Jól átvertek ezzel a skandináv krimivel

Csúnyán átveri a nézőt az, amit az Öngyilkos túráról előzetesen el lehet olvasni az interneten. Ezek alapján ugyanis egy skandináv krimit várna az ember, amiben Max, a biztosítási nyomozó, akit Nikolaj Coster-Waldau (vagyis Jaime Lannister a Trónok harcából) alakít, egy rejtélyes eltűnési ügyben nyomoz. Egy Arthur nevű, fél éve nyoma veszett férfi felesége azt állítja, hogy a férje halott, de bizonyítani nem igazán tudja. Maxot a megbízás a világtól elzárt Aurora Hotelbe vezeti, amely azoknak segít a terveik végrehajtásában, akik elhatározták, hogy öngyilkosok lesznek – nagyjából ez a sztori áll a film ismertetőjében.

Csakhogy az Öngyilkos túra egyáltalán nem erről szól. Ugyan valóban van benne egy Max nevű biztosítási nyomozó, akit valóban Nikolaj Coster-Waldau játszik, de az első meglepetés ott kezdődik, hogy a színészt megpróbálták átlagemberré formálni. Így aztán skandináv félistenből egy szemüveg és egy ronda bajusz segítségével hétköznapi férfivá vedlett. Vagyis ez lehetett a szándék, de inkább csak zavaróan hatnak a bumfordi kiegészítők Coster-Waldau arcán.

Az Öngyilkos túra ugyanis nem egy nyomozás, hanem egy haldoklás története. Egy lassú, kilencven percénél jóval hosszabbnak tűnő szenvedéstörténet, amiben egy agytumorban szenvedő férfi eljut az öngyilkosság gondolatáig, majd miután rájön arra, hogy ezt egyedül nem tudja végrehajtani, segítséget keres. Így találja meg a lenyűgöző helyszínen, magas hegyek között, egy gyors sodrású patak mellett lévő Aurora Hotelt, ahol az orvosi papírjai és egyéb dokumentumok átnézése után rábólintanak arra, hogy segédkezzenek Max öngyilkosságában.

Nem. Az Öngyilkos túrát inkább a halál misztikuma, az átlépés rejtélye érdekli, nem az öngyilkosság társadalmi, etikai vonatkozásai. Amikor Max rájön, hogy az Aurora Hotel nem teljesen az, mint aminek mondja magát, akkor sem a nyomozáson van a hangsúly, a film akkor is inkább a halál megváltoztathatatlanságára koncentrál. És ezek után nyilván nem meglepő módon, nem is derül ki semmi.

Ami persze önmagában nem lenne baj, és még az is érthető valamennyire, hogy egy ilyen témát sokkal nehezebb eladni, mint egy nyomozás történetét, ezért kicsit becsapták a nézőket. Mégis az a benyomása az embernek, hogy Jonas Alexander Arnby rendező és Rasmus Birch forgatókönyvíró egy ponton mintha elvesztették volna a fonalat, és nem tudták eldönteni, hogy hova futtassák ki a filmjüket.

Az olyan nem szándékosan komikus elemekről már nem is beszélve, mint amikor Max több méterrel a víz alatt meghallja, ahogy csörög a mobilja a stégen.

Szóval hiába mondja fel szépen a leckét a rendező Stanley Kubrickig munkásságától az Ex Machinán át az Expedícióig, az Öngyilkos túra kicsit üres és nagyon fárasztó marad.