Jézus-filmek mindannyiunk karácsonyi nappalijában

Megtért a forgatás közben

Minden idők egyik leghíresebb és legszebb, a palettán úgymond középre tolt, szélsőségektől mentes Jézus-filmje Zefirellié 1977-ből: A názáreti Jézus olyan színésznagyságokat vonultat fel, mint Laurence Olivier, Antony Quinn, Michael York, Peter Ustinov vagy Claudia Cardinale. A hatórás mozit akár minisorozatnak is nevezhetnénk ma divatos műfaji besorolással. Jézust a fiatal Robert Powell alakítja, aki eredetileg Júdás szerepét játszotta volna, de a rendező a kamerapróbák alatt rájött, szuggesztív tekintete és kék szeme miatt kiváló Jézus lehetne. Így lett talán a legismertebb filmes Jézus Powell, és non plus ultra az egészben, hogy

Betévedt egy izraeli juhász, Jézus lett belőle

Ennél hamarabb robbant iszonyatosat a hippikorszak kvintesszenciáját megfogalmazó, '73-as Jézus Krisztus szupersztár, ami a rockszínpadokon is méltán fantasztikus siker. A legendás zeneszerző-szövegíró duó, Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperája nyomán született alkotás Júdás alakjára fókuszál. Hogy a maga korában profánnak, istenkáromlónak, sőt antiszemitának nevezték a művet, szinte természetes. (A rendező Norman Jewison nevét jegyezzük meg.) A film alaphelyzete, hogy színészcsoport érkezik hippikre jellemző, ütött-kopott kisbusszal egy izraeli sivatagba, a forgatás helyszínére, majd némi előkészület és a jelmezek kicsomagolása után nekiállnak, hogy előadják minden idők legnagyobb történetét. Júdás egy szirt fokán ül, végigtekint a pusztaságon, s azon morfondíroz, micsoda veszedelmeket zúdított Jézus a szegény zsidó népre.

(Ted Neeley), ráadásul mélyen megérti őt, átérzi fájdalmát. A film végén a színészek lebontják és összepakolják a díszleteket, majd felszállnak a kisbuszra és hazamennek. A kamera végigpásztázza a helyszínt, de a Jézust alakító színész hiányzik. Az utolsó jelenetben a kereszt és egy rejtélyes, mozgó alak sziluettje látható a lenyugvó nap előtt. Valójában egy izraeli juhász tévedt a forgatás helyszínére, de a rendező meghagyta a zseniálisan hátborzongató jelenetet, mely tökéletes befejezésnek bizonyult a filmjéhez.

Az eredeti színpadi műnek elementáris hatása volt 1970-ben, pár hónappal Woodstock és az egész 1968-as robbanás után, Webber és Rice egy korszak életérzését öntötték formába. A végtelen szabadságvágyú hatvanas nemzedékre a film is elementáris hatást tett: a nagy közösségek (kolóniák), a kiüresedő házasságok helyett a megkívánáson és szerelmen alapuló szabad kapcsolatok kultuszát hirdette, egyház-, vallás- és társadalomkritikát fogalmazott meg.

Erőszakpornó: csak vér és szenvedés

Nagyon várták, szerették és támadták Mel Gibson nagyszabású mozifilmjét, a Passiót, melyet egyesek túltolt brutalitása miatt csak erőszakpornónak neveznek. A Jim Caviesel Jézusán kívül nem kisebb sztárokat, mint Maya Morgensteint (Mária) és Monica Bellucit (Mária Magdolna) jegyző film kizárólag a szenvedéstörténetre fókuszál: Jézus életének utolsó tizenkét óráját mutatja be, rengeteg vérrel. 2004-ben az év legvitatottabb alkotásának tartották.

A brutális film forgatása is brutális volt: Jim Caviezel testét naponta mintegy 8-10 órán át sminkelték az ostorozási jelenetekhez, ezalatt nem tudott leülni sem. A felhasznált anyagokra teste bőrallergiával reagált, fejfájás gyötörte. Az evés is gondot okozott neki, az étel nem maradt meg benne.

Mel Gibson jelenleg a folytatást tervezi a feltámadással, előrehaladott állapotú forgatókönyvvel.

A szexjelenet, ami már nem fér bele

Scorsese 1988-as filmjét, a Krisztus utolsó megkísértését keresztényellenességgel vádolták, több országban betiltották, istenkáromlónak bélyegezték. A dolog odáig fajult, hogy 1988. október 22-én egy szélsőséges keresztény csoport tagjai a film vetítése közben felgyújtották a párizsi Sain Michel mozit, 13 embert súlyosan megsebesítve. Bill Bright evangelista felajánlotta az Universal stúdiónak, hogy megveszi a film összes kópiáját, hogy megsemmisíthesse, és a római katolikus egyház is igyekezett az egész világon betiltatni.

Scorsese Nikos Kazantzakis azonos című regényét használta kiindulásul merőben új nézőpontú narratívájához. Jézust (Willem Dafoe) vágyaival és a megváltószereppel küzdő emberként mutatta be, aki miután a sátán még utoljára megkísérti, még a keresztfán is Mária Magdolnával közös életéről fantáziál. Az ekkor megelevenedő szexjelenet sokaknak már nem fért bele az ízlésébe.

A Monty Python szatírája

Nem klasszikus Jézus-film, de a felsorolásból és moziélményként is kihagyhatatlan szatíra az 1979-es Brian élete, a Monty Python zseniális vígjátéka.

Nem tud kimászni a szerepből, de a filmben maga Jézus is felbukkan, bár csak valahol messze a háttérben. A film a vallási fanatizmus és a képmutatás kritikája, ami annál is nagyobb szó, mert Nagy-Britanniában ekkor még bűncselekményként kezelték az istenkáromlást, az alkotók a börtönt kockáztatták vele. Az alkotás azonban idővel az abszurd humorra vevő közönség igazi kultfilmje lett, mára a világ minden táján generációk fújják kívülről a sajtkészítőkről és a Fikusz Kukiszról szóló idézeteket.

Szent szűz, feminista olvasatban

Garth Davis viszonylag friss filmje, a Mária Magdolna a kereszténység egyik legtöbbféleképpen (félre)értelmezett alakját állítja a középpontba. Egy fiatal nő elhagyja kis halászfaluját és családját, hogy csatlakozzon egy új, radikális társadalmi mozgalomhoz. A mozgalom karizmatikus vezetője a názáreti Jézus, aki azt ígéri, hogy a világ meg fog változni. Mária Magdolna volt már kurtizán, Krisztus szeretője és csodatevő szent is. A Rooney Mara és Joaquim Phoenix főszereplésével készült film feminista színezetű, és azt mutatja meg, hogy 

(Borítókép: Passió. Fotó: Producent / outnow.ch)