első képet Enyedi Ildikó most forgó, A feleségem története című filmjéből. Emellett interjút is készítettek a rendezővel. Enyedi első angol nyelvű filmjét Gijs Naber és Léa Seydoux főszereplésével forgatja Füst Milán azonos című regényéből.

Utóbbi igazi világsztár: játszott Quentin Tarantino Becstelen brigantyk című filmjében és Woody Allen Éjfélkor Párizsban című komédiájában. Ő volt Tom Cruise egyik partnere a Mission Impossible: Fantom protokollban. 2013-ban szereplőtársával és a film rendezőjével közösen Arany Pálmát nyert Cannes-ban az Adéle élete című filmért. Azóta volt már Bond-lány is a 007 Spectre: A Fantom visszatérben.

Az interjúban a Testről és lélekről Oscar-jelölt rendezője elmondta, hogy egykeként nőtt fel, így gyerekkorától nagyon sokat olvasott. Kamaszkora egyik meghatározó élménye volt Füst Milán regénye, amit szenvedélyesen szeret azóta is. Úgy érzi, hogy van egy láthatatlan, majdnem tudatalatti tematikus gettó a kelet-európai női rendezők számára, de ebben a munkában figyelmen kívül hagyja ezeket az elvárásokat. Enyedi ugyanis hűen szeretné követni a projekt belső igényeit és reméli, hogy a filmje elég erős és meggyőző lesz ahhoz, hogy mindenki elfelejtse rejtett elvárásait, és a közönség is el tud majd veszni benne.

Azt is elmondta, hogy egyáltalán nem volt nehéz döntés angolul forgatni a filmet, hiszen ez adódik a sztoriból is. A főszereplő holland hajóskapitány eleve angolul beszél francia feleségével, ez a közös nyelvük. De a filmben az angol mellett franciául, németül és olaszul is megszólalnak majd. Enyedi Léa Seydoux-ról is beszélt, elmondta, hogy csodálja a színésznő bátorságát, ahogy újra és újra kockázatot vállal, hogy valami élőt és igazit alkothasson. Hozzátette, hogy mennyire örül, hogy Seydoux személyében egy női szövetségest talált.

Enyedi szerint filmje szerelmeslevél lesz "minden csodálatosan tökéletlen férfinak, életünk szerelmeinek, egy női rendező által írva". Örül, hogy mostanában változik társadalom, ami a nemek közötti kapcsolatokat illeti, és friss levegő áramlik be egy sokáig zárva tartott ablakon. 

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!