Újabb nő vádolja Roman Polanskit szexuális erőszakkal

2019.11.08. 23:55

Újabb nő vádolja szexuális erőszakkal Roman Polanskit, írja az MTI: egy francia nő vádolta meg pénteken a francia-lengyel filmrendezőt azzal, hogy megerőszakolta őt 1975-ben Svájcban. Az elmúlt években többen is állították, hogy Polanski korábban – legtöbbjüket a hetvenes években – szexuálisan bántalmazta. Egy 13 éves lány megerőszakolásáért pedig elfogatóparancs van érvényben ellene az Egyesült Államokban.

A Le Parisien honlapján közzétett interjúban Valentine Monnier fotós azt állítja, 18 évesen követett el Polanski ellene szexuális erőszakot. „Semmilyen kapcsolatban nem álltam vele, sem személyes, sem szakmai viszonyunk nem volt, alig ismertem” – mondta a lapnak az egykor manökenként és színésznőként is dolgozó Monnier.

Az egész nagyon erőszakos volt, egy síelés után, a [svájci] Gstaadban található házában történt. Megütött, addig vert, amíg meg nem adtam magam neki, és akkor mindenféle borzalomnak vetett alá

– mondta Monnier, aki az eset után nem tett feljelentést az azóta elévült szexuális erőszak miatt. Most viszont nyilvánosságra hozta, mi történt vele – néhány nappal Polanski legújabb filmjének, a francia Dreyfus-ügyről készült J'accuse (Vádolom, angol címe: An Officer and a Spy) franciaországi bemutatója előtt.

Hervé Temime, a filmrendező ügyvédje szerint Polanski „határozottan vitatja az erőszakról szóló vádat, és azt is jelezte, hogy a 44 évvel ezelőtti esetről „a hatóságoknak soha nem volt tudomásuk”.

Polanskit 1977-ben ítélték el egy 13 éves lány megerőszakolásáért az Egyesült Államokban, azóta elfogató parancs van ellene érvényben az országban. A filmrendezőt először kábítószer hatása alatti kiskorú megerőszakolásával vádolták, de a bíróval kötött alku szerint tiltott szexuális kapcsolatért ítélték el – ezt a filmrendező is elismerte, ami miatt három hónap börtönt kapott. 42 nap után szabadon engedték, ekkor viszont a bíró elrendelte az újbóli elzárását, ami elől Polanski Franciaországba szökött, és máig ott él.

Az utóbbi időben többen is megvádolták a filmrendezőt:

  • a 2010-es cannes-i fesztiválon Charlotte Lewis brit színésznő azt állította, hogy 16 éves korában, 1983-ban egy szereplőválogatáson Polanski szexuálisan zaklatta,
  • egy másik, Robin néven nyilatkozó nő 2017-ben azzal vádolta meg a rendezőt, hogy 16 éves korában, 1973-ban szexuálisan bántalmazta,
  • és szintén 2017-ben Renate Langer színésznő feljelentést tett azért, mert Polanski 1972-ben, amikor a nő alig 15 éves volt, a gstaadi házában bántalmazta.

A svájci igazságszolgáltatás akkor elévülésre hivatkozva nem indított eljárást, míg Polanski ügyvédje alaptalannak nevezte mindhárom nő állításait. A szexuális zaklatások elleni #metoo mozgalom nyomán az amerikai filmakadémia kizárta tagjai közül az Oscar-díjas rendezőt, aki perbe is kezdett azért, hogy újra a filmakadémia tagja lehessen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Kultúr
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

tegnap, 15:55

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.

tegnap, 18:58

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

tegnap, 19:00

  • Kultúr
Meghalt Muskát László

Meghalt Muskát László

A színházi szakember 77 éves volt.

március 23., 16:54

  • Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.

tegnap, 21:02

  • Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.

tegnap, 18:00

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

tegnap, 14:28

  • Címlapon
Újra felbukkant a vírus Magyarországon, korlátozó intézkedéseket vezettek be

Újra felbukkant a vírus Magyarországon, korlátozó intézkedéseket vezettek be

Nagy István ismertette a korlátozásokat.

tegnap, 18:59

  • Címlapon
Nagy Ervin szerint felesleges hangulatkeltés Karácsony Gergely kijelentése

Nagy Ervin szerint felesleges hangulatkeltés Karácsony Gergely kijelentése

A színész elárulta, melyik alapítvány kuratóriumába delegálná a Tisza Párt.

tegnap, 21:10

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.

tegnap, 14:15

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik feleségül vette szerelmét, megvan az első fotó az esküvőről

Szoboszlai Dominik feleségül vette szerelmét, megvan az első fotó az esküvőről

A válogatott labdarúgó szűk családi körben vette el Buzsik Borkát.

tegnap, 19:12