Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVisszatér a néma rettegés a Hang nélkül folytatásában
Először nézhetünk bele a jövőre mozikba kerülő Hang nélkül 2-be, ami a 2018-as nagy sikerű horror folytatása. Az első teljes hosszúságú előzetes január elsején érkezik, addig itt ez a félperces teaser a filmből. A rövid részletben Emily Blunt karakterét látjuk, ahogy a gyerekeivel egy erdőben sétálnak nagyon figyelve arra, hogy nehogy bármilyen zajt keltsenek. A Hang nélkülben ugyanis olyan szörnyek vadásznak az emberekre, akiknek nagyon éles a hallásuk, de nem látnak minket. Ezért kell a legnagyobb csendben élni az életet.
A folytatást ugyanúgy a főszereplő Emily Blunt férje, John Krasinski írta és rendezte, ahogy az első filmet is. A történetéről annyit lehet tudni, hogy az első részben megismert család ezúttal más túlélőkkel is találkozik, akiket többek között Cillian Murphy és Djimon Hounsou alakítanak.
A Hang nélkül igazi meglepetéssiker volt: mindössze 17 millió dollárból készült és 340 milliót kerestek vele világszerte. Jelölték egy csomó díjra, a kritika is szerette, így várható volt, hogy jön a folytatás. Az Indexnek is bejött a film: "a z alapötlet mellé a megvalósítás is egyedi, a család teljes csöndjét a film is csendben követi végig, ami pszichológiailag tökéletes a moziban, hiszen ha mi is zörgünk valamivel, akkor mintha az ő életüket is veszélyeztetnénk" - írtuk róla tavalyi kritikánkban.
A Hang nélkül 2-t 2020. március 20-án mutatják be Amerikában, a magyar premier egy nappal előbb, 19-én lesz.
Rovataink a Facebookon