A Disney sem kér Georgia államból az abortusztörvény miatt

2019.05.30. 14:45

Az amerikai Georgia állam nagy vihart kavart abortusztörvénye miatt "nehéz lesz folytatni" a Disney-filmek forgatásait az állam területén - idézte a BBC a stúdió vezérigazgatóját. "Sokan, akik a produkcióinkon dolgoznak, nem akarnak az államban forgatni. Figyelembe kell vennünk az igényeiket" - mondta Bob Iger. A jelentős adókedvezmények eddig sok nagy produkciót vonzottak Georgiába, itt forgatták többek között a Fekete Párduc és a Bosszúállók: Végjáték című kasszasikereket, írja az MTI.

Kapcsolódó
Akkor sincs abortusz, ha saját rokonától lett terhes

Akkor sincs abortusz, ha saját rokonától lett terhes

Egyre több amerikai államban szigorítják a terhességmegszakításokat, Alabama államban különösen szigorú szabályozást hoztak. Mindez az egész Egyesült Államok abortuszszabályozására hatással lehet.

Georgia republikánus kormányzója, Brian Kemp májusban írta alá az úgynevezett "szívdobbanástörvényt", mely csak abban az esetben teszi lehetővé a terhesség hatodik hete után a megszakítást, ha az anya élete veszélyben van. Egyéb esetekben, például, ha a terhesség nemi erőszak vagy vérfertőzés következménye, nem. A törvény várhatóan január elsején lép életbe, ha addig bírósági döntések nem állják útját.

A georgiai törvény óriási felháborodást keltett Hollywoodban. A Netflix streamingszolgáltató korábban közölte, hogy újragondolja az államba tervezett munkákat. Filmsztárok, köztük Amy Schumer, Ben Stiller, Christina Applegate és Alec Baldwin levelet írtak a kormányzónak, amelyben tudatták vele, hogy "megtesznek mindent, ami hatalmukban áll, hogy a filmes munkákat olyan államokba vigyék, amelyek biztonságosabbak a nők számára".

Kristen Wiig színésznő, író, producer a CNN-nek megerősítette, új filmje forgatását más államba helyezték át. Az Amazon új produkciója, a The Power számára pedig már nem keresnek Georgiában helyszíneket. Jason Bateman filmszínész, két Georgiában forgatott sorozat, az Ozark és a The Outsider sztárja a The Hollywood Reporternek azt mondta: "nem fogok Georgiában vagy bármely olyan más államban dolgozni, amely ilyen szégyenletesen csorbítja a nők jogait".

"Most nagyon gondosan megvizsgáljuk a helyzetet. Nem látom, miért lenne célszerű folytatnunk az itteni munkákat" - mondta Bob Iger. A Disney kivonulása komoly csapást mérne Georgiára, ahol több mint 90 ezren dolgoznak a filmes és tévés produkciókon, melyeket az akár 30 százalékot is elérő adókedvezmény vonzott az államba. 

Ne maradjon le semmiről!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

1 órája

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

3 órája

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

6 órája

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

3 órája

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

8 órája

  • Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.

1 órája

  • Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.

4 órája

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52