Yesterday, a film, amelyben a Beatles a mennybe megy

Trükkös ez a Netflix. Lehet, a pandémia sok nézőt ültetett a képernyők elé, a sorozatok úgy pörögtek a szemük előtt, hogy nem győztek ébren maradni, de most megint elénk hord néhány magányos gyöngyszemet a múltból, olyan filmeket, amelyek eddig is keringtek az éterben, lapultak DVD-n, és ment a szóbeszéd, hogy: te, figyelj, láttad már a…

Nem sorozat, nem is horror, percenként nincs négy halott, s bár baleset, az van benne, mégsem véresen rémes, következményét tekintve pedig különösen szívet melengető. A hívő Beatles-rajongók lehet, sokkot kapnak ettől a filmtől, de nekik fontos üzenet lehet az, hogy ha valami örök és egyetemes, az éppen a Beatles zenéje – még akkor is, ha az életnek van olyan dimenziója, ahol a liverpooli fiúk nem álltak össze egy bandába, a Yesterday és a többi sláger meg sem született.

A történet nem bonyolult. Inkább álomszerű. Hősünk, Jack Malik (Himesh Patel) nem túl sikeres zenész. Azzal nincsen baj, hogy ne tudna gitározni, saját dalai is vannak, az egyik különösen átlagos, de a barátai mindig azt kérik tőle, játssza el nekik, a koncerten is, ahol lényegében csak a barátai vannak, de ennél több siker nem jut neki, pedig vágyik rá, mint tükör a figyelemre.

Menedzsere is van, a szépséges tanárnő, Ellie Appleton (Lily James), aki leginkább abban tehetséges, hogy reménytelenül szerelmes hősünkbe, de ezzel együtt tényleg minden tőle telhetőt megtesz, hogy Jack színpadra állhasson. 

Valami azonban megváltozik. Nem közöttük, a világban. Mindössze egy kisebb áram- és energiaszünet kell hozzá. Az összes fény kialszik a bolygón, és a sötétben bicikliző hősünket elgázolja egy busz. Magához tér, a barátaitól kap egy új gitárt, és egy olyan szép hangszeren, mint az ajándéka, csakis szép dalt lehet először játszani. Legyen ez a Yesterday, pengeti a szépséges nótát Jack, mire a többiek elérzékenyülve jegyzik meg:

ilyen gyönyörű dalt még életükben nem hallottak.

Jack pedig rádöbben arra, hogy a Beatles – ebben a baleset utáni világban – ismeretlen zenekar. Nem is létezik. Az élet nagyjából olyan, mint a buszos ütközés előtt, de vannak benne változók. Pontosabban hiányzók. Eltűnt dolgok. Mint például a Beatles és a zenéje.

A dilemma pedig adott. Egy olyan világban, ahol nem ismerik a liverpooli zenészeket, se John Lennont, se Paul McCartney-t, de a dalaikra Jack így vagy úgy, kisebb-nagyobb pontossággal emlékszik, próbálja felidézni, akkor mi történne, ha ezeket az ezen a világon soha nem hallott dallamokat valaki – vagyis ő – megismertetné a nagyérdeművel.

Danny Boyle rendező olyan vígjátékot szeretett volna forgatni, ami eljut az emberek szívéhez, megmutatja, hogy mi az erkölcs és a rajongás ára, s hogy mindez talán nem is számít, mert a lényeg úgyis az, hogy szeressenek valamit vagy valakit. És ha szerelem és imádat van, akkor a lopás sem számít. De vajon el lehet-e lopni olyan dalokat, amelyeket senki sem ismer, soha nem is hallott, és ebben a valóságban soha senki meg sem írt.

A romantika kicsit suta, általános iskola nyolcadikban még vöröslő füllel el is menne, de felnőttek között ennyi érzelmi bénázást ritkán lehet látni. De ez most ilyen a Yesterday című filmben, ahol azért a végén minden a helyére kerül, még akkor is, ha a Beatlesnek továbbra sincs nyoma.

Merthogy nincs is. Ez a film vágyakozás a Beatles után, tisztelgés a Beatles előtt, mert az nem lehet, hogy azok a dalok, amelyek a gombafrizurájú fiúk lelkéből megszülettek, nyom nélkül eltűnjenek. De amíg egyetlen olyan ember is akad, mint Jack Malik, a Beatles mindig is a jelenük része lesz és marad, soha nem tűnik el erről a bolygóról, zuhanjunk is az élet bármelyik dimenziós síkjába.

Azt nem tudni, hogy Ed Sheeran miért kell ebbe a filmbe, jelenléte talán a kontraszt miatt érdekes, talán a tehetség körberajongásának élménye miatt fontos. De ezt inkább ne akarjuk megfejteni. Sheeran így is önmagát adja, és egy másik dimenzióban, talán éppen abban a valóságban, amiben éppen élünk, ő sokkal nagyobb sztár, mint a Beatles, de csakis azért, mert az angol zenekar 1970-ben felbomlott. Vagy lehet, hogy a fiúk nem széledtek szét, hanem össze sem álltak, és Lennon még ma is él, valahol egy tengerparti házikóban… Ezeknél az angoloknál, ugye, sohase lehessen tudni.