Örülök, hogy akit szeretek, az épp te vagy

Rikija Imaizumit elsősorban a japán fiatalok szerelmi életét bemutató filmrendezőként ismerik, csakhogy míg a kortárs japán filmek általában romantikus, happy enddel végződő történeteket visznek a vászonra, ő inkább egy másik fókuszt választ: a mindennapok kisebb-nagyobb vívódásait, a sok mindent akár tönkre is tehető kommunikációs lapszusokat, a folyamatos kérdésfeltevéseket.

A Kis éji zenének fordított Little Nights, Little Love, melyet Golden Globe-díjra jelöltek, szintén ilyen. Több párhuzamos szerelmi-párkapcsolati történet fut benne, és mindegyikben feltevődik egy kardinális kérdés. Talán a legfontosabb, amely valahogy mindegyikben ott rejtőzik, az, hogy örülök-e annak, hogy akit szeretek, épp te vagy. Hogy így alakult a sorsom, vagy így alakítottam, hogy éppen téged láttalak meg, te töltötted ki az utcán a kérdőívet, te ejtetted le a pénztárcádat, amit én felvettem, te voltál rám hatással.

És főleg mekkora ebben az én szerepem.

Nyilván többet kéne tudnunk a japán kultúráról, házasságokról, párkapcsolati szokásokról ahhoz, hogy jobban megértsük a film egyik fő cselekményszálát: a megismerkedésükkor 27 éves Sato tíz évig randevúzik, majd él együtt választottjával, mire végre eszébe jut vagy ráveszi magát, hogy megkérje a kezét. Ráadásul nem az elegáns étteremben, ahová szándéka deklarálásának estéjén viszi, hanem utána, a mélygarázsban. Érthető, hogy a lány nem mond igent, ki ne vesztené illúzióit erre az időzítésre és helyszínválasztásra? Az este után hazamennek, majd a lány megkérdezi, végül is miért élnek együtt már tíz éve? Sato le van forrázva. Még jobban le van forrázva attól, hogy a lány elköltözik, 

Egyedül ül az asztalnál, tányérján egy szelet üres kenyér, az az ebédje vagy a vacsorája, majd utána hosszasan engedi a vizet a tányérra, hogy elmossa. Néz a levegőbe, elmereng, egyedül van. Utána meglocsolja a virágot. Szépek ezek a mégoly szomorú képek, szép, ahogy a film lassú képekkel operál.

Az étkezéseknek is nagy szerep jut, mindig tökéletesen tiszta, szép asztalon, tiszta, szép konyhában, szépen összeállított, finom étkek vannak, amit a család együtt fogyaszt el. Kár, hogy mindig a nő produkálja mindezt.

Egy másik történet úgy kezdődik, hogy az ismerős által ajánlott férfi és a magányos fodrásznő hosszú ideig csak telefonon értekeznek egymással. A lány esténként mindig várja, hogy a férfi hívja. Kiderül, hogy a férfi nem más, mint a híres bokszbajnok, akiért a fél ország rajong, és aki a televízión keresztül üzen majdani választottjának, hogy most fogja megtalálni őt, most fog találkozni vele. Mert aki magabiztos a ringben, korántsem biztos, hogy az ismerkedésben, a magánéletben is az. Úgy tűnik tehát, a fenti kérdésfeltevések mellett, illetve azokkal nagyon is összefüggésben, egyfajta kommunikációképtelenség áll a film fókuszában.

Kommunikációképtelenségről tanúskodik Sato főnökének hirtelen összeomlása is, mely összeomlás azért következik be, mert a felesége elhagyta anélkül, hogy egyetlen szót szólt volna. A férfi hosszasan tépelődik, mi lehetett az oka, majd végül egy iszonyatos ostobaságra jut: biztos azért, mert az ollót elöl hagyta és nem tette vissza a fiókba. 

A Kis éji zene a dramaturgiát kissé lazán kezeli, aminek eredményeképp erősen gondolkodnunk kell, melyik jelenet játszódik most és melyik tíz év múlva, vagy innen nézve tíz évvel korábban, merthogy megnézzük a szereplők életét a történetek kiindulópontjához képest tíz év múlva. Olykor egy-egy szál között a két időben a szereplők révén kapcsolódás is van, amit nem evidens fölfejteni, különösen az időbeli ugrálások miatt. Ahol családokat látunk, boldognak tűnő családokat, ott is felvetődnek ezek a kérdések, ha másként nem, a gyerek által.

A film képei szépek, komótosak, lassú mozit látunk, de ez egyáltalán nem zavaró, a zenék pedig különösen adekvátak és meghatóak, különösen az utcazenész által mind tíz éve, mind most énekelt szívszorító dal, mely a szerelem pillanatairól szól. A történetek jól végződnek, a fentebb feltett kérdésre végül mindenki megnyugtató választ ad magának és a másiknak, persze ehhez kell a – legalábbis egy időre szóló – lelki-fizikai eltávolodás.

Az Iszaka Kotaro népszerű japán író szerelmi regénye alapján készült Kis éji zene rendezője optimista kicsengésű filmet készített, mely az élet és a szerelem sorsszerűségét vizsgálja. Úgy érzem, nem ez lesz a témában az utolsó alkotása.

A Kis éji zene a február 26. és március 7. között zajlott Online Japán Filmfesztivál egyik kortárs filmje.