Sokkal több ilyen tinifilmre lenne szüksége a világnak

Életében először rendezett filmet Olivia Wilde, a Doktor House, a Bakelit, Az élet maga, a Narancsvidék és még egy csomó minden más színésznője. Wilde ráadásul veszélyes terepen próbálkozott, egy tinifilmmel rukkolt elő 2019-ben, amikor már több mint 30 éves a Nulladik óra (The Breakfast Club) és a Meglógtam a Ferrarival (Ferris Bueller's Day Off), közel 40 a Változó világ (Fast Times at Ridgemont High), a Tökéletlen idők (Dazed and Confused) meg 25 múlt immár. Hogy Olivia Wilde-ra mekkora hatással voltak ezek, annak tök látványos lenyomata élete első nagyjátékfilmes rendezése, a Booksmart, ami magyarul - elég siralmas módon - az Éretlenségi címet kapta.

Fiatalnak lenni egyszerre a legfájdalmasabb és legvidámabb tapasztalás az ember életében

– mondta Wilde nemrég a The Guardiannek adott interjújában, amelyben azt is kifejtette, hogy meglátása szerint a tinifilmek evolúciója valamikor az első Amerikai pite-filmek idején kezdett félremenni. És valóban: a gimis vígjátékok az ezredforduló környékétől leereszkedtek a középiskolai fiúöltözők szintjére, ahol hülyén vihogó, mindenáron farkalni akaró kamaszfiúk durrogtatják a kellemetlenül kanos poénjaikat a tornacipőszagban. Wilde-nak egyébként nem a humorral van baja, hanem azzal, hogy ezeknek a filmeknek az alkotói megfeledkeztek vagy megfeledkeznek a kamaszkor drámáiról. Úgyhogy saját maga mutatta meg, szerinte milyennek kellene lennie egy tinifilmnek 2019-ben.

Az Éretlenségit okkal – de nyilván némi sajtós túlzással – emlegetik a Superbad lányos testvérfilmjeként: itt is két összenőtt, egymás nélkül szinte létezni sem képes barát kapcsolatába leshetünk bele, de azért természetesen jóval többről van szó, mint hogy Michael Cera és Jonah Hill helyére beültetjük Beanie Feldsteint és Kaitlyn Devert, Wilde első rendezésének két főszereplőjét. És ha már Feldstein: a 25 éves színésznő korábban feltűnt egy másik lányos tinifilmben, a Lady Birdben is, mellesleg a Superbadben játszó Jonah Hill testvére is egyben. Aztán szerepel még a filmben többek között Lisa Kudrow, a Jóbarátok Phoebe-je (immár anyukaként), Diana Silvers, az IMG modelljéből lett színésznő, akit az Üvegben és a Mamiban is láthatunk, valamint Jessica Williams (a jófej tanárnő szerepében) és Jason Sudeikis (a suli dirije), a film producerei között pedig ott volt Will Ferrell és Adam McKay, az Alelnök rendezője is.

A film két stréber lányról, Amyről (Kaitlyn Dever) és Mollyról (Beanie Feldstein), szól, akik a középiskolás éveiket a tanulásnak szentelték, aztán a suli utolsó napján rádöbbennek, hogy a sok pedálozás mellett totál megfeledkeztek a szórakozásról, elfelejtettek élni, úgyhogy az utolsó előtti pillanatban pánikszerűen próbálnak bepótolni mindent, hogy bebizonyítsák az egyébként mélyen lenézett társaiknak, hogy igazából tök jófejek ők is. A két könyvtárból szabadult lány persze teljesen felkészületlenül kóstol bele az éjszakázásba, még mit sem sejtenek arról, hogy a bulizás nemcsak fizikailag, hanem emocionálisan is rettenetesen igénybe veszi az embert – de alaposan megtanulják, méghozzá egyetlen éjszaka alatt.

Amy és Molly egyébként – nézőként – könnyen megszerethető, egymást szinte tökéletesen kiegészítő figurák: például egyikük a lányokra bukik, a másikuk meg egy nála jóval egyszerűbb srácra, amit még magának sem mer bevallani. És bár a lányok egymástól elválaszthatatlannak tűnnek, a gimi vége mégis szétszakítja őket: Molly a Yale-re megy, hogy tovább gürizzen a jobbnál jobb eredmények és álláslehetőségek reményében, Amy pedig Botswanába tampont készíteni a helyi nőknek, hogy ne zabálják fel őket a vér szagától megvadult oroszlánok, amikor menstruálnak. És akkor még ott van mindkettejük életében ez a furcsa, szerelem nevű izé is.

Olivia Wilde tök jól hozza az amerikai tinifilmes kliséket és toposzokat (a suli utolsó napja, medencés buli, a gimi utáni elválás, első szex, kábítószerek stb.), de közben egyedi, korábban nemigen látott ízzel fűszerezi meg. Az Éretlenségi egyszerre vicces és intelligens film egyszerre vicces és intelligens lányokról: érződik rajta, de nem tolakodik a feminista nézőpont (a stáb nagy része nőkből állt), bátran nyúl a szexualitás témájához, de nem teszi önmagát közönségessé, és mélyen hat az érzelmekre is, anélkül, hogy csöpögőssé válna. Közben megismerünk egy csomó tök szórakoztató karaktert: a deszkás csajt, a modoros színésznövendéket, a srácot, aki bele van zúgva a tanárnőjébe, a görcsösen barátkozni próbáló szerencsétlent és a krézi kábós spinét.

Bár Wilde már kétgyermekes anyuka, az első rendezésével mégis egyértelműen bizonyítja, hogy jól ért a mai tinédzserek nyelvén. Nem úgy, mint a fordítók: a pusztítóan rossz magyar címnek eleve semmi köze a történet mondandójához, a szinkron meg teljesen kiheréli a filmélményt. Mégis ki a tököm használ olyan szavakat (“szavakat”), hogy vazze meg űrsüti? (Az egyik a bullshitból, a másik a space cake-ből született.) A magyar szinkront viszont igazán nem lenne fair Wilde-ék nyakába varrni, úgyhogy ezen nem is rugózom többet.

Amy és Molly a film végére persze rájönnek arra, hogy a gimiben talán nem is mindenki akkora pöcsfej, mint amekkorának első vagy éppen sokadik blikkre tűnik. Olivia Wilde élete első rendezésében imádnivalóan mutat be egy meg nem értett nemzedéket, amelynek tagjai nem csak egymást nem értik, hanem sokszor bizony önmagukat sem. Izgatottan várom, mivel rukkol elő legközelebb – mert azt ígéri, lesz legközelebb.